Magyar Egyház, 1967 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 TOLDI E 1 ő h a n g (Részlet) Mint, ha pásztortüz ég őszi éjszakákon, Messziről lobogva tenger pusztaságon: Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem Majd kilenc-tiz ember-öltő régiségben. Rémlik, mintha látnám termetes növését, Pusztító csatában szálfa-öklelését, Hallanám dübörgő hangjait szavának, Kit ma képzelnétek isten haragjának. Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton, Nem terem ma párja hetedhét országon; Ha most feltámadna s eljőne közétek, Minden dolgát szemfényvesztésnek hinnétek. Hárman sem bimátok súlyos buzogányát, Parittyaköveit, öklelő kopj áj át; Elhülnétek, látva rettenetes pajzsát, ‘És kit a csizmáján viset, sarkantyúját.’ (1846) TOLDI ESTÉJE (Részlet az első énekből) Őszbe csavarodott a természet feje, Dérre vált a harmat, hull a fák levele, Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja, És hosszukat alszik rá, midőn megfutja. Megpihen legszélén az égi határnak S int az öregeknek: benneteket várak! Megrezdül a feje sok öregnek erre: Egymás után mégis mennek a nyughelyre. így pihent akkor is; igy tekinte vissza; Sima volt a mező, a menny pedig tiszta; Millióm kis naptól ragyogott a mező: Akárhova nézett, csak azt látta: ez ő! Itt egy tócsa tükrén, s felvetődő halán, Ott egy kis bogáron, s a gyep pókfonalán, Mindenütt, mindenütt, meddig szeme kilát, Láthatá a vén nap önnön ia-fiát. (1848) TOLDI SZERELME (Részlet az első énekből) Visszanéz a magyar, sóhajtva néz vissza, Te dicső hajdankor! fényes napjaidra; Szomorú tallóján ősi hírnevének, Hej! csak úgy böngész már valamit—mesének. Engem is a bánat megviselvén zordul, Vigaszért hő lelkem a múltakba fordul; Azokkal időzöm, akik másszor voltak,, Mit az élet megvon, megadják a holtak. Toldi jut eszembe, kiről még ifjonta Játszi elmém könnyű énekét elmondta; Egyszerű az ének, rajta semmi disz tán, De a szivből fakad, melegen és tisztán. Ó! ha — nem a hírért, nem a dcsőségért, Nem, hogy a világnak üssek vele cégért, De hogy a daliásban lelkem átifjodnék — Ó, ha még egy olyat énekelni tudnék! (Megjelent 1851-ben.) ^y^íran\j pártos aoncfc latailól “. . . a néplap szerkesztője ne úgy álljon a nép előtt, mint valamely praeceptor, “tudjátok-e atyámfiai”, vagy pláne “kendtek”, hanem tetesse, mintha nem is tudná, hogy a nép számára ir, mintha ő az egész világ számára Írna, csakhogy nem tud oly cifrán beszélni, hogy a nép meg ne értse.” (Vas Gerebennek. Szalonta, 1848 junius 30.) . . a nép sehol sem tanulja formáit; a mint a költemény eszméje megfogant: vele terem egyszersmind a benső forma egész teljességében . . .” (Arany János: A magyar népdal az irodalomban) “Shakespeare Írói talentumáról elmondhatni, amit a zsoltár zeng az Úrról: Nagy vagy Uram a nagyokban, s nagy vagy a kicsinyekben.” (Arany nyilatkozata László fia feljegyzésében) Qom/o/citoL J^íraMy Jánosról “Arany ifjúságát a Petőfié pótolja, A Petőfi férfikorát az Aranyé. A magyar ifjú ajkán mindig hangzani fognak Petőfi szerelmi és szabadságdalai; a férfiú Aranyból fogja meríteni az élet küzdelmeinek eszméit, érzéseit, fájdalmát és vigaszát. Petőfi költészetéből századokra kihangzik a kardok csattogása, trombita hangja, az ágyudörej, a diadal mámora. Arany költészetében a késő unokák is érezni fogják a hazafi könnyét, gyászát, bilincsét, a legyőzött Magyarország sóhaját és szevedése erényeit. És mindkettő rajzaiban örökre fennmaradnak fajunk szellemi törekvései, nemzeti vágyai, jellemző sajátságai, hogy az újabb nemzedéket mintegy megóvják az elfajulástól.” (Gyulai Pál emlékbeszéde, 1883. október 28) “Arany János volt végső lobbanás, süket és sötét volt a magyar lélek, majd harminc évet rossz álomban szunnyadt, mig csalt, ágált, élt a politikushad.” (Ady Endre: Margita Párisba jött) “Falusi csöndben, terménkeny magányban, megint utódod lettem, nagy előd, a nyugalomban gazdag aratás van, és én megállók csűreid előtt: Te vagy a költő most nekem . . .” (Juhász Gyula: Arany Jánoshoz) LELKÉSZBEIKTATÁS A YOUNGSTOWN-I MAGYAR PRESBITERIÁNUS EGYHÁZBAN A hatvanöt esztendős Youngstown (Ohio) -i Magyar Presbiteriánus Egyház nyolcadik lelkipásztorát, Farkas Sándort, február 19-én iktatta be az illetékes Mahoning Presbytery (Egyházmegye). Dr. Kacziány Géza nyitotta meg sorát a beiktatott lelkészeknek 1902-ben, majd a pásztori vezetést 1904-ben Bassó Béla, 1907-ben Nánássy Lajos és Hankó M. Gyula vállalták magukra. 1919-ben Dr. Gerenday László és 1926-ban Laky Zsigmond nyert beiktatást az egyházi szolgálatba. 1936 óta, harminc esztendőn át, Bötty János szolgálta ezt a gyülekezetei hűséggel és odaadással. Az ünnepi beiktató istentisztelet négyszáz résztvevője a következő lelkipásztorok szolgálatain keresztül dicsőítette Istent: Adorján Kálmán, Dr. Baksa Csaba, Becske Lajos, Bötty János, Paul R. Coleman (az egyházmegye elnöke), Csutoros István, Daróczy Sándor, IV. Frederic Miller, Murányi István, Paul IV. Gauss, David J. Rowland, Dr. Sewell Szüle Miklós, Dr. Tóth Kálmán és Samuel Warr. Dr. Sewell Szüle Miklós, a beiktatott lelkipásztor atyai barátja, hirdette magyar nyelven az Igét az ézsaiási “ítéletből hivattatott el” szavakon keresztül. Az angolnyelvü igehirdetést Dr. Miller végezte. Az egyházmegye tisztviselőinek hivatalos szavai után William P. Thompson, az Egyesült Presbiteriánus Egyház főtitkára intézett a beiktatott lelkipásztrhoz a pásztori hivatással és szolgálattal kapcsolatos intő beszédet.* *E “charge” szövegét magyar vonatkozásai miatt jelen számunk angol részében teljes egészében közöljük.
