Magyar Egyház, 1967 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1967-06-01 / 6-7. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ tője. Egész utón Balázs kedves magyar nyelvén derülünk. Először van itt, ismeretlen rokonait keresi. Autónk alföldi városokon keresztül száguld. Keresem a csillagos templomokat. Elmegyünk a világ legnagyobb befogadóképességű református temploma, a ceglédi templom mellett. Ez a templom nagyobb, mint a debreceni nagytemplom. A templomfalak kívülről hit, áldozathozatal és lemonddás után kiabálnak. Lesz-e a ceglédi kálvinistákban annyi hit, hogy templomuk ne csak a nagy múltról, hanem a legyőzött jelenről és egy Ígéretes jövőről beszéljen városuk népének? . . . Szolnok, Törökszentmiklós, Kenderes . . . szeretnék megállni e helyen, s bemenni a lelkészhez, akit Patakról ismerek, s egy kicsit emlékezni arra a férfire, akinek Magyarországján felnőttem, s emberré lettem, s akit én teljes szívvel tiszteltem. Az én lelkemből semmi sem törli ki a magyar történelem ama darabját, amelyhez ifjúságom hozzá tartozott. Kisújszállás, Karcag, Hajdúszoboszló . . . kálvinista világ, vájjon mi erősebb: a felettük szálló viharfelhők, vagy a 400 éves hitük, amely gránitba irta be a nevüket? * Debrecen, május 18, Arany Bika. Patakon végeztem és erre az estére átjött Patak minden emléke. 37, 33 éve nem látott diáktársam öleléséből nem tudok kibontakozni. Nem tudom, hogy az én szememében, vagy az övében több a könny? Tiszáninnen, Tiszántúl papsága, jó része barátaim, sokan már megfutották pályájukat. Felvidéki lelkészek is vannak itt, akikhez az az idő köt, amikor legény kellett a gátra, s akikkel együtt viseltük a kettős igát. Papok, világiak, magyarok, mind adják ajándékba a szivüket. Sógorom megjegyzi, sohse hitte, hogy a kis Hubó papja ismeri az országot. De jó is hazamenni, s otthon, a szülői háznál újra gyermeknek lenni. De jó is magyarnak lenni, hátmég ha kálvinista is ráadásul valaki! Nézni a szép magyar földműves arcát, s kikiáltani a világnak, hogy ez az én népem, és az ő fiuk vagyok, s életem legnagyobb kitüntetése, hogy magyar református lelkész és ennek a drága népnek gyermeke lehetek. Az óra későre jár, drága pataki diákcimboráim el felejtik, hogy három évtized szaladt el a fejünk felett, s már le kellene pihenni. A régi szálfa Sipos Istvánunk az Arany Bika nagytermében mondja, hogy élete büszkesége az, hogy valaha független pap volt. “Nézzetek erre tisztelettel” — mutat felém, s egy tucat pap nem érti, hogy miért lesz az örökké fiatal Sipos Istvánból most próféta. Bámulom, csodálom, s megölelem, öt pap fia van! Felkeresnek néhai Dr. Pap Géza akroni volt lelkészünk felesége és leánya. Átadják gyászjelentését, s kihoztam ide Amerikába, hogy emlékezzünk arról, aki valaha törvénykönyvünk vázát irta és Akront szervezte. Jönnek végtelen sorban azok, akiknek amerikai rokonaik, barátaik vannak. Sok kérdésre tudok, sokra nem tudok felelni. Jönnek a vásárosnaményiek, s keresik városuk fiát, a fiatalabb testvér a bátyját, egyik lelkész a barátját, s milyen bánatosak, amikor azt mondom, hogy nincs itt. Ha nincs itt, menjek el én és prédikáljak nekik. Mondom, bocsássatok meg, a második vasárnapra azt a kis falut választom, ahonnan földobott kőként elindultam. Áradt egy országnak a szive, s minden külföldi vendég kapott valami kedves ajándékot. Én egy fonott magyar kulacsot kaptam, a három szent szin szalagjai lógtak róla. A békési gyülekezet ajándéka, “az amerikai magyar püspöknek” felírással. Csak azt tudom, hogy névrokonom, Dr. Nagy Lajos és Boros János a lelkész ott, csak azt tudom, hogy jó mgyar kálvinisták, s innen is teljes szívvel szeretem őket, s mindig hálás vagyok nékik szeretetükért. A fonott, üvegből készült kulacs olyan erős szilvapálinkával volt tele, hogy a kóstoló öt percig némasággal tiszteli a békési kisüstön főző mester urat.. Négy világrész több mint félszáz református vezetője mellett a világban szétszóródott magyar reformátusságot is számosán képviselték. Az erdélyi reformátusokat Nagy Gyula kolozsvári püspök, Dávid Gyula és Higyed István képviselték. Hálásak voltak a Buthi Sándor szolgálatát megértő szeretetért a Magyar Egyház-ban róla irt nekrológért. A felvidéki, szlovákiai reformátusságot Dr. Varga Imre püspök, Dr. Csáji Bertalan egyházkerületi főgondnok, s több lelkipásztor, a délvidéki, jugoszláviai magyar reformátusokat a kedves Csete István püspök és a szeretetreméltó Dr. Józsa Lajos egyházkerületi főgondnok képviselték. Ausztriából Gyenge Imre felsőőri lelkipásztor, Hollandiából Tüski István, Dél-Amerikából Apostol János, Ausztráliából Dr. Domahidy András jöttek el. Legnagyobb sajnálatunkra kanadai testvéreinket nem képviselte senki, ami nem az ő, hanem közegyházuk hibája. Most történt meg először, hogy nagy amerikai egyházak magyarokra bízták képviseletüket. Az Egyesült Presbiteriánus Egyház küldöttségét McCord princetoni elnökkel az élen Csutorás István, Farkas Sándor, Hamza András és Dr. Harsányi András képviselték. (Hamza András a Református Világszövetség északamerikai ágának reprezentánsa is volt.) Az amerikai holland hátterű Református Egyház Bertalan Imre és Szathmáry Bertalan által volt képviselve A Krisztus Egyesült Egyháza kiküldöttei György Árpád Kálvin Egyházkerületi elnök, Dr. Baksa Csaba, Dr. Böszörményi István és Berecz Árpád voltak. Az Amerikai Magyar Református Egyház lelkészei közül Nagy Lajos püspök, Dr. Harsányi András esperes, az Amerikai Lelkészegyesület elnöke, Daróczy Sándor, a Bethlen Otthon igazgatója és Szathmáry Bertalan voltak jelen. Lagnagyobb bánatunk, a kárpátaljai magyar reformátusok püspöke, Gencsi Béla nem volt ott. Meghívták, de nem jött el. Istenem, milyen bánat, hogy az a néhány lépésnyi határ áthidalhatatlan határ. Öt világrészre szétszóródott magyarságból csak az afrikai, new-zealandi, és kanadai reformátusok nem voltak ott ezen a történelmi évfordulón. * Debrecen, május 19, Nagytemplom. A Magyarországi Református Egyház, drága lelki édesanyánk ünnepelte létének, s a II. Helvét Hitvallás elfogadásának 400 éves évfordulóját. Hálájának kelyhe kicsordult, s köszönte Istennek, hogy négy évszázad viszontagságai, háborúi, üldöztetései, nyomorúsága és próbái között megtartotta, vigasztalta és szolgálatait elfogadta. Köszönte Istennek, hogy a II. Helvét Hitvallás a Heidelbergi Kátéval együtt közös hitvallása lett minden magyar reformátusnak századokon át. 400 éven át bármilyen szelek fújtak, viharok jártak, ez a két hitvallás újra és újra az Ige Krisztusára mutatott reá. Ha Öt keresed, soha el nem tévedsz, sem éjszakában, sem ködben, sem vakító nappalon. A Magyarországi Református Egyház köszönte Istennek, hogy a II. Helvét Hitvallást Igéhez vezérlő kalauznak adta. Történelmi levegő vett körül bennünket, megható volt siró asszonyokkal és szép alföldi férfiakkal énekelni magyar sorsunk zsoltárát, a 90. zsoltárt. A történelmi zsinat idézte a tűnő századokat, s vallotta, hogy Isten a legkegyelmesebb akkor volt magyar népéhez, amikor úgy látszott, hogy elrejtette orcáját, mert akkor adta kezébe az evangéliumot, megtartó erőül, kenyérül a nagy éhségben, orvosságul sebtől vérezőnek,
