Magyar Egyház, 1970 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1970-06-01 / 6-7. szám

MAGYAR EGYHÁZ 7 A MIAMII CSODA Mi a csoda? Olyan jelenség, ami szembeszökő, a természetestől eltérő, sőt azzal ellenkező módon old meg egy kérdést. Ez nem pontos teológiai meg­határozás ugyan, de megközelíti azt, amit mondani akarunk ezzel: Miamiban csoda történt. A csoda nem az, hogy egy 30 lakásos apartment­­ház épült — mindennap készül el talán tíz is egy olyan rohamosan fejlődő városban, mint Miami. A csoda az, hogy ezt a 300 ezer dollárt meghaladó költ­séggel épült — de már is sokkal többet érő — házat egy aránylag kicsiny magyar református gyülekezet építette és ezzel biztosította, hogy ameddig egy hívő is kívánja Miamiban magyar református lelkipásztor szolgálatát, ennek anyagi fedezete meglesz. Sokminden kellett ehhez a csodához. Kellett a néhai Péter Antal lelkipásztor által megalapított és 20 év után jelentősre növekedett egyházi vagyon — templom, Kossuth-terem, parókia, duplex-ház és a 4 holdas terület —, amelyre az új vállalkozásnál kölcsönt lehetett felvenni. Kellett a Református Egye­sület, amely meglátta a vállalkozásnak merészsége mellett is józanságát és kölcsön folyósításával lehe­tővé tette az építkezést. Kellett egy kiváló lelkipász­tor, Szőke István, akiben egyesült látás, energia, ve­zetői rátermettség és a hitnek hűsége. Kellett egy a hit merészségével gondolkodó presbitérium, kellett a vezetőiben megbízó gyülekezet. Kellett egy építési vállalkozó, Nagymihály Gáspár, aki nemcsak a mun­ka elvégzését, hanem annak részbeni kockázatát is vállalta, s aki a munkát nemcsak hozzáértéssel és minőségi szempontból mintaszerűen, hanem a szol­gálat lelkesedésével is végezte. A csoda az volt, hogy mindez egyszerre volt meg — mi csak így tudjuk mondani: együvé vezette őket az Űristen, akinek tetszett, hogy a miamii magyar reformátusok ezt a szolgálatot elvégezzék. És elvégezték úgy, hogy június 14-ének ragyogó vasárnapján nagy templomi gyülekezet adhatott hálát az építés Urának. Dr. Harsányi András, a keleti egy­házmegye esperese volt az ígehirdető; vele együtt szolgáltak Dr. Béky Zoltán volt püspök, Rásky József ny. lelkész és Szőke István, a miamii gyülekezet pász­tora. Istentisztelet után a gyülekezet népe átvonult az új épület elé — a templom mögötti másfél holdas területen áll — ahol 200 főre növekedett hívek és barátok serege előtt Dr. Béky Zoltán, mint a Refor­mátus Egyesület elnöke, avatta fel a Louis Kossuth Apartments épületét. Az avató imádságot az esperes mondotta. Ez alkalommal leplezték le az épület falá­ba helyezett emléktáblát, amely a gyülekezet és a közegyház, valamint a Református Egyesület fő tiszt­viselőinek és az építő Nagymihály Gáspárnak a nevét örökíti meg. A gyülekezeti tisztviselők: Gyulay Ká­roly főgondnok, Dr. Polgár Jenő gondnok, Révész Tibor pénztáros, Tóth Gyula jegyző. Az egyháztanács és az avatáson szolgáló lelkészek. Az avatást követő közebéden, amelyet Dr. Polgár Jenő, a Kossuth Polgári Kör elnöke szavai vezettek be, az üdvözléseket kitűnő szórakoztató műsorszámok váltogatták. Különösen megható volt vajáni Tóth

Next

/
Oldalképek
Tartalom