Magyar Egyház, 1972 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1972-05-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 “KEVÉS JEGGYEL SOK ÉRTELMET” Kérdések Forrai Sándor írástörténészhez Mit tudunk a magyar rovásírás eredetéről és elterjedéséről? — A magyar rovásírás része volt a sumer eredetű mezopotámiai és Földközi tenger melléki írásrendszernek. Az etruszkok révén Itáliába is elkerült. A latinok az etruszkoktól tanulták, ebből alakították ki a latin betűket. A római számok például az első ötven jelig megegyeznek az etruszk és a magyar rovásírás számjegyeivel. — István király uralkodása és a keresztyénség felvétele előtt a magyarság — szinte egyedül Európában — még használta eredeti, saját írását. Ezt bizonyítja a “ró” és “ri” szavainkból képzett sok fogalom is, mint pl. rovás, rovátka, felró, megró, sok van a rovásán stb. A hittérítés idején azonban üldözni kezdték a rovásírást, mint “pogány” és az idegen papság számára érthetetlen betűket, kötelezővé tették a latin írás használatát, amivel a magyar nyelvet akkor még egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett jegyezni. A rovásírást már csak az “írástudatlan” szegények: juhászok, gulyások, bujdosók használták. Milyen volt ez a rovásírás? — A fogalomírásból kifejlődött rovást eredetileg rovópálcákra karcolták bicsakkal, azaz hegyes késsel. A négy- vagy hatlapú rovópálca közepe volt a legvastagabb, két vége felé keskenyedett. A rovó a bal kezében fogta a pálcát, a jobb kezében volt a bicsak és úgy karcolta a jegyeket, hogy a pálcát közben mindig kifelé tolta a markából, mig a pálca fele szabaddá nem lett. Akkor megfordította a botot és a másik végét fogta meg, folytatva a rovást az üres részeken, mig minden oldallap betelt. — A fába való rovás fáradságos munka, ezért törekedett a rovó az összevonásokra és rövidítésekre. Más rovásírásokkal összehasonlítva ebben a tekintetben a magyar rovásírás igen fejlett volt. A rovásjelek alakja a rovás anyagától is függött. A fába, kőbe vésés szögletes formákat hoz létre. Az írás és a festés gömbölyűbbé kaligrafikusabbá alakítja a jeleket. Sőt, a farostok iránya, a rovó kézügyessége is rányomhatja a bélyegét a jegyek alakjára. Részben ezért is találunk kisebb-nagyobb eltéréseket a jelek közt. Az erdélyi magyar-székely rovásírás a mássalhangzók módosításával is jelöl magánhangzókat, mint gyorsírásunk is. Ennek oka véleményem szerint az, hogy Erdélyben a rovásírás minden üldöztetése ellenére mégiscsak tovább élt, mint az ország más részein. Bonfini, a Mátyás király udvarában járt olasz tudós ezt jegyzi fel a székelyek írásáról: “Némi pontok hozzáadásával kevés jeggyel sok értelmet egybefoglalnak.” — Rovásemlékeink nyelvészeti szempontból is becsesek, mert közelebb visznek a régi magyar nyelvhez, mint a latin betűs átírások. Utóbbi a hiányzó jegyek miatt, részben pedig azért is, mert a nyelv és az írás nem ugyanabból a kultúrkörből fakadt, nem volt alkalmas nyelvünk jegyzésére. Ezért a rovásemlékek hívebben őrzik az ősi hangokat. Rávilágítanak helyesírásunk kialakulásának kezdeteire, arra a folyamatra, melynek során a latin betűkkel való jegyzés sok-sok próbálgatás és változtatás után csak a múlt század vége felé sikerült. (A “cs” ekkor még “ts”.) Tanulságos e szempontból az 1483-ban készült nikolsburgi betűsor, mely egy ősnyomtatványon maradt meg. Ez az egyes magyar hangok latin betűs átírásának egyik kísérlete. Az átírás bonyolult és nem egységes, s régi családneveink ma is őrzik ezt. Voltaképpen a latin betűkre való áttérés után ma is a magyar rovásírás logikája szerint írunk, ezért egyedül fonetikus a helyesírásunk, szemben a többi latin betűs nyelvvel. Milyen magyar rovásemléket tart számon az írástudomány? — Máig sem tisztázott, hogy a nemrégen Erdélyben felfedezett 5—6000 éves tatárlaki írásos agyagtáblácskák és a marostordai írásjelek — ezek sumér eredetét megállapították — hogyan kerültek a Kárpátmedencébe. Érdekességük, hogy ezek ugyanazon korból származó kép-, ékírás- és rovásjeleket tartalmaznak. Szép összerovásokat és rövidítéseket őriznek: a csikszentmártoni templom felirata, a marosvásárhelyi kéziratokban található feljegyzések, az 1515-ből származó konstantinápolyi felirat, az 1450 körűiről származó, fapálcára rótt székely rovásírásos naptár bolognai másolata, és az énlaki unitárius templom ma is látható felirata 1668-ból. Ez utóbbit Orbán Balázs, a Székelyföld kutatója 1864-ben fedezte fel, s a rövidítéseket feloldva igy hangzik: “Egy az Isten. Georgyius Musnai diakon.” Napjainkban a felvidéki Felsőszemeréden és Besztercebányán is kerültek napvilágra hasonló emlékek. Mi volt a református egyház szerepe a rovásírás fenntartásában és emlékeinek megőrzésében? — Egyházunk szerepe e téren felbecsülhetetlen. Néhány példát említek: Református volt Telegdi János, aki 1598-ban megírt Rudimentájában a rovásírás tankönyvét készíti el, “A hunok régi nyelvének elemei rövid kérdésekben és feleletekben” címmel. Közli az Űr imádságát és az Apostoli Hitvallást rovás-
