Magyar Egyház, 1965 (44. évfolyam, 2-12. szám)
1965-02-01 / 2. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ külföldinek a tanítványa, hanem eredeti reformátor, a saját maga jogán — ha a békés Svájc vagy a gazdag Strassburg szülte volna, nevét Melanchton, Buliinger és Kálvin mellett emelegetnék, de őt népe “főpüspökké” választotta, hogy vezesse, tanítsa, szervezze, és ha kell, testével védje, erős lelkének hitével erősítse a maradék népet. Török bilincs, Habsburg börtön, minden javainak elkobzása járt érte. “Jó dolgot kíván...” Áldatott érte, mert azóta is élnek életüket áldozatos szeretettel eltékozló tudós püspökök, kései utódai, magyar reformátusok. “Jó dolgot kíván..Mi az a jó dolog? Nincs lelkész: a püspöktől vár megoldást a gyülekezet. Veszély fenyegeti az egyházat, iskolát: a püspöknek kell harcolni, küzdeni. Eladják szolgaságra a foglyul ejtett tanítót, gályákra hurcolják a pásztort, súlyos aranyakkal kell kiváltani. Megy, ott áll az idegen hitü, idegen nyelvű elnyomó hatóságok előtt, magát megalázva a püspök. Ez az a “jó dolog”. Ez a hivatás vár reád, Nagy Lajos. De vállalnod kell ezt a Krisztusért és másokért való szolgálatot. Hányszor kell majd családodat, gyülekezetedet feláldoznod, mert a végekről hiv a szórványok népe, mert egy engedetlen pap és egy-egy nyakas, békéden gyülekezet között megbomlott az egyetértés, mert tanítani, vezetni kell, irányítani kell szolgatársaidat, mert képviselni kell népedet. Vállalnod kell ezt a nemes, szent és áldozatos szolgálatot, Nagy Lajos, mert veszélyben van Nábóth szöllőskertje. Meg kell tartani az atyák hitét, megerősíteni az omladozó falakat, bátorítani a csüggedőket, mérsékelni a heveskedőket, s ha kell, mindent fel kell áldoznod, még az életedet is, hogy megmaradjon ez a mi drága, szent örökségünk: az Amerikai Magyar Református Egyház; hogy egységben, békességben haladjon tovább a Krisztus utján a reád bízott nyáj. Érted most már Nagy Lajos, mi az a jó dolog? Nem más az, mint irtózatos felelősség, amit a püspöki tiszttel a vállaidra veszel. Nem más az, mint szolgálat, munka, áldozat az egyházért, a nyájért, a szétszórtakért, a szolgatársakért való többletmunka; áldozat, amelyben minden idődet, erődet, tehetségedet, szived szeretetét, lelked erejét Krisztus népe javára kell feláldoznod: annak tüzében elégni, meghalni lehet, de megállni, megpihenni vagy ellankadni soha! Nagy Lajos! Amerikai Magyar Református Egyházunk erre a “jó dolog”-ra, nagy munkára, irtózatos felelősségre és szolgálatra hivott el Téged. Tereád tekint ma egész közösségünk. De reád tekintenek azok is, akik szétszórtan, mint egy lelki édesanya geyrmekei, a világ bármely részén élnek. Kimondhatatlan nehéz feladat előtt állsz. Áldozatot kíván Tőled a Te néped. Amerre gondolunk, amerre tekintünk, magyar református életünk egyik legválságosabb pillanatában veszed át az Amerikai Magyar Református Egyház kormányzását, irányítását. Azt az egyházat, amelyik ebben a történelemi pillanatban az egyetlen független, szabad és önálló egyháztest. Másokért és mások helyett is szólanunk, tennünk és áldoznunk kell. És ebben a szolgálatban, áldozatban, munkában Néked kell állani az első vonalban, a legnagyobb tűzben, a további küzdelemben. És mi még anyagi javakkal, dicsőséggel és hatalommal sem övezhetünk fel, csak annyival, mint nagy elődeidet, a magyar református Sión többi nagy püspökét vette körül az ő népe: imádsággal és szeretettel. A nagy Isten áldása a mi egyetlen erőnk. S legyen elégséges Neked mindenkoron az ő kegyelme. AZ UR ZÁSZLAJA ALATT Nagy Lajos püspök beköszöntő Igehirdetése Lekció: II. Móz. 17:8-16. Textus: II. Móz. 17:11-12 v. Amióta hire jött annak, hogy a sorsokat intéző Isten az Amerikai Református Egyház presbitériumainak szavazatain keresztül engem hivott el a püspöki szolgálatra, lelkem félelemmel és aggodalommal van tele. Soha ilyen nagynak nem láttam a feladatokat és soha ilyen kicsinek nem éreztem magam. A magyar református püspöknek tudásban, bölcsességben, türelemben, szolgálatban és népe iránti szeretetben felette kellene állania szolgatársainak és felzokog a lelkem, mert a mérleg rettenetes hiányt mutat. Azóta rimánkodva zörgetem minden pillanatban az ég kapuját: Uram, mutasd meg nekem utaidat! Szólj hozzám csendesen és édesen, hogy a Te kegyelmed nekem elég. Tudom, hogy az Ö kegyelme hivott el erre a szolgálatra. Tudom, hogy ez a kegyelem mindenre elégséges. Azt is hálás szívvel vallom, hogy Isten engem nagyon de nagyon szeretett egész életemben. Amikor még arról álmodtam, hogy megírom életem regényét, ezt a címet adtam volna neki: Az Isten tenyerén. Igen, az Isten tenyerén hordott a mai napig s tudom, hogy sohasem hagy el. Mégis, mégis ma úgy érzem, hogy feladatomat egyedül nem tudom elvégezni. A lelkem segitségért kiált: Szentlélek Isten, adj hü munkatársakat! Két hónap óta sok alkalommal beszélt hozzám Isten Igéjéből, amikor e szent alkalomra textust kerestem. Ezek az igék édes tanácsok voltak arra, hogy milyen legyek mint püspök. A most felolvasott igék mondották el, hogyan csináljam. Szivemnek ez adott békességet. Amikor az Ur Jézus Krisztus Amerikai Magyar Református Egyházának igáját magamra veszem, ugyanakkor a ti vállatokra is teszem, lelkipásztorai, elöljárói és drága népe. A felolvasott igék azt mondják, hogy az Amerikai Magyar Református Egyház püspökének feladatát csak együtt lehet elvégezni. A véres és borzalmas második világháborúnak megszámlálhatatlan sokaságu fényképei közül a legjobb volt, ami Pulitzer dijat is nyert, amiről egy hires szobrot is készítettek. Ez a kép azt ábrázolja, amikor Iwo Jima vérrel áztatott szigetének csúcsára 5 katona kitűzi a zászlót. Öt katona emeli a zászlórudat; egy mozdulat van megörökítve a 26 napos véres harcból, de ez a mozdulat beszél sok századon át egy hálás nemzetnek. Szent igénkben három ember tartja a zászlót; abban az időben még nem volt szövet a zászlórudhoz erősítve. Amig zászlójukat magasra tartják, népük győz, amint aláhanyatlik a zászló, csatát vészit a nép. A mai püspökszentelési ünnepen tanuljuk meg, hogy mi az Isten népe vagyunk, az Ur zászlaja alatt harcolunk és ezt a zászlót a püspök egymaga nem tudja a magasban tartani. Az Ur zászlaja alatt egy hittel, egy lélekkel és csak együtt lehet győzni. I. Isten egy népet a nyomorúságból és szolgaságból kihív a Maga szolgálatába és gondviselő szeretetével vezeti az ígéret földje felé. A vándorlás 40 évig tart a pusztaságban, amely tele van az Isten jelenlétének kézzelfogható csodáival. Az emberiség történetében még nemzet ennyi csodát nem látott, mint ők. Száraz lábbal járják meg a tengert, Isten tenyeréből eteti őket. Harmatos reggelenként kenyeret, hűvös esténként húst rak az asztalukra. Velük jár szüntelen, nappal felhőoszlopban, éjjel
