Magyar Egyház, 1968 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1968-06-01 / 6-7. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ A sötétségből világosságra, Isten boldog ismeretére hívott el minket. Hűtelen népből lm néppé leszünk, bűneink miatt elvesző népből a kegyelem népévé válunk. Koronát kapunk, bogy egyszer hálából újból zsámolya elé tegyük. Elhívott, hogy bizonyságot tegyünk Krisztusról élettel, tettel, egyházban, munkában, életben és halálban. Hirdetnünk kell hatalmát, hogy Ő az Úr ebben a világban, bölcseségét, aki tudja, hogy mit tesz, és miért teszi, igazságát, mely a bűn büntetését kívánja, de könyörül a töredelmes szíven. Irgalmát és szeretetét, amely újra hajlékába fogadja a tékozló fiút. Kedves Szolgatársam! De szép, de drága feladatod lesz! Az Amerikai Magyar Református Egyház népének kihirdetni a nemesi oklevelét. Mondd el nekik, hogy Istennek nagyon becsesek, mert szeretettel választotta ki Magának. A magyar szó a nevünkben a Te szolgálatod alatt mindinkább lelki értelmet vesz fel, mert a nemzetből Isten számára elkülönített nép lesz, akinek szabad naponkint bálából Istennek feláldozni magunkat. Mondd el, hogy nagyon értékes személyek, mert áron vétettek meg, a Krisztus drága vére árán. Hirdesd nekik, hogy Istennek megkegyelmezett népe, akik azért választattak ki, hogy csodálatos kegyelmét és végéremehetetlen szerelmét hirdessék e világnak. Tégy bizonyságot arról a világosságról, amit Isten szent Lelke az Igén és hitvallásainkon keresztül adott a világ világosságáról, a Krisztus boldogító ismeretéről. Hirdesd, hogy az Amerikai Magyar Református Egyház csak úgy marad meg, lia jobb reformátusokká leszünk. Hirdesd nekik, hogy égen és földön a legnagyobb kitüntetés, a legelőkelőbb nemesség Isten gyermekének lenni és mindennap megtapasztalni Isten kegyelmes szeretetét és atyaságát. Magyar szívünknek nehéz azt megérteni, hogy nemzeti egyházból református keresztyén egvháznak kell lennünk és csak így szolgálhatjuk tengerentúli véreinket. Valamikor egy vérző ország külpolitikai hasznot remélt ebből a kis egyházból, de a legönzetlenebb és leghűbb magyar papok ezt a feladatot nem vállalták. A perth amboyi gyülekezetnek második nagy papja azt üzente haza, hogy mint önálló egyház tudnak segíteni fajtánkon, csakis mint egyház. Valamikor magyar Amerikában ez a szószék volt a leghangosabb, amit itt mondottak, ennek a roppant országnak magyarjai meghallották. Isten kiválasztott, hogy hirdesd nagyságos dolgait választott népe között. Szavad, bizonyságtevésed legyen biztos zengésű trombitaszó! Ma nem stafétabotot adok kezedbe, hanem azt a drága kincset, amit nagy elődeinktől kaptam. Hiánytalanul átadom! Jobban vigyázz reá, mint az életedre! Ezért oda kell adni mindent. Én odaadtam barátságokat, álmatlan éjszakáimat, egészségemet, becsületemet,—óh ezt is fájlalom—, de odaadtam érte lobogó hitemet. Nehéz, keserves szolgálat volt, de a szégyenbe belehaltam volna, ha nem adtam volna tovább a reám bízott kincseket! Vigyázz, sok a buktató, sok a kísértés és sokszor megkeseredik a szív! Addig, míg az Ő dicsőségét szolgálod, nincs baj. Amig tudod, hogy Isten eleve elrendelő végzése és szeretete hívott el amerikai magyar református népe szolgálatára, addig jó líton maradsz. Míg imádságunk olajával felkenünk, tedd feli szívedet Isten oltárára, légy népeddel együtt Isten választott nemzetsége és királyi papsága. Legyen szent nemzetté, Isten népévé szolgálatod által az Amerikai Magyar Református Egyház népe. Azt mondják, hogy mielőtt a hattyú meghal, egy utolsó énekbe kezd a kék tavon. Éneklem hattyúdalom, vallom szerelmemet, az Amerikai Magyar Református Egyház iránt. Ábrahám Dezső, szeresd, nagyon szeresd ezt az Amerikai Magyar Református Egyházat! Ámen! NEM LESZEL EGYEDÜL Részletek Dr. Béky Zoltán, az Amerikai Magyar Református Egyház első püspökének beszédéből. Kedves Szolgatársam! Amikor itt állok Veled az örökkévaló Isten színe előtt, hogy erre a kimondhatatlanul nehéz, áldozatos és sokszor erőnkön feletti szolgálatra, a püspöki szolgálatra felszenteljelek és egy nagyon nehéz és göröngyös útra elindítsalak, egy nagy megpróbáltatások között élő óhazai magyar költőnek egyik verse vág szivembe, amelyiknek cime: “Másokért, egyedül.” Ábrahám Dezső, mától kezdve a te életednek és püspöki szolgálatodnak is ez lesz a jelmondata: “Másokért, egyedül.” Mától kezdve nem élhetsz magadnak. Másokért kell élned. Ezért a szétszórt, árva magyar református népért. Ezért az egyházért, a mi drága kincsünkért, örökségünkért, az Amerikai Magyar Református Egyházért. Amely reád tekint irányításért, biztatásért, jó szóért, atyai szeretetért, bölcsességért és szigorért. Reád tekint, aki első vagy a szolgálatban, a teher és kereszthordozásban. Óh igen, Neked kell másokért, egyedül szolgálnod. De van valami csodálatos ereje ennek a szolgálatnak. Ez a nép benned látja megtestesülve azt, amit az Amerikai Magyar Református Egyház jelent. . . Megtapasztalod Te is, amikor, szétszórt magyar református testvéreink, akik nem is tartoznak hozzánk, püspöküknek fognak tekinteni. . .
