Magyar Egyház, 1968 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1968-02-01 / 2-3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 bennünket az igazság kimondásában. Újra hangsúlyozom, mint már annyiszor: mi nem lehetünk ködevők, álomkergetők, tehát nincsenek olyan szempontjaink, hogy akár kommunistával is nem ülünk le és nem tárgyalunk. Leülhetünk és tárgyalhatunk, de nem az ő hamisságaik igazolására, hanem vagy hitünk megvallására (a dialógusban) vagy azért, hogy próbáljuk őket engedményekre szorítani. Abban a harcban, amely a kommunizmuson belül is, Oroszországban is, egyre növekvő mértékben az elnyomás és az emberi szabadság között fennál, a mi helyünk tisztán és félreérthetetlenül a szabadság oldalán van, mert ez jelenti a vallászabadságért való harcot is, amiért gályarab őseink meghaltak. Most a három éves mérföldkőnél végezetül magam részéről nem tudok mást mondani, mint amit Pál apostol mondott: Azokat, amelyek hátam illegett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, célegyenest nekik dőlvén, igyekszen az Űr Jézus Krisztusnak onnan felülről való elhívása jutalmára. Hálát adok Istennek, hogy szolgálatra hívott el az Amerikai Magyar Református Egyházban. Boldog vagyok, hogy a jövőben ezt a küldetést továbbra is szolgálhatom, immár mint egyszerű egyháztag. Az egyház a világhun— a világ az egyházban Nagy Lajos püspöki jelentéséből Valamikor, amikor még fiatal voltam, türelmetlenül hallgattam, vagy olvastam, amikor egyházi férfiak egyházi jelentésüket politikai bevezetéssel látták el. Az volt az érzésem, hogy többet néztek horizontális irányban, mint vertikális irányban. Gondoltam, hogy a politika, maga a világ a világra tartozik, mi egyház vagyunk s végezzük dolgainkat az egyház falain helül. Azóta sok sok viz lefolyt azokon a folyókon, amik a szivünkhöz közel állanak. Az évek elsuhantak s Isten csendesen tanitgatott arra, hogy azok, akiket fiatalos meggondolatlansággal olyan könnyen kritizáltunk, valóban bölcsen cselekedtek. Oh, régen rájöttem már, hogy az Igét könnyebben megértjük, ha ismerjük ezt a világot, amelyben elhangzott. Ha ismerjük a kort, helyet és népet, akkor az apostoli levelek, s Jelenések Könyve úgy tárulnak fel előttünk, mint a virágbimbó, ha megcsókolta a tavaszi napsugár. Az akkori világ és eseményei ismerete nélkül nem tudunk közel férkőzni Isten üzenetéhez. Csak akkor döbbenünk reá, hogy az ott és akkor mondott evangélium nekünk itt és most édes evangélium. Nem lehet festett, színes iivegü templomainkba visszahúzódni, élvezni azoknak szépségét, biztonságát és kellemesen borzongani, ha kint a vihar orgonái, jeges esők kopogtatják az ablakot és tetőt. Nem lehet a megdicsőülés hegyén a Pétereknek hajlékot építeni és a világtól elvonulni. Az egyház a világban van. Az egyház Ura a világba küldi tanítványait, mint bárányokat a farkasok közé. Krisztus a főpapi imájában nem is akarja egyházát a világból kimenteni, hanem azt kéri, hogy az Atya tartsa meg a világban az övéit. A missziói parancs örökre egy: Menjetek el a világba. Az egyház a világban van. Minden egyházi jelentés érdekes históriai dokumentummá válik később, mert az egyház tárgyilagosan próbálta leirni, hogy milyen is az a világ, amelyben a jelentő egyház él. Mi befolyásolta életét? Milyen ez a világ, amelyben az Amerikai Magyar Református Egyház él az Urnák 1968-ik esztendejében? Óh, erről a világról sok minden szépet és jót, vagy rosszat el lehet mondani. Az a kérdés, hogy milyen szemüvegen nézzük ezt a világot. Lehet optimista és pesszimista szemüvegen nézni, lehet figyelni a hálás ember szivével, lehet keserű lélekkel, aggódó érzéssel megállapításokat tenni. Azután az is igaz, hogy minden állítást lehet cáfolni s mindennek az ellenkezőjét ki lehet mutatni. A MAI EMBER VILÁGA Az átlag amerikai magyar református ember körülbelül igy látja a villágot. A huszadik század vége felé bámulatos felfedezéseket tett az ember, amivel az életét boldoggá teheti, vagy még boldogtalanabbá teheti. Korunkat előbb az atomkorszaknak nevezték el, már a vége felé siető 6-ik évtizedet az űr korának nevezik, amikor az űrhajósok ott száguldanak a csillagok között. Amit az eltűnt évezredek embere még merész álomnak sem fogadott el, holnap már az ember jár a holdon s majd eljut talán más planétákra is. A hitetlen ember gőgje, aki a tudás fájáról szakított, hihetetlenül megnőtt. A hivő ember magába roskad és ott a csillagok között reszketve vallja meg, hogy milyen nagy is az az Isten, aki ezt a végtelen űrt milliárdnyi világával teremtette. Tudományával behatol a tengerek eddig ki nem fürkészett mélységébe s a porszemeket megszámlálhatatlan darabokra szedi, ismeri az embert és elfáradt, beteg szivek helyett új szivet ültet el az emberben. Az ó-testamentomi prófécia valósággá lesz s ä kőszivek helyett űj érző sziveket ad az Isten. Gépesített már mindent az ember, nem kell gondolkoznia, munkáját finom gépek végzik el s az ember valahol távolról figyeli, hogy a gépek meg ne álljanak. Soha nem álmodott kényelme van az embernek, olyan luxuspaloták vannak, amikről magunkfajta kis embereknek fogalma sincs. Amit az ember csak legmerészebb álmában sejtett, ime most boldogságát szolgálja. De hát boldog-e az ember? Ez az érem egyik oldala. Nézzük meg a másik oldalt. Igaz, hogy az ember a csillagok közt repked, de a földön vannak helyek, ahonnan orvoshoz eljutni a járhatatlan utak miatt egyszerűen nem lehetséges s a beteg meghal, mert nincs mód a gyors segítségre. Ragyognak a gyönyörű paloták, de az emberi nyomorúság ott zokog a megszámlálhatatlan kunyhókban.
