Magyar Egyház, 1969 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1969-08-01 / 8-9. szám
10 MAGYAR EGYHÁZ Göndöcz Kálmán: EMBEREK - ELVEK - TÁRSADALMAK (folytatás) A marxizmus kritikája. A marxi filozófiai materializmus alapja a hegeli filozófia. A különbség az, hogy Marx a hegeli “szellem”-principium helyébe az “anyag”-principiumot (anyagelvűség) tette. A kritika kiindulási pontja az “anyag” megvizsgálása, amit Marx minden lét (anyagi és szellemi) forrásává, végső magyarázó elvévé tett. Ha a marxi “anyag”-ot közelebbről megnézzük, rájövünk, hogy olyan “anyag” a valóságban nem létezik. A “tudományos” materializmusnak semmi tudományos értéke nincs. Azok a tulajdonságok, amiket Marx az anyagnak tulajdonított, a hégeli szellemnek a tulajdonságai, s egész marxi elgondolás mögött a német naiv ideálizmus a mozgató erő. A marxizmus a német idealista filozófiának kifordított formája. A marxi anyag-szemlélet feltételezi az anyagnak ma már idejét múlt felfogását, t.i. hogy az anyag: örök; a maga végső elemében (atom) elpusztíthatatlan és megváltoztathatatlan. Az újabb idők tudományos fejlődése az anyagnak ezt a felfogását érvényen kívül helyezte. Az anyag a maga végső elemében is felbonthatóvá vált, s mikor ez történt felszabadult belőle az anyagtalan és formátlan energia. Ez pedig azt jelenti, hogy az anyag, mint a lét végső magyarázó elve, — ez a marxi filozófiai princípium —, elveszítette értelmét. A marxizmus eredetében és alkalmazásában sohasem volt más, mint egy ideológiai kísérlet egy fennálló társadalmi rend megdöntésére és egy utópisztikus “tökéletes társadalmi rend”, a “földi paradicsom” megvalósítására. Gyakorlati alkalmazásában derült ki, hogy a marxizmus sem alapjaiban, sem eszközeiben nem alkalmas a kitűzött célok elérésére. A marxizmus gyakorlati alkalmazása. A marxista kommunizmus elvileg nemzetközi mozgalom volt. A Harmadik Internacionálé döntése alapján nemzetivé lett (az orosz bolsevikiek a nemzetközi munkásság nélkül önhatalmúlag kezükbe vették a forradalom erőszakos keresztülvitelét “egy országban”) . A marxizmust ezzel az oroszok nemzeti és nagyhatalmi törekvéseinek a szolgálatába állította. Széttörte a munkásmozgalmat (kommunisták, szociáldemokraták, nemzeti szociálisták, később keresztyén szociálisták) ; az orosz kommunista befolyás alá került országok szintén nemzeti érdekből kénytelenek önvédelmi harcot folytatni a nagy “felszabadító” nemzeti kizsákmányolással szemben. A nemzeti alapon álló szociálizmusok (kommunista, nemzeti szociálista) az erőszakot, az abszolút diktatúrát választották; a szociáldemokrácia és keresztyén szociálizmus a békés parlamentáris utat. A marxizmus csődjére jellemzően mutat a német szociáldemokraták döntése, amikor szakítottak a marxizmussal. Ebből is világos, hogy az utópisztikus marxi elmélet nemcsak elméletileg hordoz magában alapvető tévedéseket, hanem gyakorlati alkalmazásában is csődhöz vezet. Jellemzésképen kell itt még megemlíteni a marxizmusnak azt a tévedését (amint a fentiek már mutatják), hogy a marxi ideológián alapuló szociálizmus kiküszöböli nemcsak az osztályokat, hanem a népek közötti ellentéteket és a háborút. Nagy megütközést keltett a kommunista pártokban az orosz fegyveres beavatkozás 1956-ban Magyarországon, a múlt évben pedig Csehszlovákiában, s nem utolsó sorban az orosz-kínai határkérdés, mely mögött a “régi” nemzeti törekvések megoldatlan kérdései lángoltak fel. (folytatjuk) REFORMÁTUS RÓMAI KATOLIKUS INTERKOMMUNIÓ Franciaország. — A francia ökumenikus munkaközösség két vezetője, Hébert Roux református lelkész közös jelentésükben rámutattak arra, hogy az idő még nem érett meg francia római katolikusok és reformátusok interkommúniójára (együttes úrvacsoravétel). Habár minden keresztyén vágyakozik az egységre, nem lehet úgy cselekedni, mintha az egység már létrejött volna, írja a jelentés. Hollandia. — Az utrechti ökumenikus egyetemi diákgyülekezet azt tervezi viszont, hogy ismét megtartják közös római katolikus-református istentiszteleteiket, mégpedig úrvacsorázással együtt. A közös úrvacsorázást az elmúlt böjti időszakban kezdték meg, de Alfrink bíboros közbelépésére felfüggesztették. A református egyetemi lelkész, J. C. de Bruine kijelentette, hogy a közös úrvacsorázás látható kifejezését kívánja nyújtani az évek folyamán kialakult ökumenikus testvéri közösségnek. Szerinte a diák-gyülekezet túlnőtt az úrvacsora és az eucharistia közti teológiai különbségeken, melyeknek alapja kizárólag a papi hivatal római katolikus interpretációja volt. Ezért az utrechti diák-gyülekezetben gyakorolt interkommúnió immár nem kísérletezés csupán, hanem a keresztyén közösség céltudatos kifejezése. Dr. Prantner József, a magyarországi állami Egyházügyi Hivatal elnöke, Grenák Károly és Orosz József igazgatók kíséretében júniusban háromnapos látogatást tett Genfben, az Egyházak Világtanácsa, a Luteránus Világszövetség és a Református Világszövetség meghívására. Egy a látogatása után adott interjúban kiemelte, hogy a magyar protestantizmus jelentős szolgálatokat tett a magyar nép előhaladására és az egész emberiség javára. A magyarországi protestáns egyházak, Dr. Prantner szerint, megtalálták a ‘modus vivendit’ a szocialista társadalomban, ugyanakkor azonban hívek maradtak egyházaik haladó hagyományaihoz. “A magyar protestantizmus példáját követve a magyar katolicizmus is megtalálta a ‘modus vivendit’ a magyarországi szocialista társadalommal.” (EPS)
