Magyar Egyház, 1958 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8-9. szám
6 MAGYAR EGYHÁZ TITOK VAGY . . . Titok vagy — és nincs tovább . . . Tudom nem keresnek tovább. Nyugalmas ez: — talán elég is, Boldog, ki ezzel megelégszik. — De én soha — Hiába tudom, hogy nincsen ember — Aki e földön meglát. Hiába tudom, hogy silány műszer a test, Ahhoz, hogy Téged mérjen — Én mégsem nyugszom meg ebben, örökké fájó szent őrületben — Kereslek nappal, — kereslek éjjel, Tépem a titkot foggal és kézzel. Kereslek aggyal, kereslek szívvel. Lelkem sóvárgón csak Feléd ivei. — Földhöz kötöttél — Azért mégsem szünök meg — — Soha — Keresni Téged. Trenton Korper István. után Nyugatra szóródott magyar protestánsok alig vagy csak kismértékben voltak képesek önálló egyházfenntartásra és gyülekezeti életre — és ez a helyzet ma, közel 15 év után is. Természetes nem arról van szó, hogy táborlakók, hatósági ellátásban részesülők vagy más, önálló keresettel nem birók tartsanak fenn anyagilag egyházat. Ha azonban a belgiumi kisérlet sikerrel jár, az bizonysága lesz annak, hogy a már munkát és elhelyezkedést találtak csoportja — és itt egyformán fontos azok szerepe, akik már több évtizede vannak külföldön és fogadott hazájuk társadalmának megbecsült tagjai, meg azoké, akik nemrégiben érkeztek és a forradalom hősiessége által felébresztett vendégszeretet folytán találtak megélhetést Nyugat országaiban — képesek arra, hogy önálló egyházi életet éljenek és a magyarnyelvű igehirdetést biztosítsák azon hittestvéreik számára, akik annak fenntartására önerejükből gyengék. Az Egyházak Világtanácsának vagy más országos segélyszervezeteknek hosszú éveken át nyújtott jelentős segitsége lehetővé tette, hogy — kevés kivételtől eltekintve — Európa minden orságában, sőt Európán kivül is sok olyan országban, ahol nagyobb számban élnek magyar reformátusok, magyarnyelvű igehirdetés és lelkigondozás legyen. Az ilyen segitség azonban természeténél fogva ideiglenes. A segélyezett magyar gyülekezetek vagy képesek arra, hogy önállókká, önfenntartókká legyenek, vagy ki vannak téve annak, hogy az anyagi segitség megszüntetésével mint gyülekezetek is megszűnjenek, tagjaik pedig a befogadó ország helyi gyülekezeteibe olvadjanak bele. Ha a belgiumiak szándéka sikerrel jár, az ismételt bizonysága lesz annak, hogy a külföldre szakadt magyar reformátusok nem “missziói terület”* hanem egy a reformáció kora óta evangéliumi hitéhez hü, bibliás és istenes nép örökségének öntudatos hordozói. Példa és ösztönzés lehetnek a belgiumiak számos más, többékevésbbé idegen támogatásra támaszkodó gyülekezetnek. Szorongva és reménykedve várjuk a hireket Belgiumból. Harsány! András. IMÁDKOZÁS Mit értünk imádkozás alatt? Imádkozás alatt azt értjük, hogy Istenhez beszélünk és Ő válaszol a mi beszédünkre az Ő maga módján. Az imádkozással kapcsolatban ez alkalommal tegyük fel ezt a két kérdést: Miért akarja Isten, hogy imádkozzunk hozzá?, és: mi legyen a tartalma imádságunknak? Három okot lehet emliteni, ami miatt Isten akarja, hogy imádkozzunk hozzá. Először is Isten azt akarja, hogy tudjuk és érezzük, hogy az Ő szeretett gyermekei vagyunk, akiknek nem kell félniök Őt megszólítani és hozzá beszélni. “Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiuságnak lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!” (Róm. 8:15). Az Ur Jézus Krisztus áldozatának éppen az az egyik áldása, hogy Istent a mi szerető Atyánkká tette, aki megbocsátotta a mi bűneinket, szeret minket az Ő Fiának érdeméért. Amikor imádkozunk, arról teszünk bizonyságot, hogy Isten a mi Atyánk, mi pedig az Ő szeretett gyermekei vagyunk. Másodszor, Isten azért akarja, hogy imádkozzunk, hogy igy tárjuk fel előtte minden kérésünket, kívánságunkat. Az igaz, hogy Ő mindent tud mi felőlünk, még akkor is, ha semmit sem mondanánk el néki, de nekünk van szükségünk arra, hogy kéréseink előtárásával erősödjék szivünkben az Isten iránti bizalom, az atyai gondviselésére való támaszkodás gyermeki érzése. “Kérjetek és adatik néktek”, buzdit bennünket Jézus Krisztus az imádkozásra. Végül imádkoznunk kell azért, hogy hálát adjunk az Istentől kapott áldásokért. “Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással.” (Kol. 4:2). Ha Isten azt akarja, hogy tárjuk fel előtte minden kívánságunkat, nyilván akkor azt is akrja, hogy köszönjük meg kívánságaink beteljesedését, köszönjük meg, hogy meghallgatta imádságunat. Mi legyen a tartalma imádságainknak? Megtanított bennünket erre Jézus Krisztus az Ő imádságában, a Mi Atyánkban. Eszünkben tartva a Mi Atyánk krisztusi szavait, azt kell mondanunk, hogy imádságainkat mindig mennyei Atyánk dicsérésével, magasztalásával kell kezdenünk. Aztán imádságainkban benne kell lennie annak a kérésnek, hogy hozza el Isten azt az áldott időt, amikor minden Ő teremtményei mennyen és a földön hűségesen betöltik az ő szent parancsolatait, vagyis megvalósul az ő szent országa. Ezután mondjuk el néki egyéni kérésünket. A “mi mindennapi kenyerünk” kérése jelképezi mindazért az áldásért való könyörgést, amire testünknek, lelkűnknek naponként szüksége van. Ne hiányozzék imádságainkból sohasem a bünbánat, az Isten megbocsátó kegyelméért való könyörgés és az a szent fogadalom, hogy Isten irántunk való irgalmát azzal köszönjük meg, hogy mi is irgalmasságot gyakorlunk az ellenünk vétkezők iránt. Végül kérjük Istent, hogy emlékezzék meg gyarló, erőtlen voltunkról, tartsa távol tőlünk a Sátánt minden kisértésével, és ne tegyen felettébb próbára bennünket. Imádságainkat azzal a bizalommal kell befejeznünk, hogy Isten, akié az ország, a hatalom és a dicsőség, minden bizonnyal meghallgatja imádságainkat és hatalmas ahhoz, hogy megadja nékünk mindazt, amire valóban szükségünk van. KOVÁCS ISTVÁN
