Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-04-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Nagy Lajos: Két Búcsúszó VIRÁG AZ OLTÁRON Dr. Németh Kálmán emlékére Magyarországon hallottam először nevét. Egyszerűen “csángó papnak” hívta az ország. “Százezer magyar sikolyát” sikoltotta bele magyar életünkbe. A kis gömöri pap akkor szerette meg. A nagy vihar átzugott fejünk felett s ebben a rettenetes tüzes orkánban sok-sok magyar reménység égett el. Amikor állampolgársági rovatomba öt évig ezt Írták népem és atyáim ősi földjén, hogy “hazátlan”, akkoriban sokat gondoltam a csángó magyarokra, akiket éppen Németh Kálmán hozott haza két évszázad után Magyarországra. Vájjon mi lett e néppel és mi történt tüzeslelkü papjukkal? Van-e hazájuk a vesztett csaták után s hol sikolt a szivük a fájdalomtól? A könnyekkel az évek is peregtek ott, “ahol zug az a négy folyó”. Azután “kit erre, kit arra kergettek a szelek”. Mindenki vitte bánatát és sorsát a nagyvilágba. Az ötvenes évek elején beültem McKeesporton a Shaw Avenue-i “night schoolba”, az iskola padjába. A terem tele volt fiatal, lármás olaszokkal. Én a hátulsó padba ültem s éppen azon gondolkoztam, hogy jó volna ebből az “abc-és” osztályból egy másik osztályba kerülni. Már majdnem kiszégyeltem magam a teremből, amikor belép oda egy római katholikus pap. Leült mellém. Üdvözöltük egymást az első angol mondatunkkal: “How do you do?” Amikor a tanító nevünk után érdeklődött az én szomszédom jó magyaros kiejtéssel beropogtatja nevét: Dr. Kálmán Németh. Ránézek s mielőtt kitörhetne belőlem a magyar testvérre talált szív boldog öröme, nekem is mondani kell nevem: Louis Nagy. Azt hittük, hogy a sors tréfál velünk. A csángók papjának a szomszédja egy esti angol iskolában egy gömöri református pap lett. Ott kezdődött barátságunk a Shaw Avenue-i “nice schoolban”, ahogy az olaszok mondták s amit mi tréfásan a “Shaw Avenue-i egyetemnek” neveztünk el. Isten ajándékba adta nekem. Sokat beszélt csángó népéről, küzdelmeiről, Bonczos belügyminiszterről, akit igen becsült, beszélt szép Erdélyről és én cserébe beszéltem neki Gömörországról és az én kálvinista népemről. Elmondta harcait, siratta bánatát s vele sirattam bánatomat s együtt mosolyogtuk népünk eszejárását. Láttam hitét, vele álmodtam álmait. Először azt hittem, hogy azért került hozzám oly közel, mert az erdélyi kálvinista világ ismerős volt előtte s vallotta kedvesen, hogy neki is van egy csomó kálvinista rokonsága. Később felfedeztem, hogy neki egyetlen zsinórmértéke és egyetlen ökumenikus aranyiad ja volt: a magyarság. Teljes szívvel szerette a magyart, különösen az imádkozó magyart. Nem bánta vallását, csak legyen jó magyar az illető. Átszellemült az arca, belepirosodott, ha a magyarról beszélt. Fajtája erényeit, tehetségét csak sírva tudta elmondani. Holnapra hitte, hogy a magyar boldog és szabad lesz, mert Isten jókedvében teremtette a magyart. A hütelen magyart a próféták szavával ostorozta és számára a világ legutálatosabb személye a renegát magyar volt. Isten 69 évvel ezelőtt adta neki lobogó magyar szivét. Ki tudja, hány éves volt, amikor oltárra tette Istenéért és fajtájáért? Égette, tékozolta ezt a szivet. Ablakába nappal piros muskátli virágként, esténként hívogató égő gyertyaként odarakta ezt a drága szivet. A múlt évben arra kértem, több autószerencsétlenség után: “Ne ülj autóba többé, mert megölöd magad!” Még most is fülembe cseng nevetése: “A magyar Illésnek tüzes szekéren illik elmenni e földről.” Valóban, drága magyar Illésünk rajta ült szekerén és akkor is népét szolgálta, amikor utolsó útjára elindult. Isten a mi drága magyarságunk fáklyavivőjét megállította az élet forgatában egy piros lámpa fényénél. Mire zöld lett a piros fény, az égő piros magyar szív egy pillanat alatt átrepült az örökkévalóságba. Ez a piros, jaj ez a piros fény állította le egy magyar pap gyönyörű pályafutását. Temetésén püspöke megadta neki mindazt az elismerést, amit kedvesei, barátai annyira reméltek életében számára. A greensburgi püspökség papsága zsolozsmázsott kihűlt szive felett. Magyar római katholikus és görög katholikus papok eljöttek közelről-távolról, magyar ferenerendi barátok siratták egykori rendtársukat. Öt magyar református pap, e sorok Írójával, segített énekelni a pittsburghi derék magyar plébánosnak és a brownsvillei öreg magyaroknak. Lefeküdt pihenni ez a hü magyar szív virágos fenyőerdőben a másik nagy magyar álmodó, a Debrecen és Pannonhalma közti aranyhid építője, Kelemen Krizosztom főapát mellé; ott pihen a mckeesporti kuruc magyar plébános, Kovács Kálmán is. Ilyen előkelő társaságban, az elizabethi magyar apácák temetőkertjében pihen a remekben teremtett, eltört alabástrom szelence. Dr. Németh Kálmán hü szive. A család bánatát a hős Pongrácz testvérek egyike, Ödön mondotta el elcsukló hangon. Ez a kirobbanó magyar szív Istenén és fajtáján kívül a szépségnek volt szerelmese. Ha tollat fogott kezébe, akkor virágos magyar mezőkről pacsirtasereget rebbentett fel, vagy fülemiléket nógatott édes dalra. Ha megszólalt, bűbájos erdők mélyéről pillangók szálltak fel mézes torokról s csobbant az éltető tiszta hegyi forrás. Ha ecsetet vett kezébe, kőszálakra repkények futottak fel, mohos sziklákat rózsák öleltek körül tiszta szerelemmel s kék ég alatt hófehér galambok repkedtek, az utszélen virágok nőttek s a világra vasárnapi csend borult. Amerre járt, megszépült a világ s jobbá lett az ember. A kis brownsvillei magyar templomot egy édes erdélyi kis templommá varázsolta. Mig kihűlt szive felett bánatosan zsolozsmáztak, én a mennyezet lelket üdítő festményében gyönyörködtem és köszöntem neki ezt a szépséget is. Azon tűnődtem, mi volt benne nagyobb. A magyarság lánglelkü apostola, a szépség Istentől csókolt művésze, a festő, az iró, a költő, a szónok? Nem tudom, meddig lesz még nyitva a kis brownsvillei magyar római katholikus templom. Távozásával talán becsukják és a maradék átmegy egy nagyobb templomba? Ki gyönyörködik tovább művészi képében? Nemcsak drága barátomat, édes magyar testvéremet sirattam el Dr. Németh Kálmánban, hanem azt a gyakran ismétlődő tragédiát, hogy Istennek egy különösen megáldott gyermeke itt járt közöttünk, szétszórta tehetségét és megszépítette, megajándékoza a körülötte zajló világot, de ki látta meg? Ki volt hálás érte? Én mindig hálás leszek Istennek, hogy kedves ajándékul, édes vigasztalóul nekünk adta utitársul fájó magyar utunkra Németh Kálmánt, a drága csángó papot. FECSKEFÉSZEK AZ UR OLTÁRÁNÁL Julcsa Néni emlékére A mi szeretett Julcsa Nénink meghalt. Özv. Németh Györgyné, született Síró Juliánná volt a becsületes neve, de Amerikában és Canadában a magyarság jó része csak “Julcsa Néni”-nek ismerte, a McKeesport-i amerikaiak is igy hívták. Most március 19-én hunyt el 94 éves korában, s hozzánk a szomorú hir egy nappal teemtése után érke-
