Magyar Egyház, 1972 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1972-06-01 / 6-7. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 KANTÁTE Uram, te tőlem ép oly messze vagy, Miként a föld, ahol világra jöttem. A messzeség e földtől egyre nő, Es egyre csökken közted és közöttem. Azon a földön fájtam én sokat. Könnyek között kemény kenyéren éltem, De ott vidult sok énekes szüretben Fény és öröm erős borán az éltem. Volt jó anyám e föld s a mostohám is, Volt ellenem és néha jó barátom: Sohasem felejtem el, hogy ringatott S ha vétkezett is: százszor megbocsátom. Az én hazám a föld és nem a bűne, Az élete és nem sötét tora. Hazám a szellem síkja, nem a sírja, Hazám a jog és nem az ostora. S nemes hazám volt, míg a lelke ép volt: Opálkehely, ezer színekkel ékes — Ha régi, ritka vázát összetörnek, Nem a cserép, a rombolás a vétkes. Uram, tekints a földre, hol születtem, Amely nevelt, de el majd nem temet És harmatozd be minden füve szálát, És áldj meg rajta minden porszemet. Virága színét, méze édes ízét. Folyóinak ficánkoló halát, Kalásza testét és gyümölcse húsát, Rigója, fürje csattogó dalát. Termő rögét s az aknáit megáldom, Hogy kincset érjen benne a salak. Megáldom népe éltető robotját, S ahogy te áldod: én úgy áldalak. Uram, tekints a földre, hol születtem, S törölj le róla vért és bánatot, S vedd el vasát, mit sorsa és az átka: A gyűlölet s a vakság rárakott. Áldd régi fénnyel, áldd meg új erővel, Mely jóra épít s rosszakat lebont. S amíg fejem ölére nem hajolhat, Ne hívj el engem, szolgád, Simeont. S ha nem lehet, hogy csillagom ne hulljon, Míg drága földem boldog napja kel, Ó küldj a sírra egy magyar pacsirtát, Amely felettem róla énekel! Mezey Sándor UTAZÁSOK — PÉNZKÜLDÉSEK — BIZTOSÍTÁSOK — KÖZJEGYZŐSÉG 64 éven keresztül panaszmentesen szolgálják népünket, tehát ha fenti ügyek bármelyikében megbízható szolgálatra van szüksége: forduljon bizalommal CSÍPŐ LAJOS ÉS FIA ARNOLD a fenti szakmák mindegyikeben államilag engedélyezett és ellenőrzött, megbízhatóknak bizonyult szakértőkhöz. 303 MAPLE ST., PERTH AMBOY, N. J. — PHONE: 826-3661 EGYHÁZI IRODALOM: MAGYAR ÚJ SZÖVETSÉG (Ravasz László fordítása) bőrkötésben.... $8.MAGYAR ÚJ SZÖVETSÉG (Ravasz László fordítása) vászonkötés __ 5.ÉNEKESKÖNYV.......................................... 4-1972-es BETHLEN NAPTÁR..................... 3.Dömötör Tibor: KÉTÉLŰ KARD ........... 4.Nagy Lajos: AZ ARANY PAIZS VÉDELMÉBEN ............................................... 2.50 Nagy Lajos: CSIPKEBOKOR TEMPLOM 2.50 Nagy Lajos: ANGYALOK ELEDELÉBŐL 3.Trombitás Dezső: VAGY-VAGY................ 2.50 Trombitás Dezső: VÉSZKIJÁRAT............ 1.50 Trombitás Dezső: ANDRÁSRA (szín.).... 1.50 László Hunyady: FAITH AND TEACHING CF JESUS 2.50 Stephen Kovács: CATECHISM................... 1.50 CREEDS OF THE HUNGARIANREFORMED CHRISTIANS ....................... 1.50 Duard — Szentegyedi: AMERICAN HUNGARIAN TEXTBOOKS, each 1.50 Minden egyes könyv megrendelhető a Bethlen nyomdán keresztül: BETHLEN FREEDOM PRESS P.O. Box 637 Ligonier, Pa. 15658 MIAMIBA UTAZÓK FIGYELMÉBE A floridai Miamiba “téli nyaralásra” utazó atyánkfiáit szíves szeretettel hívja és várja ottani egyházunk. A vasárnapi istentisztelet 11 órakor kezdődik, utána ebédet, majd este vacsorát szolgálnak fel a Kossuth Teremben. Zene és tánc. Ugyanott minden csütörtökön társasösszejövetel van 12 órától. Cím: 2230 N.W. 14th Street, telefon: 635- 0225. Lelkipásztor: Szőke István.