Magyar Egyház, 1959 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1959-02-01 / 2. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ A jelenben az a lényeges, hogy Istent felismerjük most, akaratát cselekedj ük most és így éljünk a menynyekben most. Testvérem! Tüzetesen, becsületesen megvizsgálva a dolgokat, mit tuctéz megállapítani: Mi az egyéni életed, menny vagy pokol, /yágy'a\kettő között való lebegés? Mi a családi életed, menny vagy pokol, vagy valami zavaros és unalmas lebegés, ingadozás a kettő között? Mi tölti ki az idődet, Isten Lelke és \a Lélek nagyszerű gyümölcsei, vagy pedig valami pokóji kin, gyötrelem, bizonytalanság, unalom, hajsza, panasz és baj? Minek a szolgálatában / áll pénzed és egyéb földi vagyonod, a Krisztus ügyének, az emberek boldogulásának, békéje létrehozásának, vagy a vak önzés, a' társadalmi igazságtalanság szolgálatában? Mire használod fel az idődet, a mennyei tulajdonságok fejlesztésére és gyakorlására, vagy pedig tékozlásra, rosszra, a pokol szolgálatára? Benned vaii-e a menny? Isten lakóhelye, a Lélek temploma vagy-é? Beszélgetsz-e a szivedben levő Istennel, imádkozol-e hozzá? Az előbb azt kérdeztem: Mi az egyéni életed, menny vagy pokól, vagy a kettő között való lebegés? Csak azért kérdeztem igy, hogy annál hangsúlyozottabban megmondhassuk, hogy a “kettő között való lebegés” nincs. Vagy Istennel vagyunk és a mennyben vagyunk, vagy Isten eljen vagyunk és akkor a pokolban vagyunk. Atyánk hiv arra, hogy Vele legyünk, Vele éljünk és Vele együtt éljük a mennyei életet. Bölcsen tesz az, aki az elkövetkező napokon gondolkozva elimádkozza az “Úri irhát” és minden nap jól megtervezve Istennel való életét törekszik arra, hogy a mennyben legyen. 8, Imádkozzunk: A mennyei erőkért alázatosan és vágyakozva imádkozunk hozzád. Istenünk, aki mindig a mennyekben vagy. Add mélységesen átéreznünk azt az örvendetes valóságot, hogy te nem csak távoli világokon vagy jelen, hanem templomainkban, otthonainkban, sőt a mi szivünkben is lakozol. Add megértenünk, hogy amint akaratodat elfogadjuk és tanácsaidat követjük, bennünk és általunk kibontakozik a menny és mi is élvezhetjük ugyanazt a nagyságot, magasztosságot és örömet, amelyben te öröktől fogva élsz: Bárcsak hatalmasodhának el a mennyei erők bennünk egyénileg, családunkban, egyházainkban, népünk tágjaiban, minden emberben és szorítanánk ki mindenikünkből a gonoszság szándékait és sötétségét, óh Atyánk, beteg és öreg testvéreink' hitben hadd találjanak meg téged és töltse be szivüké^ mennyek dicsősége, amiben téged buzgón imádjanak. Atyánk, legyen ez a föld, a te szépséges, gazdag és nagyszerű alkotásod olyan mennyei birodalommá, melynek lakói Jézust megváltó testvérünknek és uruknak tekintve téged, az örök mennyei Atyát imádjanak és életükkel dicsőítsenek. A Jézus nevében. Ámen. 9, Adakozásra hivjuk fel Testvéreinket az egyház, az egyházi intézmények, a misszió, az egyházi újság, embersegiíi munkák részére. Az adakozás a keresztyén élet egyik \elmaradhatatlan gyümölcse. Emlékezzünk Jézus szavaira, aki igy szólt: “Jobb adni, mint venni.” Isten áldása legyen mind az adakozókon, mind az adományokon. Ámen. 10, Énekeljük a 150. zsoltárt: “picsérjétek az Urat.” 11, Maradjunk egy percig csendesen és magunkban saját szavainkkal imádkozzunk Istenhez. 12, Áldás: Istennek népe^álajon meg és őrizzen meg téged az Ur. Világosítsa meg az Ur az ő orcáját terajtad és könyörüljön rajtad. Fordítsa az Ur az ő orcáját tereád és adjon neked békességet. Ámen. SZIGETHY BÉLA. GONDOLATOK EGY KÜLMISSZIÓI KONFERENCIÁVAL KAPCSOLATBAN Az Amerikai Keresztyén Egyházak Nemzeti Tanácsának külmissziói osztálya decemberben tartotta 9-ik gyűlését Pittsburghban. Az Amerikai Magyar Református Egyházat lapunk szerkesztője képviselte volna ezen a gyűlésen, de nem jelenhetvén meg, e sorok Íróját kérte fel, hogy helyettesítse őt a képviseletben s írjon a hallottakról. A cikkíró is nagyon elfoglalt ember volt azokban a napokban s legnagyobb sajnálatára csak két alkalommal mehetett be és összesen 7 órát töltött ezen a gyűlésen s ezért beszámolója nagyon szegényes volna. Egy négy napos konferenciáról beszámolni úgy, hogy két alkalommal bekukkantunk oda, kissé tág lelkiismeretre vallana. Ezért adtam beszámolómnak a fenti címet. Ez a rövid idő is elég volt ugyanis arra, hogy nagyon mélyen elgondolkoztasson. Nagyon tanulságos, megszégyenítő, de ugyanakkor nagyon boldogító volt ez a konferencia. Nem tudom, hogy nem volt-e valami szándékosság a szerkesztőnkben, hogy éppen engem szemelt ki helyetteséül. Ugyanis a mi Független Amerikai Magyar Református Egyházunknak külmissziói terveit felesleges erőlködésnek tartottam. Én voltam az, aki mondogattam, hogy van nekünk elég missziónk itt, még ennek sem tudunk megfelelni, mit akarunk mi a külmisszióval? Én is tanultam valamit ezen a konferencián. Kezdem azzal, hogy az Úristen nagyon de nagyon sok ajándékot adott nekem azzal, hogy “független” lelkipásztor lettem. Kicsi a mi egyháztestünk, de amikor képviselhetem az ilyen egyházi gyűléseken, azzal a boldog tudattal járok ott, hogy én is egy olyan delegátus vagyok, mint a százezrekkel rendelkező egyházak kiküldöttei. Van valami áldott érzés abban, hogy pusztán jelenlétemmel egy vallomást tehetek arról, hogy van egy Amerikai Magyar Református Egyház és barátot szerezhetek a szegény magyarnak, a rosszul informált embert felvilágosíthatom, a magyarral ellenséges érzületüt (van ilyen is) megszelídíthetem, s a jelenlétemmel követelhetem, hogy nekünk magyaroknak is jogunk van a nap alatt. Alázatosan, szerényen, kedvesen és okosan felmérhetetlen szolgálatot tehetünk fajtánknak. Hatalmas és gazdag egyházak kiküldöttei között Isten iránti hálával hordtam az Amerikai Magyar Református Egyház jelvényét. Az egyik holland pap, amikor megkérdezte, hogy melyik felekezet papja vagyok, rögtön melegebb lett a beszéde amikor megmondtam és felkiáltott: “... ah dr. Vincze.” Igen, legyen emléke áldott, ő volt a vezetőnk s halála után most Béky Zoltán püspök. Most is ilyen érzés töltött el, amikor egyházam képviseletében csomó embert ismertem meg. Ki tudja leírni azt a csodálkozó érzést, ami szivemet eltöltötte, amikor Ázsia, Afrika, Dél-Amerika és a szigetvilág csomó misszionáriusával megismerkedtem. Mindig a misszionáriusokat tartottam Krisztus első katonáinak. Most többel közelről megismerkedve végtelenül megszégyenültem hősi harcuk, hitük és szolgálatuk nagysága előtt. Voltak japánok, kínaiak, koreaiak, Fülöp-szigetiek, dél-amerikaiak, afrikaiak, de