Magyar Egyház, 1971 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1971-12-01 / 12. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 amikor azt kiáltották, hogy nekünk “császárunk van” és nincs királyunk. Nincs Megváltóra szükségünk... Mintha ma is a történelem ismétlődnék meg: Ha körülnézünk modern világunkban, hogy is néz ki a világ? A hivatalos egyház, mely a hitvalló keresztyéneknek közössége kellene legyen, döbbenetes módon az Istentől elszakadt és elidegenedett világ tetszését és kedvét keresi. Új teológiáról beszél és ez nem más mint az, hogy megalkuszik a Sátánnal, egyességet keres az atheizmussal, a hitetlenekkel és felcsap “békeharcosnak” abban az értelemben, ahogy a békét ők értelmezik. Minden áron békét akar, csak az nem a “pax Christiana”, a krisztusi béke, hanem a kommunizmus szuronyaira alapozott béke. Ezeknek az u. n. keresztyén békeharcosoknak mit számít az, hogy az atheizmus tudatosan írtja az emberiség lelkében az Isten hitet és üldözi, pusztítja az Istenben bízók millióit. Mit számít az, hogy a népek milliói között a mi véreink is hazánk földjén, Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján rabszolgaságban élnek. Mit számít az, hogy nem járhatnak szabadon templomba és ha az életben érvényesülni akarnak, akkor le kell tagadniok minden kapcsolatot Jézus Krisztussal és az Ő Egyházával. Hiszen napjainkban itt a szabad földön is szomorú példák sokasága igazolja azt, hogy hová is vezet az Isten nélküli élet és a hitetlenség útja. Az a mélységes szakadás, ami a nemzedékek között bekövetkezett, itt Amerikában is, ennek a hitetlenségnek a gyümölcse. Ha nincs meg Isten és az Ő törvényének ismerete: hogyan is lehetne például az ifjúságban a szülők tisztelete és szeretete? Az erkölcstelenség szalonképes lett és az a modern és az a korszerű. A televízió képernyőin, a rádió hullámain és a sajtó hasábjain a gyilkost védik, “szabadság harcosnak” minősítik és “disznónak” nevezik a törvény őrét, a rendőrséget. A rabló-gyilkosságokért elítélt bűnözőket mártírokként ünnepli a sajtó, a rádió és a televízió. Hazaszeretet ma már nevetséges, hazaárulás pedig dicsőség. Púsztúlásba rohan a mi világunk, mert elszakadt Istentől. Nincs számunkra más megoldás, nincs másban békesség, egyedül az Úr Jézus Krisztusban, aki az igaz Békesség Fejedelme és gyógyulásunknak egyetlen lehetősége. Dr. Béky Zoltán A montreali egyház híradójából .... Mindnyájan ismerjük az evangéliumi történetet, amikor Péter hitvallást tesz Jézusról. Akkor mondotta Jézus Péternek, “de én is mondom néked, hogy te Péter vagy és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.” Manapság sokszor halljuk, hogy az egyháznak nincs jövője. Hivatalos tanítás ez hazánk földjén, ahol az egyházhoz való tényleges kapcsolat komoly akadályt jelent az előrejutásban, az érvényesülésben, a jobb állás és megélhetés biztosításában. De itt is, a mi világunkban is, egyre jobban terjed a közömbösség és az a gondolkozás, hogy vallás és hit, keresztyénség és az egyház az elmúlt időkből visszamaradt fogalmak. Néhány évvel ezelőtt, a vezető irodalmi újságban jelent meg egy vers, amely a református egyház történelmi jelentőségével foglalkozott. Érdekes, hogy közlését megengedték, mert még aligha akadt szebb irodalmi megfogalmazása annak, hogy mit is jelentett a magyar református egyház népünk történetében. Jó lesz talán, ha idézzük néhány sorát: “Mégis megtartódat benne becsüld magyarság, ország lappangott itt, mikor nem vala ország: ő árváit Isten, vezérelvén hitben, lett Bástya és Bátorság!” Az egyszerű fehérre meszelt falusi templomról irta a költő ezeket a sorokat, mely a török veszedelem és a kuruc-labanc harcok idején oly nagy szolgálatot tett a magyarság megmaradása érdekében. Ez az irodalmár értékelése arról, hogy nemzetünk viharos századaiban mit jelentett a templom és az általa szimbolizált hit és vallásos meggyőződés. De az imént idézett néhány sor mireánk, szétszórtságban élő magyarokra is érvényes. Az Északamerikai Magyarság történelmének tanulsága szerint, magyarságunkból annyi marad meg, amennyit az egyházak megőriznek. így próbáljuk csak értelmezni ezeket a sorokat. “Mégis megtartódat benne becsüld magyarság, ország lappangott itt, mikor nem vala ország.!” Bizony egyházainknak Isten a szétszóratásban nemzeti és kulturális missziót is adott és ezt jólrosszul végzik és Isten kegyelméből végezni fogják. ... “Ő árváit Isten, vezérelvén hitben, lett Bástya és Bátorság!”.... Gondolj bele Testvérem! Hűséges tagja vagy-é a te egyházadnak? Ha nem, miért is nem? Van hely számodra. Neked is részed lehet annak munkájában. Krisztus eszköze lehetsz az Ő országa építésében oly annyira, hogy a te hitednek megvallásával erősítheted a falakat, Krisztus magyar népének közösségét.
