Magyar Egyház, 1961 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1961-10-01 / 10. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 Makár János, Kanizsai Pálffy János élete és munkássága. A szerző kiadása, New Brunswick, 1961. $ 3.00 Nagyon dicséretes vállalkozás a szerző részéről ilyen hézagpótló monográfiának a tudományos munka igényével történő megjelentetése még saját hazájában is, ahol éppenséggel még több érdeklődésre számíthat, mint idegen nyelvterületen. Az iró nyilván már esztendők óta foglalkozott Kanizsai Pálffy Jánossal és hisszük, hogy összefoglaló Írása a magyar református egyháztörténet e derék alakjáról nagy megkönnyítést jelent a jövő egyháztörténészei számára. Makár János gazdagon dokumentált és első forrásokra támaszkodó monográfiát irt. Persze az, hogy Kanizsai Pálffy Jánosról való munkája végleges formában való megjelentetése olyan sokáig váratott magára megérezhető abban is, hogy a szerző annyira eggyé lett kutatása történelmi alakjával, hogy ez néha árt a mü objektivitásának. Kritikus történésznek inkább ott lenne Makár Jánostól kérdezni valója, ahol a pontos és hűségesen az adatokra támaszkodó ismertetés megszűnik és néhány olyan értékelést ir Kanizsai Pálffy Jánossal kapcsolatban, amelyre bizonyítékot sem ott, sem előbb nem nyújt. Arra gondolunk, hogy “az egyházkormányzat demokratikus átalakításával nagy lendületet adott a presbiteriális eszme térhódításának Magyarországon”. Ezt az nem bizonyítja még, hogy ő három helyen egyfajta presbitériumot szervezett meg, amelyiknek a dunántúli egyházkerületben történő elterjedéséről, folytatólagos működéséről nincs bizonyítás. így nem lehet általánosítani, mert hiszen a halálát követő második évtizedben a szatmárnémeti nemzeti zsinat döntése éppen ennek ellenkezőjét bizonyítja. Sajnálatosnak kell tartsuk azt, hogy az egész munkában nem történik említés arról a nagy monográfiáról, melyet Miklós Ödön a magyar protestáns egyházalkotmány kialakulásáról irt. Aki, Makár, Kanizsai Pálffy Jánossal kapcsolatban azt mondja, hogy az ő életműve döntő behatással volt a magyar egyházalkotmány demokratikus átalakítására, annak tüzetesebben kellett volna megvizsgálnia azt a kérdést, hogy “presbiteriális-e a magyar református egyház?” Révész Imre a legújabb időkben is azt mondotta, hogy még az 1790/91 zsinat után sem lett azzá és Miklós Ödön monográfiája is éppen azt célozza, hogy egy sajátosan magyar protestáns egyházalkotmány van, amelyik nem azonosítható minden további nélkül a nyugati kálvinizmus presbiteriális vagy episzkopális rendszereivel. Sajnálatos ez azért, mert ennek a könyvnek egy bírálója már igy vette át Makár János értékelését: “bevezette a magyar kálvinizmust a zsinat-presbiteri rendszerbe”. Az ilyen általánosítások egy különben értékes és nagyon jó tudományos munkában azért veszélyesek, mert a kiváló kutatómunkát bizonyító mü olyan értékelését is átveszi az olvasó, amelyet az iró seholsem bizonyított be könyvében. Ennek a bírálatnak az elmondása után megismétlem újból, hogy Kanizsai Pálffy János életét, munkásságát, bizonyságtevő hitét és tanítását teljességgel és hűségesen tolmácsolta a könyvnek tudós szerzője. Az, hogyan említett kérdésben nem értünk vele egyet kell, hogy lendületet adjon neki is és mi magunknak is, akik szeretjük a magyar református történetet vizsgálgatni, hogy igyekezzünk több még tisztázatlan kérdés megvizsgálására olyan hűséggel, felelősséggel és szeretettel, melyről Makár János ennek a könyvének publikálásával bizonyságot tett. Komjáthy Aladár LELKIPÁSZTOROK Legutóbbi cikkünkben néhány megjegyzést tettünk a keresztyén egyház bibliai kormányzatáról. Megértettük, hogy a keresztyén egyháznak kétféle feladatai vannak: lelkiek és anyagiak. Az egyház lelki feladatainak betöltése céljából Isten lelkipásztorokat rendelt. Kik a lelkipásztorok? A lelkipásztorok Istennek szolgái, ami azt jelenti, hogy feladataikat, megbízatásukat nem emberektől, hanem Istentől kapják. A biblia szerint pedig Isten mindenek előtt az igehirdetést kívánja a lelkipásztortól. Továbbá a lelkipásztor feladata a két sákramentumnak, a szent keresztségnek és az Úrvacsorának a kiszolgáltatása, őnéki kell a gyermekeket, vagy felnőtteket oktatni a bibliai igazságokra és megkonfirmálni őket keresztyén hitükben. A lelkipásztor feladata vigasztalni a szenvedőket, bátorítani a kétségbeesetteket és emlékeztetni a hanyagokat Istentől parancsolt kötelességeik végzésére. Miután a lelkipásztor Istennek szolgája, ez azt is jelenti, hogy csak az lehet lelkipásztor, aki biztos a felől, hogy őt Isten elhívta, elválasztotta erre a szent hivatásra. De az isteni elhívás mellett arra is szükség van, hogy a lelkipásztor megfelelő tudományos képesítéssel rendelkezzék és meglegyenek benne azok a szellemi és lelki kellékek, melyek nélkül nem tudja betölteni hivatását. “Az Ur szolgájának nem illik torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelíden fenyiti az ellenszegülőket...” (2. Timóth. 2:24). A lelkipásztort fel kell szentelni. A felszentelés alatt azt értjük, hogy a többi lelkipásztor elismeri az uj lelkipásztor Istentől való elhivottságát és kézrátétellel és imádsággal kérik reá a Szent Lélek áldásait és segítségét. A lelkipásztor csak a gyülekezet törvényes választása vagyis beleegyezése alapján foglalhatja el hivatalát. A gyülekezet tagjainak azonban Istentől rendelt kötelessége a lelkipásztort tisztelettel körülvenni szent munkájára való tekintettel és neki engedelmeskedni, amikor az Isten akaratára hívja fel a hívek figyelmét. Szintén kötelessége a gyülekezetnek a lelkipásztor részére megfelelő megélhetést biztosítani az apostol eme intései alapján: “így rendelte az Ur is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek.” “A munkás méltó a maga jutalmára.” Végül, a biblia alapján az is világos, hogy minden lelkipásztor egyenlő abban a tekintetben, hogy mind Istennek szolgája és mind ugyanazt a megbízatást, felelősséget és tisztességet nyerte Istentől. A jó rend és békesség érdekében helyes dolog az, hogy egy felekezet lelkipásztorai és hívői püspöknek, vagy esperesnek választják meg valamelyik lelkipásztort és bizonyos hivatalos hatalommal ruházzák fel. A többi pásztornak és a hívőknek kötelességük a püspököt és espereseket tisztelettel körülvenni és segíteni őket hivatali feladataik végzésében. Kovács István
