Magyar Egyház, 1966 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1966-11-01 / 11-12. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ Rusticiano azonban nem bírta ki a tömlöc csendjét. “Talán csak tudsz egy karácsonyi történetet a számunkra, Marco?” Marco Polo jóidéig nem mozdult. Gondolatai sok éven és sok országon száguldottak át. Közben felnézett és észrevette a résen beragyogó csillagot. Egyszerre eszébe jutott a karácsonyi történet. “Hát nem emlékszem egészen pontosan, hogy történt, merthogy 26 évvel ezelőtt történt és én akkor alig voltam tizennyolc éves. Egy karavánnal elhagytuk Palesztinát, a Perzsaöbölben fekvő Ormuszba igyekeztünk azzal a céllal, hogy ott majd hajóra szállunk Kina felé. Tudjátok, az úgy volt, hogy a nagy tatár khán, Kublai, érdeklődött a keresztyénség iránt, talán éppen a magyarok hősiessége révén hallott felőle. Elég az hozzá, úgy gondoltuk, hogy üzleti érdekeink mellett hitünket is terjeszthetjük. A karaván apámé, Nicolo Pólóé meg nagybátyámé, Maffeoé volt. Engem főleg azért vittek magukkal fiatal korom ellenére, mert igen nagy érzékem volt idegen nyelvek iránt.” “Htunk Perzsián keresztül vitt, amely ősi időkben nagy és nemes tartomány volt, de akkoriban már sokat szenvedett a tatárok dulása miatt. Egy este egy Saba nevű városban állapodtunk meg. Mikor a nép megtudta, hogy nyugatról való keresztyének vagyunk, azonnal elvezettek bennünket egy csodaszép sírhelyhez. Elmondták, hogy az ott fekvő három férfi —- és ha láttátok volna, úgy be voltak balzsamozva, hogy még a hajuk szála és szakálluk szőre is ép volt az ólomkristály koporsófedél alatt — tehát a három férfi az a három király volt, akik egykoron Nyugatra utaztak, hogy imádhassák a királyok királyát.” “Saba városában és később a gyönyörű Palasata kastélyban megtudtam a három király egész történetét. Persze már sejthettétek, hogy a három keleti királyról volt szó, akik a bethlehemi csillagot követve Üdvözítőnk születési helyére zarándokoltak. Csakhogy a történet, amit Saba városában és Palasatában hallottam, nem a Máté evangéliumából való volt, hiszen Perzsiában nem is ismerik az evangéliumot. Csak a három király legendáját ismerték, mégpedig úgy, ahogy azok maguk mesélték el, mikor visszatértek nagy utjukról.” “Történetük — mesélte fogolytársainak Marco Polo — körülbelül egyezett az evangéliuméval. Elindult három király, hogy megtalálja a királyok királyát, aki születendő volt. Három ajándékot is vittek magukkal, mégpedig aranyat, mert földi király volt, tömjént, mert Isten volt és mirrhát, mert ember volt.” “Baltazár, Gáspár és Menyhért csak sok-sok év után tértek vissza Saba városába. ‘Megtaláltátok a királyok királyát?’— kérdezte mindenki izgatottan. ‘Meg bizony’ — felelték mindhárman és szemükben valami távoli világ tekintete volt. ‘No és milyen volt? Fiatal, öreg? Arany trónuson ült? Nagy hadserege volt? Meséljetek el mindent’ -— sürgette a három királyt Saba városának népe.” “Gáspár és Menyhért Baltazárra néztek. Ő volt a legfiatalabb köztük, ö beszéljen elsőnek. El is kezdte történetét: ‘Jeruzsálemben azt a felvilágosítást kaptuk, hogy Bethlehemben találjuk meg azt, akit keresünk. Követtük is a csillagot, amely hazától vezetett bennünket. A csillag egy istálló felett állapodott meg. Amint bementünk, egy kisdedet találtunk, egy jászolban. Egy fiatal pár, nyilván a gyermek szülei, és békésen kérődző barmok voltak még körülötte. Csak egy egyszerű olajmécses volt az istállóban, mégis ragyogó fény ömlött el rajta. A kisded orcája volt a fény forrása. Ahogy néztem és néztem, egyszerre nem láttam a kisdedet többé. Felnőtt, fiatal férfit láttam; olyan magamformát. Nézése gyengéd volt, hangja barátságos. Nem tudok visszaemlékezni, mit mondott, csak azt tudom, hogy szavára vágy töltött el, hogy jó és segíteni kész és bölcs és igazságos legyek. És úgy elszégyeltem magam, mert arra kellett gondolnom, hogy önző és nagyravágyó fiatalember vagyok, aki a királyok királyához is csak újabb kegyekért jöttem. Egyszerre éreztem, hogy mássá kell lennem, ha színe előtt meg akarok állani.’ Gáspár felhasználta az alkalmat, hogy Baltazár megállt a beszédben. ‘Baltazár barátomnak — mondta—valami látomásának kellett lenni. Mikor ugyanis beléptünk az istállóba, én is láttam a jászolban fekvő kisded orcájának ragyogását. Én is néztem és néztem és egyszerre a kisded nem volt ott többé, hanem egy meglett, erős ember. Nem egy ifjú, mint Baltazár mondta, hanem egy hatalmas, erős ember, olyan középkoruféle. Mint . . . mint én voltam akkor. Arca mint a vas, szemei komolynézésüek, hangja mély és érces. Nem emlékszem pontosan a szavaira, de tudom, hogy elfogott a vágy, hogy igazságos és jó uralkodó legyek, igazságot kereső, aki azt akarja, hogy alattvalói szeressék, nem pedig féljék. És úgy elszégyeltem magam, mert elgondoltam, hogy milyen kegyetlen uralkodó is vagyok és kapzsi, aki csak azért jöttem a királyok királyához, hogy még több hatalmam legyen. És egyszerre éreztem, hogy mássá kell lennem, ha színe előtt meg akarok állani.’ Menyhért csóválta hófehér fejét. ‘Nem egészen úgy volt az, barátaim. Óh, én is láttam a kisded ragyogó orcáját. És ahogy néztem, néztem, az én látásom is megváltozott. De nem ifjút láttam, nem is erős férfikorban lévő embert, hanem egy öregembert. Olyat, mint akkor magam is voltam. Szemei kicsit fáradtaknak látszottak, de kristálytiszták voltak, beszéde csendes, lassú volt, hangja meg olyan szelíd. Nem tudom pontosan, mit mondott, de tudom, hogy elteltem a vággyal, hogy népemnek atyja legyek és hogy életem célja ne legyen más, mint tiszta lelkiismeret. És úgy szégyeltem magam, mert arra kellett gondolnom, hogy milyen kemény uralkodó voltam mindig s királyi önkényemnek bizony hány emberélet esett áldozatául. Tudtam, hogy mindezt már nem lehetett megváltoztatni, hát ott álltam és szivemben égett a vágy, hogy a királyok királya megbocsásson nékem ...’” “íme, karácsonyi történetem, barátaim—mondta Marco Polo.-—S tudjátok, mikor hallottam ezt a történetet ott Saba városában, eltűnődtem: tulajdonképpen igaz is lehet. Mert a három királyok nemcsak a bethlehemi kisdedet látták, hanem Krisztus Urunkat is. És Krisztus Urunk az Istennek tüköré. Benne látjuk meg, hogy Isten milyeneknek akarná, hogy legyünk. És igy azután azt is megismerjük, hogy milyenek vagyunk. És akkor, óh, be nagyon szeretnénk olyanokká válni, mint az Isten akarná . . .” Csend szállott karácsony éjszakáján a tömlöc lakóira, csak Rusticiano jegyzett szorgalmasan. És a tömlöc nem is volt olyan sötét többé . . . MAGYAR PRESBITERIÁNUS KONFERENCIA A Magyar Presbiteriánus Konferencia október 12-én Clevelandben tartott közgyűlésén a lelépő Nagy Ferenc cantoni lelkipásztor helyébe Csutoros Istvánt, a clevelandi magyar presbiteriánus gyülekezet lelkészét választotta meg uj elnökéül. Alelnök Dr. Szüle Miklós (Niles, Ohio), titkár-pénztáros Farkas Sándor (Youngstown, Ohio) lett.
