Magyar Egyház, 1972 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1972-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ 13 honunk az esőzések beállta előtt megszépültén és rendben fogja várni az Igére szomjuhozók egyre növekvő népét. HUDSON-MENTI GYÜLEKEZETEK Lelkipásztor: Forró Sándor Postacíme: P. O. Box 12601 Poughkeepsie, N. Y. 12601 Telefon: (914) 454-5735 POUGHKEEPSIE. N. Y. Augusztus 13-án napsütéses időben rendeztük meg évi Piknikünket a templomkertben, amelyre az idén is ellátogattak bérelt autóbuszon a New York 82-ik utcai gyülekezet vezetői és tagjai Csordás Gábor esperes vezetésével. A tiszta bevétel $704.05 lett. Szeptember 10-én Női Körünk ebédet rendezett a gyülekezeti teremben. Szeptember 23-án “A harmincadik” c. magyar filmet mutattuk be. Október 1-én Egyetemes Űrvacsoraosztást tartottunk, amelyre a jegyeket Galambos László presbiter és neje adományozták. Idei Szüreti Bálunkat november 4-én, szombaton este 8 órai kezdettel rendezzük meg a városi Lengyel Klub báltermében. Közreműködik Panykó Ferenc és tánczenekara. PEEKSKILL, N. Y. Augusztus 20-án úrvacsorái istentiszteletet tartottunk “Új Kenyériért való hálaadásul. A jegyek adományozói: Jakab András és Szabó Bálint gondnokok voltak. ROSETON, N. Y. A Rosetoni gyülekezetnek augusztus 6-án tartott a lelkész “Új Kenyériért hálaadó úrvacsorái istentiszteletet. Az úrvacsorái kenyeret és bort özv. Széli József né adományozta. MIAMI, FLORIDA Templom c% Kossuth Terem cime: 2230 N.W. 14th Street. Telefon: 634-8151 Lelkipásztor: Szőke István 2236 N.W. 14th Street, Miami, Fia. 33125 Telefon: (305) 635-0225 Gyülekezetünk volt főgondnoka, Gyulay Károly, elköltözött városunkból Coloradoba. Úgy ő, mint felesége, Terus, vezető szerepet játszottak egész közösségünkben és a 25 éven át végzett munkájukért ezúton is hálás köszönetét mondunk. Közgyűlésünk főgondnoknak egyhangúlag Révész Tibor volt pénztárnokot választotta meg, akinek helyére Nagy László tanácsost ültette. A gondnoki Révész Tibor fögundnok és neje tisztséget pedig Berky Zoltán tanácsosra ruházta a közgyűlés. Isten áldja meg őket hittel és hűséggel! Nyári eseményeink jól sikerültek. Első sorban is a templomlátogatás aránylag jó volt, új-kenyéri hálaadáskor is a gyülekezet fele az úrasztalához járult (annak ellenére, hogy sokan vakáción voltak). Társadalmi eseményeink mind nagy számban látogatottak voltak; igy piknikeink, de nagyon jól sikerült Anna bálunk is, valamint a három-napos nemzetközi népi ünnepélyen való részvételünk is. Őszi szezon nyitó rádió esténkén több mint 500 dollár adományt kaptunk az egy órás magyar programunk fenntartására, amit minden vasárnap reggel 10 órakor közvetítünk a 99 FM hullámhosszon. Az őszi időszak mindig közkedvelt eseménye a szüreti bál. Ez évben az évekre visszamenő sikereket meghaladta, amikor 450 vendég teljesen megtöltötte a Kossuth Termet. Novemberi eseményeink: 11-én a Katalin bál, 23-án hálaadási ebéd és 25-én nagy Solti est, Solti Károly budapesti énekművész vendégszereplése. December 2-3-án lesz Nőegyletünk nagy karácsonyi vásárja. — A templomi új színes ablakok felavatása december 10-én lesz, amiről majd bővebben írunk. Halálozás. Őszinte részvét mellett temettük szept. 15-én Boros József volt jegyző és tanácsos testvérünket, aki északon New Yorkban és Philadelphiaban is kitüntette magát úgy is mint sportoló, úgy is mint műkedvelő és a dalárdának tagja. Gyászolja özvegye és leánya, akikre kérjük a Szent Lélek vigasztalását. McKeesport, pa. Templom: 101 University Drive McKeesport, Pa. 15132 Telefon: (412) 672-7298 Lelkipásztor: K. Rőczey Barnabás Augusztus 6-án gyülekezetünk vendéglelkésze volt Ft. György Árpád az Amerikai Magyar Református Egyesület főtitkára. Gyülekezetünk ifjai ifjúsági konferenciát rendeznek november 26-án a környékbeli magyar református egyházak fiataljainak a számára. Egyházunk új ügyvéde Harkett J. Blair, aki Dudás Mihály és neje egyháztagjainknak a vője. Gyülekezetünk új tagjai Hake Florence és Brindza William és családja. Szeretettel köszöntjük őket. NEW YORK, N. Y. Templom: 229 Eest 82nd Street, New York, N. Y. 10028 Telefon: (212) 734-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor esperes Lakás és telefon mint a templomé. Magyarnyelvű istentiszteletet tartunk templomunkban minden vasárnap délelőtt 11 órakor. A rádiós istentiszteletek minden vasárnap délután 1:45 órakor hallhatók a WHBI-FM 105.9 hullámhosszán. Hallgassuk műsorainkat és adakozzunk a húszéves református rádiószolgálat fenntartására. Ebédet szolgálunk fel dísztermünkben minden vasárnap délben 12 órakor, istentisztelet végeztével. A részvételi díj: $2.75. A konfirmációi előkészítés minden szombaton délelőtt 10 órakor van. Jelentkezéseket még elfogadunk. A Magyar Protestáns Bál november 10-én, pénteken este 9 órakor lesz a new yorki Statler Hilton Hotel “Terrace” báltermében, a 33-ik utca és Seventh Avenue sarkán. A bál tiszta jövedelmét ebben az évben is diák ösztöndíjakra fordítja a rendezőség. Meghívók igényelhetők és jegyek kaphatók a lelkészi hivatalban. Hálaadási vacsoránkat november 18- án, szombaton este 7 órakor tartjuk meg dísztermünkben, Férfi Körünk rendezésében. Közreműködik a Szivárvány zenekar. Karácsonyi vásárunkat december 2- án és 3-án, szombaton és vasárnap tartjuk meg egyházunk termeiben. A karácsonyi vásár ajándékozó délutánja november 26-án, vasárnap lesz. Az egyháztagsági díjak rendezésére év vége közeledtével ezúton is szeretettel emlékeztetjük gyülekezetünk minden tagját. Keresztelés: Augusztus 24-én Gróf Tisza István és neje fia, István Kálmán; október 1-én Sági Albert és neje fia, Berti Attila; 22-én Papp Ferenc és neje leánya, Terézia Katalin. Temetés: augusztus 10-én Dovicsák Andrásné született Kardos Julia Plainview, L. I. lakos egyháztagunk, 63 éves korában; 14-én Yuhász Károlyné született Pokol Róza, élt 89 évet; Zakhár Miklós bronxi lakos egyháztagunk, 88 éves korában; szeptember 12-én Szabó