Magyar Egyház, 1969 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1969-08-01 / 8-9. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 körülményeit maga alakítsa ki. Abban kétségkívül igaza van Nietzschenek és Sartrenak, bogy az emberiség sokat szenvedett egyházi zsarnokságok és puritánus elnyomások alatt, de amit ebből meg kell tanulnunk, az az, bogy a hamis istenek mindig zsarnokok, akár vallásos, akár politikai színben mutatkoznak. Az igaz Isten mindig a szabadságot adja. Amennyire elfogadható annak feltételezése, hogy a szabadság alapjában véve valamitől való szabadság — más emberektől, törvényektől, erkölcsi megkötöttségektől való szabadság, — éppúgy elfogadható annak feltételezése is, hogy akkor válnánk igazán szabadokká, ha életünk irányítása teljesen a magunk kezében lenne, mentesen a másoknak, a társadalomnak, sőt az Istennek való engedelmességtől. De láttuk, bogy a szabadság elsőrenden valamire való és nem valamitől való szabadság és hogy azok a fontos szabadságok, amelyeket másokkal együtt és másokért kell gyakorolnunk. A szabadság bizonyos értelemben ajándék, valami, amit másokkal együtt kapunk és amit nem egyedül a magunk számára teremtünk. De kicsoda a szabadság adója — az állam, vagy szüléink? Ki adja nekünk a lét szabadságát és azt, hogy létezésünk és cselekvőképességünk lényege szerint cselekedjünk? Végsőképpen csak Isten, magának az életnek adója lehet a szabadság adója. És végül, a szabadság számunkra Isten ajándékainak elfogadását is kell jelentse, hogy örvendezzünk bennük és az ő terveinek e világban való betöltésére használjuk fel őket. Izráel Egyiptomból való szabadulása — amint azt Mózes II. könyve elmondja — a valamitől való szabadság esetének látszik. Az is volt: rabszolgaságtól és elnyomatástól való szabadulás. De, amint arra Izráel lassan és keservesen rájött, alapjában véve valamire való szabadság volt: arra, hogy Istennel való szövetségben éljenek, hogy Isten népe legyenek, hogy a világban az ő akaratát cselekedjék, hogy az ember azzá váljék, aminek Isten teremtette. Amint Egyiptom szolgaságát elfeledték és a pusztaságban való évek viszontagságai váltak a jelen realitásaivá, az Izráeliták zúgolódtak Mózes ellen és új életüket sem szabadnak, sem örömtelinek nem érezték. De amikor visszanéztek a múltra, mint a zsoltáríró visszanézett, jelen állapotukat egyszeriben mint a szabadság nagy ajándékát, egy örömteli sorsra való elhivatottságot látták. Az Egyiptomból való kivonulás eseménye Izráel egész történetén mint a nagy kezdet ragyog át. Nem csupán mint az egyiptomi szolgaságból való szabadulás — az már csak a befejezése volt valaminek. Itt igazában arról a szabadságról volt szó, hogy Isten népe lehetnek, hogy Őt és az egész emberiséget szolgálhatják, hogy a szolgálatra való elrendelést örvendezéssel fogadják el. A Galatákhoz írott levelet a keresztyén szabadság levelének szokták nevezni, mert Pál azt hangsúlyozza benne, hogy amikor Isten az embert szolgálatra hívja el, akkor szabadságban való életre hívja. Az itt tárgyalt kérdés az volt, hogy amikor a pO' gányok keresztyénekké váltak, kötelezve voltak-e arra, hogy a zsidó vallási szabályokat kövessék, körülmetéltessenek, engedelmeskedjenek a szombati törvényeknek és a többi zsidó vallási szokásoknak. Pál válasza az, hogy n e m, ezek csupán régi vallási szabályok, amelyek nem kötelezők a keresztyénekre, a keresztyének szabadok tőlük. De Pál nem lett volna ilyen határozott, ha itt csupán valamitől való szabadságról lett volna szó. Pál azt akarja, hogy az emberek tudatában legyenek annak, hogy a keresztyén ember szabadsága valamire való szabadság, a Lélek szerint való élet, a Lélek szerint való járás, szeretet, öröm békesség, béketürés, szívesség mutatása. A keresztyén ember szabadsága nem arra való, hogy a test vágyakozásait elégítse ki, mert ez csak a szolgaságba vezetne vissza és elpusztítaná a szabadságot; az éppen azok közé tartozik, amiktől szabadoknak kell lennünk. A keresztyén ember szabadsága nem arra való, hogy általa alábbszálljon emberi mivoltunk, hanem éppen, hogy emberi mivoltunk teljessé váljék, hogy általa ismételjük Isten “igen” szavát az élethez, de egyúttal ismételjük “nem” szavát mindahhoz, ami megbénítja és csökkenti emberségünket. A keresztyén ember szabadsága arra való, hogy általa belépjünk Istennek az emberrel való szövetségébe és elfogadjuk a nekünk felajánlott íanítványi tisztet. Ha hiszünk Pálnak — és Luther Mártonnak, aki mély meglátással tanulmányozta a Galatákhoz írott levelet —, akkor a keresztyén szabadság nem jelent moralizmust, az üdvösség megnyerése reményében egy sereg erkölcsi és vallási követelménynek való alávettetést, de nem jelent anarchiát vagy törvénytelenséget sem. Hanem jelenti tanítványi mivoltunknak örömteljes elfogadását, jelenti azt, hogy örvendezve keressük mások társaságában azokat az útakat, amelyek által Isten akaratát cselekedhetjük e világban, hogy az emberi élet emberivé váljék és az is maradjon, hogy szeressük felebarátainkat és dicsőítsük a szabadság adóját. Kérdések (bibliaköri megbeszélések számára) : 1. Amikor az emberek szabadságot követelnek, azért teszik ezt, mert tudják, hogy mit akarnak, vagy azért, mert tudják, hogy mit nem akarnak? 2. Amikor az Izráelitákat Mózes kivezette Egyiptomból, tudták-e, hogy szabadságban való új életük
