Magyar Egyház, 1964 (43. évfolyam, 3-9. szám)
1964-05-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Dr. Béky Zoltán: Köszöntjük a konvenciót! Az Amerkai Magyar Református Egyház egész közösségének a nevében a legőszintébb szeretettel és jókivánatokkal köszöntjük a Református Egyesület konvencióját és minden egyes delegátusát. Minden konvenciót feszült várakozás szokott megelőzni s ebben nem kivétel egyesületünk mostani konvenciója sem. Nyugtalansággal, izgalommal van tele a levegő. Szervezkedésekről hallunk. Uj tervek, célok, konstruktiv programmok vannak készülőben. Látomások, álmok egy szebb, jobb jövendő felől. Mindez rendben van mindaddig, amig ezekkel valóban egyesületünk fejlődését, biztonságát és szebb, boldogabb jövendőjét munkáljuk. Végzetes lenne azonban, ha személyi ambíciók, egyéni érdekek, önző számítások, vagy egyházpolitikai sakkhuzások jutnának irányitó szerephez ezen a konvención. Az Egyesület mindnyájunk számára sokkal értékesebb, drágább közös kincs, hogysem ezt megengedhetnők. Az Amerikai Magyar Református Egyesület az amerikai magyar református nép élniakarásának, hűségének és helytállásának a monumentuma, hatalmas alkotása. Ami, sajnos, az egyházi élet szervezeti síkján nem sikerült és nem valósult meg, az az Egyesületben valóság: mert az amerikai magyar reformátusságnak egy testvérsegitő intézménye van, amelyben az azonos hitü és lelkiségü, különböző nemzedékekben élő gyermekei testvéri közösségben élnek. Ezt igy kell megőriznünk és megtartanuk! Az egyesületben egyik vagyunk, a fraternálizmus igazán amerikai és igazán humánus elve alapján, mint magyar reformátusok. Ezt sem személyi önzés, egyéni érdek, sem egyházpolitikai viszály meg nem bonthatja és a romlás útjára nem lökheti. Szent meggyőződéssel hisszük, hogy Egyesületünknek van jövője. Ha most taglétszámban pillanatnyi visszaesés, vagy látszólagos stagnálás észlelhető, ez semmiképpen nem jelentheti azt, mintha Egyesületünk jövője nem lenne biztosítva. Nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen irtózatos nagy munkamező lehetősége adatott meg a mi Egyesületünknek. S még rengeteg munka áll előttünk. Az amerikai reformátusság összes ágazatai közül csak nekünk magyaroknak van Református Egyesületünk. Nem lenne vétkes mulasztás a lehetőségeknek ezt a mezejét parlagon heverni hagyni? Ezért is szükséges a látás, az uj programm, az uj szervezési területek kihasználására és a meglevő területek jobb, szakszerűbb és lendületesebb felépítésére. Az előttünk álló négy esztendőben minden eddigi próbálkozást felülmúló lendülettel kell munkába indulnunk! Uj idők uj módszereivel kell élnünk. Propagandánkban maximálisan ki kell használnunk a helyzet nyújtotta lehetőségeket. Törekednünk kell arra, hogy a helyi egyházakkal a legharmónikusabb egyetértés légkörében éljünk. Ott ahol ez a viszony az elmúlt esztendőkben hideggé vagy feszültté lett, minden kezdeményezést meg kell próbálnunk a helyes viszony helyreállítására. Természetesen elsőrangúan fontos, hogy az Egyesület terhét és munkáját végző és hordozó munkások, szervezők, tagszerzők, osztálykezelők jutányosabb javadalmazásban részesüljenek. Ezt a kérdést tovább elodázni nem szabad. Ha komolyan vesszük Egyesületünk jövőbeli szolgálatát, az osztályok kezelését végző munkásokat az eddiginél sokkalta jobban meg kell becsülnünk és meg kell fizetnünk. Állami törvényhozások már megkövetelik a “dividend” (osztalék) fizetését. Ebben a kérdésben is uj szellemiségnek és megújult vonalvezetésnek kell megnyilvánulnia, mert az eddigi “nem lehet”, “eddig sem volt” emlegetésével nem lehet egyesületünket versenyképesé tenni. Van jövőnk! Uj fejlődéseknek, alkotásoknak nagyszerű lehetőségei. Isten által adott munkamezőnk: egyházaink, drága magyar református népünk. (Amiért hasonló fraternálisok mindent megadnának.) Csak lélek kell. Akarat és összefogás. Minden lelkészre, presbiterre, világi vezetőre, első-, másod-, harmadgenerációs, régi és uj magyarra szükségünk van. Ez a mi drága kincsünk. Mindenkire szükségünk van. Mindenkinek kell hogy ideje legyen. Ha én ezer elfoglaltságom mellett a múlt évben 95 ezer dollár ára biztosítást szereztem magam (előző évben 84 ezret) — nem pénzért, mert a jutalékot legtöbbször másoknak juttattam, hanem egyesületünk iránti szeretetből —, akkor másoknak is kell hogy idejük legyen egyesületünk jövőjének a munkálására. Van jövőnk, ha lélek, akarat, összefogás és látás van. Abban a reményben, hogy ez a konvenció egy nagyszerűbb jövő alapjait fekteti le s megújult lélekkel, biztos hittel és akarattal indul el egy szebb jövendő felé: köszöntjük a konvenciót és minden delegátusát s szolgálatukra és döntéseikre a Mindenható Isten gazdag áldását kérjük! Az Egyesült Nőszövetség évi konferenciájának résztvevői a roeblingi templom előtt
