Magyar Egyház, 1960 (39. évfolyam, 1-9. szám)
1960-05-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5 SZEMLÉLŐDÉS KÉT JELENTÉS Két jelentés fekszik előttünk. Egyik a keletnémetországi evangélikus püspökök tiltakozó leveléről szól, amelyet Grotewohl államelnökhöz intéztek és amelyet megküldték minden gyülekezethez. A levélben a keletnémet parasztoknak termelőszövetkezetekbe, kolkhoszokba való erőszakos bekényszeritése ellen tiltakoznak. “Nem az egyház feladata”, mondja a levél, “hogy a szocializálással kapcsolatos gazdasági kérdésekben döntéseket hozzon”. De olyan nyugtalanító hireket kapnak lelkipásztoroktól és gyülekezeti tagoktól, hogy a kolkhoszokba való kényszerítés a hatóságok részéről az emberi méltóságot megcsufoló módszerekkel történik. “Tény, hogy a parasztokat akaratuk ellenére kényszerítik a mezőgazdasági termelőszövetkezetekbe . . . azután pedig Írásbeli nyilatkozatot kell kiállítaniuk, hogy a szövetkezetbe szabad akaratukból lépnek be. Ez az emberi méltóság és lelkiismeret megsértése... A mai időben, amikor a nemzetközi béke sorsa forog kockán”, szükséges, hogy ez a békesség ne forogjon veszedelemben “saját népünk között. Épitő munkára való törekvés hazánkban csak úgy maradhat eleven, ha az emberi méltóság épségben marad.” A másik jelentés a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventjének ünnepi üléséről számol be, amelyen “hazánk felszabadulásának 15. évfordulójáról” emlékezett meg. Ezen az ülésen Dr. Esze Tamás dunamelléki főgondnok, konventi világi elnök mondott megnyitót. “A Magyarországi Református Egyház örömmel és hálával emlékezik meg . . . arról, hogy hazánk és népünk — egy óriási jelentőségű és rendkívül szerencsés történeti fordulat következtében — már 15 esztendeje benne él emberiség megújulásának folyamatában”, mondotta többek között dr. Esze Tamás. Ennek során “elértük a fejlődés egyik legfontosabb állomását: gyors ütemben folyik hazánkban a közösségi gazdálkodásra való átalakulás. Olyan esemény ez, amely kedvezően hat nemcsak a parasztságra, hanem az egész magyar nép életére és szocialista fejlődésére.” Vannak, akik még bizalmatlanok ezzel az uj renddel szemben; ezeket arra figyelmezteti, hogy egyetlen uj korszak, egyetlen uj életfonna nem született soha nagy közösségi erőfeszítések nélkül. “A közösségi embertípus kialakításának remek alkalma a szövetkezeti életforma; individualista népünk gyógyításának szinte egyetlen eszköze.” Az egyháznak kötelessége a népet segíteni a közösségi gazdálkodásra való átmenet folyamatában. Számos hírforrásból tudjuk, hogy Magyarországon is kemény kényszert alkalmaznak a hatóságok a föld-ITTHONRÓL — HAZA Harmincöt év suhant már el fölöttem, Mióta uj partokra léptem Es istenadta kedvezésben Sértetlenül itt révbe értem S hazát találtam. Olykor keserves volt a sorsom itt is. Emlékeim utánam nyúltak, Elembe gátak tornyosultak, Homályba vesztek el az utak És tévelyegtem. De rátaláltam és tovább futottam, Gázoltam gáton és áradáson, Ellenségen és álbaráton, Tengernyi döre álmodáson S van, amim lehet. Nem sok. De itt ki is nyerhetne többet: Az élethez megértő társam, Munkám, kocsim, kényelmes házam, Télben nyaram s telem a nyárban Mind megszereztem. És mégis én, két hon között hazátlan, Mikor beteljesült a vágyam s álmom Ezen a végső állomáson Itthon volnék és — haza vágyom, Itthonról — haza. Borshy Kerekes György művelő lakosságnak a termelőszövetkezetekbe való belépését illetőleg. Maguk a hazai újságok sem igen takargatják ezt. A fenti két jelentésből pedig az világlik ki, hogy a németországi evangélikus egyházi vezetők bátran kiállnak a nép ellen alkalmazott kényszerrel szemben, az ember istenadta emberi méltóságára hivatkozva. A hazai református egyházi vezetőség viszont a “közösségi embertípus” mellett áll ki, a magyar ember szabadságszerető individualizmusát gyógyítandó hibának tartja és — mint a fent közölt idézetekből is nyilvánvaló — a kolkhoszositást nemcsak elviselendőnek tartja, hanem az egyház és a lelkipásztorok által határozottan támogatandó folyamatnak jelöli meg. Sokszor halljuk manapság otthonról azt a — sokban jogos — vádat, hogy a két világháború közötti egyházi vezetőség “kiszolgálta” az akkori rendszert. Vájjon a fennti idézetek nem ugyanazt bizonyítják a mai helyzetről? Nem sokat ér a múlt mégoly találó bírálata, ha a jelen számára nincs tanító ereje. A NEW YORKI EGYHÁZMEGYE KÖZGYŰLÉSE Újonnan alakult new yorki egyházmegyénk május 1.-én tartotta meg első közgyűlését Poughkeepsie kies fekvésű templomában. A megnyitó istentiszteletet Csordás Gábor esperes vezette, majd ugyanő tett részletes jelentést az egyházmegyébe tartozó gyülekezetek életéről és szolgálatáról. A new yorki egyházmegyéhez 14 gyülekezet és 15 lelkipásztor tartozik, a gyülekezetek összesített taglétszáma 2,334, ingatlan vagyonának összértéke 646,000 dollár. A kebelbeli gyülekezetek áthozat nélküli és az egyházi testületek bevételeit magában nem foglaló 1959. évi összes bevétele $185,445.76 volt, a maradvány pedig az előző évi áthozatokkal együtt $49,024.63. A Bethlen Otthon részéről Daróczy Sándor igazgató, az Amerikai Magyar Református Egyesület nevében Ferenczy Pál és Csik Sándor kerületi szervezők, az egyházmegyei Presbiteri Szövetségtől Kiss Sándor titkár, a “Magyar Egyház”, valamint a keleti egyházmegye nevében Dr. Harsányi András, a vendéglátó egyház részéről Bolhás Antal lelkész üdvözölték a közgyűlést. A megtartott választások eredményeképen a new yorki egyházmegye tisztikara a következő: Esperes: Nt. Csordás Gábor; egyházmegyei gondnok: Kiss István; jegyzők: Nt. Adorján Kálmán és Tóth András; pénztáros: Yáger Lajos; tanácsbirák: Nt. Borbás Antal, Nt. Nagy Pál János, Deák Péter, Szloboda Mihály; egyházkerületi képviselők: Nt. Ladányi Zsigmond és Szabó Sándor. Az egyházmegyei közgyűlést jólsikerült vacsora zárta be, melyen Dr. Harsányi András tartott előadást az Amerikai Magyar Református Egyház szolgálatáról az Egyházak Világtanácsában.
