Magyar Egyház, 1964 (43. évfolyam, 3-9. szám)
1964-10-01 / 8. szám
MAGYAR EGYHÁZ 15 Aladár tartott előadást az ökumenikus mozgalomról. Évi bazárunk szépen sikerült és 829 dollár tiszta jövedelemmel zárult. E helyen is igaz köszönettel vagyunk a sokat fáradozó lelkes nőtestvéreink szép sikeréért. Egyházunk eljövendő eseményeiről egyháztagjaink a kiküldendő lelkészi levélből fognak pontosan értesülni. SAN FRANCISCO, CALIF. 119-27th Street Lelkész: Borbás Antal Lakása: 481 Bartlett Street Telefon: VA 6-2275 és VA 6-2106 Istentiszteletek: San Franciscóban minden vasárnap és ünnepnap délelőtt 10:30 órakor 119—27th Street alatti gyülekezeti házunkban, Berkeleyben a hónap második vasárnapján délután 3-kor a First Congregational Church templomában a Dana és Durant Ave. sarkán, Saratógában hónap harmadik vasárnapján délután 3-kor a Federated Church templomában, a Los Gates Way és az Oak Place sarkán. Borbás Antal, a gyülekezet lelkésze ebben az évben töltötte be szolgálatának 50-ik évfordulóját. A kolozsvári teológiai fakultáson végzett tanulmányai után Brassó, Szeged, Budapest, Székesfehérvár és ismét Budapest, közben két Ízben harctéri szolgálat, majd Francia- és Németország, idekint Detroit, Bethlehem, Windsor és Poughkeepsie jelzik eddigi működése útját. A m. kir. honvédségben 24 évet szolgált és tábori főesperesi rendfokozatot ért el. Három éve szolgál San Franciscóban. Hogy mindez elfért az 50 esztendőben, az a jóságos Isten különös kegyelmének köszönhető. A november 8-án tartandó jubileumra, mely alkalommal lesz jelenlegi lelkészi állásába való beiktatása is, Dr. Béky Zoltán püspök és Tóth Tibor esperes is kilátásba helyezték részvételüket. A reformációi ünnepkörben mindhárom gyülekezeti csoportunkban emléknapot tartottunk istentisztelettel és urvacsoraosztással. Saratogai csoportunk október 10-én jólsikerült őszi mulatságot rendezett Los Gatosban, a History Club helyiségeiben. A minden évben szokásos “Szabadság-serleg Vacsorá”-t október 24-én tartotuk meg a résztvevők igenszép száma mellett San Franciscóban. Az ünnepi szónok Dr. Salló János volt. Női Körünk évi bazárját november 28-29-én tartjuk meg San Francoscóban, a gyülekezeti székházban. Magyar iskolai tanítás, vallásoktatás és konfirmációi előkészítés a szokott időben. Ezúton is kérjük a szülőket, hogy hozzák el gyermekeiket. Egyháztagjaink között is megindult az “Egy-Centes Akció”, a sok kicsi sokra megy másutt is jól bevált elve alapján. Ezzel gyermekeinket is ráneveljük a takarékosságra, egyben az Isten ügyéért való áldozatkészségre. WARRENVILLE, CONN. Templom: Route 44 Helyettes lelkész: Sóhajda Béla 205 Varga Road Mansfield Center, Conn. 06250 Telefon: 429-2881 Istentiszteleteinket minden vasárnap 11 órakor tartjuk. Az uj lelkész szeptember 19-én érkezett és szolgálatát azonnal megkezdte. A családlátogatások folynak; a két év óta szünetelő Nőegylet újjászervezése folyamatban van. Csordás Gábor esperes október 7-én este rendkívüli egyháztanácsgyülésen beszélte meg egyházközségünk jelen és jövőbeli problémáit presbitereinkkel. Legutóbbi vasárnapi ebédünk, melyet Varga Károly tb. gondnokunk és hitvese adományoztak egyházunk javára $138 tiszta bevételt hozott. Október 18-án ismét ebédet rendeztünk, melyhez a húst Szilágyi Dániel presbiter és Varga Károlyné testvérek adományozták, a többi hozzávalót a Nőegylet. November 21-én, szombaton tartjuk őszi bálunkat a helyi Magyar Club nagytermében. Az uj borért való hálaadásra és a reformáció emlékünnepére november 1-én, vasárnapi istentiszteletünk keretében szolgáltatjuk ki az úri szent vacsorát a bűnbánó híveknek. Sóhajda Bertalan sárospataki presbiter, lelkipásztorunk és Sóhajda Gyula taktaharkányi református lelkipásztor édesapja, október 6-án meghalt. “Az Ur szeme előtt drága az ő kegyeseinek halála”. (Zsolt. 116: 15.) YOUNGSTOWN, OHIO Templom: 925 Mahoning Avenue Lelkész: Adorján Kálmán Tel: Rl. 3-4557 Az egyetemes urvacsoraosztás napján gyülekezetünk tagjai közül 128- an éltek az úrvacsorával templomunkban; 5 testvérünk otthonában, illetve kórházban urvacsorázott. Október 11-én, vasárnap délután volt az uj lelkipásztor beiktatása. Részletek a lap más helyén találhatók meg. A Yolánda Kör és a többi egyházi szervezetek közreműködésével tartott őszi bazárunk jól sikerült. E helyen is köszönetét mondunk azoknak akik a siker érdekében munkálkodtak. November 18-án, szerdán este közöttünk lesz Dr. Everett Swanson, a Korea-i árvaházak megszervezője. Koreai árvák és egy volt koldusfiu, aki az egyik koreai árvaházban nőtt fel és most lelkésznek tanul, fognak előadást tartani. Szeretettel hívjuk erre az estére gyülekezetünk tagjait. MAGYAR CGYHAZ Ifl MAGYAR ChVRCn October, 1964 —Vol. 43, No. 8 Published monthly except June-July and August-September when bi-monthly, by the Magyar Egyház Publishing Company Editor-in-Chief—Főszerkesztő: DR. ZOLTÁN BÉKY, Bishop Editor-Szerkesztő: DR. ANDREW HARSÁNYI Editorial Office: 175 Pershing Ave., Carteret, N. J. Tel.: Kimball 1-5051 Business Manager: ALADÁR KOMJÁTHY 220 — 4th Street, Passaic, N. J. Tel.: PRescott 8-3495 CIRCULATION: Address Correspondence to Hungarian Reformed Church 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N. J. Reentered as second class matter, October 10, 1952, at the Post Office at Perth Amboy, New Jersey, under the act of March 3rd, 1879. Subscription—Előfizetés: évi $2 yearly