Magyar Egyház, 1969 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1969-06-01 / 6-7. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ MEGLEPETÉS MIAMIIiAI\ Az egyik fiatal presbiter a főasztalnál ülő Szőke István lelkipásztor fölé hajlik és minden igyekezetével azon van, hogy lekösse a figyelmét, mialatt presbitertársai az adott pillanatra várva a lelkipásztor háta mögött felcsempészik a “meglepetést” a színpadra. Nehány perc múlva szétválik a függöny és egy hatalmas rózsacsokor mögött ott van a “meglepetés”: a lelkipásztor leánya és kisunokája, akiket a presbitérium lehozatott Connecticutból. Az alkalom Szőke István 30 éves lelkészi jubileuma volt. A szentesi születésű Szőke István debreceni érettségi után ösztöndíjjal került Amerikába—ami különleges dolog volt, hiszen külföldi ösztöndíjat rendszerint végzett teológusok szoktak kapni. Szőke István azonban teológiai tanulmányait teljes egészükben a St. Louis-i Eden Theological Seminary-ban végezte, ahol 1939-ben kapott Bachelor of Divinity fokozatot. Tovább tanulva, 1940-ben a Union Theological Seminary-ben (New York) szerzett Master of Sacred Theology címet. New York-i tanulmányai idején és utána 1941 végéig szolgált Staten Islandon, 1942-től 1965-ig Duquesne-ben, majd 1965-tól Miamiban. Közegyházi szolgálatai során többízben volt esperes, volt egyházkerületi főjegyző és hosszú időn át tagja az árvaházi igazgatóságnak, illetve felügyelőbízottságnak a Független Egyház képviseletében. De mindig és elsősorban építő lelkipásztor volt—kőből való épületek és lelki ház építője egyaránt. Miamiban az elmúlt három év alatt—mióta Szőke István ott van—a gyülekezet birtoka két új épülettel gyarapodott: egy új parókhiával és egy duplex-lakóházzal. A június 8-i rendkívüli közgyűlés páratlan építési tervet hagyott jóvá: szeptemberben lesz a kapavágás és jövő husvétra készül el egy 30 lakásos bérház. Ennyi családnak lesz a templom mellett lakása. A munkát Nagymihály Gáspár építési vállalkozó végzi el, akinek áldozatkészsége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a tervek valóraváljanak, a szükséges pénzkölcsön folyósításával pedig a Református Egyesület is belekapcsolódik ebbe a nagyszerű vállalkozásba. Szőke István 30 éves jubileumi bankettjén a közegyház nevében Dr. Harsányi András esperes mondotta az ünnepi köszöntőt. Beszéde során rámutatott erre az építkezésre is, hangoztatva, hogy “se a lelkipásztort, se a gyülekezetei el ne vonják a tervek, a kivitelezés, az izgalmak attól, hogy elsősorban az ige gyülekezete legyetek. Először jön az Isten háza és az ő igéje, azután a másik ház és annak munkája.” Csak ez a sorrend biztosíthatja az anyagi vállalkozás sikerét. “Ennek a miami-i egyháznak különös hivatása van, amit elsősorban mint a szentek gyülekezetének kell betöltenie,” folytatta az esperes, “ami nem azt jelenti, hogy szenteskedők legyetek, hanem szentek—mind—, vagyis olyanok, akik Isten eszközeiül ajánljátok fel magatokat, amint ő is elválasztott titeket. Ebben pedig Szőke István nemcsak hűséges, de kiváló tehetségű, nemcsak ötletes, hanem Isten iránt mindenkor engedelmes, nemcsak 30 év szolgálata által kipróbált, hanem lelkesen a jövőbe néző vezetőtök. Ne csak azért becsüljétek meg őt, mert lelkipásztoraink sora egyre ritkul, hanem elsősorban azért, mert önmagában, összehasonlítás nélkül érdemes rá.” Az esperes végül Ábrahám Dezső püspök és Nemes János egyházmegyei gondnok üdvözletét tolmácsolta. Meleghangú köszöntőket mondottak a gyülekezet és az egyháztanács nevében Gyulay Károly gondnok, a Kossuth Polgári Kör részéről Dr. Polgár Jenő elnök, a Nőegylet képviseletében pedig Gyulay Károlyné. Tóth Gyula egyháztanácsos hangulatos verses köszöntőjét Németh János mondotta el. Az est utolsó szónoka Daróczy Sándor, a Bethlen Otthon igazgatója volt, aki annakidején első szolgálati helyére küldte ki a fiatal Szőke Istvánt. Az est második részét Kutny István vezetésével pompás szórakoztató műsor töltötte ki—Mezey János, Szabó Jóska és Szűcs József énekszámai, Nádházy Erzsébet megrázó balladája a zsilvölgyi bányászokról; különösen nagy sikert aratott a Varsóból nemrégen érkezett Christina Kossakowska énekesnő, aki Lehár- és Kálmánoperettek jólismert dalait énekelte—lengyelül. Horosnyi Elemér fáradhatatlan zenekara kísért és játszott—nótát, tánczenét, kupiét, operettet, ahogy a műsor és a hangulat megkívánta. Először hallgattam végig ilyen miami-i műsort—most értem meg, miért lelkesednek értük annyira. Harsányi András MIAMIBA UTAZÓK FIGYELMÉBE A floridai Miamiba utazó atyánkfiáit szíves szeretettel hívja és várja ottani egyházunk. A vasárnapi istentisztelet 11 órakor kezdődik, utána ebédel, majd este vacsorát szolgálnak fel a Kossuth Teremben. Zene és tánc. Ugyanott minden csütörtökön társasösszejövetel van 12 órától. Cím: 2230 IS.W. 14th Street, telefon: 635-0225. Lelkipásztor: Szőke István. KÖSZÖNÖM____ Levél a szerkesztőhöz Az 1969. évi Bethlen Naptár olvasása közben egy drága gyöngyszemre bukkantam “Amerikai Magyar Református Egyház” címen Ábrahám Dezső aláírással. Ezt a beszámolót el kellene olvastatni mindazokkal, akik vezető pozícióban lévő előnyüket a magyar élniakarás letörésére használják fel ahelyett, hogy azt erősítenék. S ha van még bennük egy szikra magyarságukból, talán orcájuk pirulása mellett hálát rebegnének el az úrnak azért, mert őket is magyarnak teremtette. S talán megérzik, hogy milyen nagy bűnt követnek el akkor, amikor igyekeznek ezt elfeledni vagy elfeledtetni. Itt mondok köszönetét Ábrahám Dezső püspök úrnak és Egyházkerületének, hogy az Úr szolgálatában végzett munkájukat magyarságuk jellemzi és származásukat, magyar reformátusságukat mint az Úr akaratát külön célkitűzéssel hiszik és fogadják el. Az egész leközölt anyag, mely a fenti naptárban megjelent, magán viseli ősi magyar református hitünk és magyarságunk jellegét és kiérződik belőle a fajtáját szerető és féltő aggódás. Ez az érzés az, ami megkapott és ami ennek megírására ösztönzött. Köszönöm ezt a drága gyöngyszemet, új erőt merítettem belőle és hitemet is igazolva látom. Ugyanis mindig azt hangoztattam: nem véletlen az, hogy a magyarság ennyire szétszóratott. Az úrnak célja van ezzel. Horváth Mártonná Címlapunk az afrikai Nairobiban 1970 nyarán tartandó Református Világszövetség-i nagygyűlésre készített bibliatanulmányokat tartalmazó füzetének borítólapját ábrázolja. A nagygyűlés főtémája: Isten kiengesztel és szabaddá tesz. A bibliatanulmányokat, Dr. Harsányi András fordításában következő számunkban megkezdve folytatólagosan közölni fogjuk.