Magyar Egyház, 1959 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1959-02-01 / 2. szám

6 MAGYAR EGYHÁZ A jelenben az a lényeges, hogy Istent felismerjük most, akaratát cselekedj ük most és így éljünk a meny­­nyekben most. Testvérem! Tüzetesen, becsületesen megvizsgálva a dolgokat, mit tuctéz megállapítani: Mi az egyéni életed, menny vagy pokol, /yágy'a\kettő között való lebegés? Mi a családi életed, menny vagy pokol, vagy valami za­varos és unalmas lebegés, ingadozás a kettő között? Mi tölti ki az idődet, Isten Lelke és \a Lélek nagyszerű gyü­mölcsei, vagy pedig valami pokóji kin, gyötrelem, bi­zonytalanság, unalom, hajsza, panasz és baj? Minek a szolgálatában / áll pénzed és egyéb földi vagyonod, a Krisztus ügyének, az emberek boldogulásának, békéje létrehozásának, vagy a vak önzés, a' társadalmi igazság­talanság szolgálatában? Mire használod fel az idődet, a mennyei tulajdonságok fejlesztésére és gyakorlására, vagy pedig tékozlásra, rosszra, a pokol szolgálatára? Benned vaii-e a menny? Isten lakóhelye, a Lélek templo­ma vagy-é? Beszélgetsz-e a szivedben levő Istennel, imádkozol-e hozzá? Az előbb azt kérdeztem: Mi az egyéni életed, menny vagy pokól, vagy a kettő között való lebegés? Csak azért kérdeztem igy, hogy annál hangsúlyozottabban meg­mondhassuk, hogy a “kettő között való lebegés” nincs. Vagy Istennel vagyunk és a mennyben vagyunk, vagy Isten eljen vagyunk és akkor a pokolban vagyunk. Atyánk hiv arra, hogy Vele legyünk, Vele éljünk és Vele együtt éljük a mennyei életet. Bölcsen tesz az, aki az elkövetkező napokon gondolkozva elimádkozza az “Úri irhát” és minden nap jól megtervezve Istennel való életét törekszik arra, hogy a mennyben legyen. 8, Imádkozzunk: A mennyei erőkért alázatosan és vágyakozva imádkozunk hozzád. Istenünk, aki mindig a mennyekben vagy. Add mélységesen átéreznünk azt az örvendetes valóságot, hogy te nem csak távoli világokon vagy jelen, hanem templomainkban, otthonainkban, sőt a mi szivünkben is lakozol. Add megértenünk, hogy amint akaratodat elfogadjuk és tanácsaidat követjük, bennünk és általunk kibontakozik a menny és mi is élvezhetjük ugyanazt a nagyságot, magasztosságot és örömet, amelyben te öröktől fogva élsz: Bárcsak hatal­­masodhának el a mennyei erők bennünk egyénileg, csa­ládunkban, egyházainkban, népünk tágjaiban, minden emberben és szorítanánk ki mindenikünkből a gonoszság szándékait és sötétségét, óh Atyánk, beteg és öreg test­véreink' hitben hadd találjanak meg téged és töltse be szivüké^ mennyek dicsősége, amiben téged buzgón imád­janak. Atyánk, legyen ez a föld, a te szépséges, gazdag és nagyszerű alkotásod olyan mennyei birodalommá, melynek lakói Jézust megváltó testvérünknek és uruk­nak tekintve téged, az örök mennyei Atyát imádjanak és életükkel dicsőítsenek. A Jézus nevében. Ámen. 9, Adakozásra hivjuk fel Testvéreinket az egyház, az egyházi intézmények, a misszió, az egyházi újság, embersegiíi munkák részére. Az adakozás a keresztyén élet egyik \elmaradhatatlan gyümölcse. Emlékezzünk Jézus szavaira, aki igy szólt: “Jobb adni, mint venni.” Isten áldása legyen mind az adakozókon, mind az adományokon. Ámen. 10, Énekeljük a 150. zsoltárt: “picsérjétek az Urat.” 11, Maradjunk egy percig csendesen és magunkban saját szavainkkal imádkozzunk Istenhez. 12, Áldás: Istennek népe^álajon meg és őrizzen meg téged az Ur. Világosítsa meg az Ur az ő orcáját terajtad és könyörüljön rajtad. Fordítsa az Ur az ő orcáját te­­reád és adjon neked békességet. Ámen. SZIGETHY BÉLA. GONDOLATOK EGY KÜLMISSZIÓI KONFERENCIÁVAL KAPCSOLATBAN Az Amerikai Keresztyén Egyházak Nemzeti Tanácsának külmissziói osztálya decemberben tartotta 9-ik gyűlését Pittsburghban. Az Ameri­kai Magyar Református Egyházat lapunk szer­kesztője képviselte volna ezen a gyűlésen, de nem jelenhetvén meg, e sorok Íróját kérte fel, hogy helyettesítse őt a képviseletben s írjon a hallottakról. A cikkíró is nagyon elfoglalt em­ber volt azokban a napokban s legnagyobb saj­nálatára csak két alkalommal mehetett be és összesen 7 órát töltött ezen a gyűlésen s ezért beszámolója nagyon szegényes volna. Egy négy napos konferenciáról beszámolni úgy, hogy két alkalommal bekukkantunk oda, kissé tág lelki­ismeretre vallana. Ezért adtam beszámolómnak a fenti címet. Ez a rövid idő is elég volt ugyanis arra, hogy nagyon mélyen elgondolkoztasson. Nagyon ta­nulságos, megszégyenítő, de ugyanakkor nagyon boldogító volt ez a konferencia. Nem tudom, hogy nem volt-e valami szándékosság a szerkesz­tőnkben, hogy éppen engem szemelt ki helyet­teséül. Ugyanis a mi Független Amerikai Magyar Református Egyházunknak külmissziói terveit felesleges erőlködésnek tartottam. Én voltam az, aki mondogattam, hogy van nekünk elég misszi­ónk itt, még ennek sem tudunk megfelelni, mit akarunk mi a külmisszióval? Én is tanultam valamit ezen a konferencián. Kezdem azzal, hogy az Úristen nagyon de nagyon sok ajándékot adott nekem azzal, hogy “független” lelkipásztor lettem. Kicsi a mi egy­háztestünk, de amikor képviselhetem az ilyen egyházi gyűléseken, azzal a boldog tudattal járok ott, hogy én is egy olyan delegátus vagyok, mint a százezrekkel rendelkező egyházak kiküldöttei. Van valami áldott érzés abban, hogy pusztán jelenlétemmel egy vallomást tehetek arról, hogy van egy Amerikai Magyar Református Egyház és barátot szerezhetek a szegény magyarnak, a rosszul informált embert felvilágosíthatom, a ma­gyarral ellenséges érzületüt (van ilyen is) meg­szelídíthetem, s a jelenlétemmel követelhetem, hogy nekünk magyaroknak is jogunk van a nap alatt. Alázatosan, szerényen, kedvesen és okosan felmérhetetlen szolgálatot tehetünk fajtánknak. Hatalmas és gazdag egyházak kiküldöttei között Isten iránti hálával hordtam az Amerikai Ma­gyar Református Egyház jelvényét. Az egyik holland pap, amikor megkérdezte, hogy melyik felekezet papja vagyok, rögtön melegebb lett a beszéde amikor megmondtam és felkiáltott: “... ah dr. Vincze.” Igen, legyen emléke áldott, ő volt a vezetőnk s halála után most Béky Zol­tán püspök. Most is ilyen érzés töltött el, amikor egyházam képviseletében csomó embert ismer­tem meg. Ki tudja leírni azt a csodálkozó érzést, ami szivemet eltöltötte, amikor Ázsia, Afrika, Dél-Amerika és a szigetvilág csomó misszionári­usával megismerkedtem. Mindig a misszionáriu­sokat tartottam Krisztus első katonáinak. Most többel közelről megismerkedve végtelenül meg­szégyenültem hősi harcuk, hitük és szolgálatuk nagysága előtt. Voltak japánok, kínaiak, koreai­ak, Fülöp-szigetiek, dél-amerikaiak, afrikaiak, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom