Magyar Egyház, 1970 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1970-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 és jövendője egyaránt az Isten kezében van. Hogyan várhat földi hálát gyermekétől az a szülő, aki a maga életében nem mutatta meg gyermekének az Istennek mindenkor és mindenért való hálaadás útját? Hogyan várhat hálát emberektől az a politikai vagy gazdasági rendszer, amely mindent elkövet, hogy Istennek még a nevét is kiirtsa az emberi életből? Hogyan várhat hálát a hitetlenektől az a keresztyén, aki szolgálatával soha nem bizonyította be, hogy ő maga is hálás az Ő Istenének? A Szentírás igazsága arra tanít bennünket, hogy az Istennek csak az Úr Jézus Krisztus által lehet hálátadni. Mi nem az ismeretlen Istent imádjuk és nem is néki vagyunk hálásak mindenért. Mi annak az Istennek vagyunk hálásak, aki elküldötte az Ő egyszülött fiát az Úr Jézus Krisztust érettünk és aki ezáltal bennünket újra magáévá tett. Ebből pedig az következik, hogy mi csak az Úr Jézus Krisztuson keresztül dicsőíthetjük az Istent, csak rajta keresztül imádhatjuk és csakis rajta keresztül szolgálhatjuk. Halott az a vallásosság, amely az Úr Jézus Krisztus kikapcsolásával vagy megkerülésével keres kapcsolatot Istennel. Halott az az emberi élet, amely “hisz az Istenben”, de megtagadja a Megváltó Krisztust. Halott az az egyéni élet, amely önmagának teremt vallásokat és elméleteket az Istent illetően, de nem fogadja el az Űr Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott isteni igazságot. Testvérek! Legyetek hálátadó keresztyének! Akik életük minden napján hálát adnak Istennek az Úr Jézus Krisztusért és akik az Úr Jézus Krisztus nevében naponta dicsőítik, imádják és szolgálják az Istent! ★ Mennyei Atyánk! Hatalmas Istenünk! Hálát adunk néked a világmindenségért, amely a Te tökéletes terveid szerint lett alkotva és amelynek fenntartó ereje a Te akaratod. Hálát adunk néked az emberi életért, melynek a lehetőségeit megteremtetted. Hálát adunk néked a bennünket körülvevő és éltető levegőért és vízért, az állatvilágért, a növényekért és kőzetekért. Hálát adunk néked embertársainkért, akik nélkül üres és értélmetlen lenne az emberi élet. Hálát adunk néked családunk tagjaiért, szomszédainkért, barátainkért, nemzetünkért. Hálát adunk néked az egyházért, az igéért, az Űr Jézus Krisztus áldozatáért. Hálát adunk néked a mindennapi kenyérért, a testünket tápláló földi javakért. Hálát adunk néked a múlt minden öröméért, a jelen minden csodájáért, a jövendő minden reménységéért. Hálát adunk néked a Te atyai szereteted minden megnyilvánulásáért, a Te isteni kegyelmed minden jeléért, a Te világmegváltó terved minden győzelméért. Hálát adunk néked az egészségért, a békességért, a hitért, a meggyőződésért. Hálát adunk néked a hűségért, mellyel mellettünk maradtál, a vesszőért, mellyel visszakényszeritettél az életnek útjára, a fájdalmakért, melyeken keresztül megérthetjük mások nyomorúságát és a Te szent fiad érettünk elviselt szenvedését és fájdalmát. Hálát adunk néked a beteg ségek közepette az egészséges napokért és a gyógyulás hitéért. Hálát adunk néked bűneink sötétségében, a bünbocsánat világosságáért és az újrakezdés lehetőségéért. Hálát adunk néked szabadságunkért és boldogságunkért. Hálát adunk néked azért, hogy a múltúnkat lezártad az Úr Jézus Krisztus érdeméért és a jövendőnket megnyitottad az isteni teremtés szent szavával. Mindezért és mindenért Tied legyen a dicséret és dicsőség örökkön örökké. Ámen. Dömötör Tibor AZ UTOLSÓ MAGYAR Üreslelkű álmagyarok által A magyar szó s szellem kihuny Öldöklik a jövőt a mával Itt már magyarnak lenni gúny. A pénz megölte már a virtust, Magyar lélek nem fontos itt, Úgy gyártják a sok antikrisztust Mint Ford üzem a gépkocsit. Én saját két szememmel láttam, Hogy ifjúságunk mit hadar, Tüntető angol mámorában Koporsóba hulló magyar. Gyilkos lelki földrengés jön ránk, Megrendülünk mi, oszlopok, A mindent sodró árban a szánk Sziszifuszi imába fog. úszunk, vergődünk és kiáltunk Lesújtott szívvel ellenük A hegyre tolt kő lett az átkunk Mely minket most örvénybe lök. Sátáni gúny ül ifjú szájon Megáldoztatásunk felett, De én egy roncsolt deszkaszálon Szent szigetpartig evezek. Partra szököm s énekbe zugom: Az én Istenem nem Mólók! S vándorbotom a szirtes utón, Mint végső magyaré kopog. Szabó László
