Magyar Egyház, 1958 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-01 / 5. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ "MISSZIÓ NÉLKÜL NEM ÁLLHAT FENN AZ EGYHÁZ" Az Amerikai Magyar Református Egyház misszió programmjának alapvetése Az 1957. évi júliusi Egyházkerületi Közgyűlés Miszsziói Bizottságot küldött ki, hogy dolgozzon ki Közegyházunk számára missziói programmot. A bizottság Béky Zoltán, akkori főesperes, elnöklete alatt Dr. Harsányi András és Komjáthy Aladár lelkipásztorokból állt. A bizottság munkáját elvégezve, a legutóbb Duquesneben tartott Egyházkerületi Közgyűlésen, a következő jelentést terjesztette elő, melyet a Közgyűlés egyhangúlag fogadott el. Fő tiszteletű Egyházkerületi Közgyűlés! Az Amerikai Magyar Református Egyház az Ur felséges szine előtt megvallja nagy mulasztását, mely a magyar református keresztyénségnek évszázados fogyatkozása, bűne és szégyene, hogy fennállásáa óta bibliai értelemben vett missziói munkát ténylegesen alig végzett. Ugyanakkor elismeri, hogy misszió nélkül nem állhat fenn Krisztus egyháza. A Szentirás tanítása ebben a kérdésben világos: “Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevébe...” (Máté 28:19). Ez az olyan jólismert Ige oly sokszor csufoltatott meg egyházunk története során azáltal, hogy sajátmagunk hasznára hirdettük. Elhallgattuk, hogy itt a tanítványokhoz szólt az Ur, akiknek tanítása a keresztségre kell, hogy vezessen; vagyis, hogy ez a parancs az egyháznak szól. Az egyház tehát csak akkor igazán egyház, ha “minden népek” között szolgáló, tanító, mísszionáló és keresztelő egyház. “Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek” (Márk 16:15) — ez az Ige is bünbánatra késztet, mert történelmünk során nem mentünk el széles e világra, hanem elszigeteltük sajátmagunkat. így azután az Ur eljöveteléért való imádság sem volt igaz ajkunkon, mert az “Ó, jövel Uram Jézus Krisztusihoz (Jelenések 22:18) szorosan hozzátartozik, amit az Ur mondott: “... de előbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között” (Márk 13:10). Az a gyülekezeti önzés, amely egyházi életünkön úrrá lett, nem magyarázható bizonyos félreértett, sokat hangoztatott bibliai igékkel — “tartsd meg azt, ami nálad van”, “tegyünk jót, kiváltképpen hitünknek cselédeivel”. Ha valóban igaz, amelyre mindnyájan konfirmációkor fogadalmat tettünk, amelyet lelkipásztor testvéreink szentelésükkor esküvel megerősítettek, hogy az Anyaszentegyház az Ur Jézus Krisztus teste, amely az Igén, a sákramentumokon és a missziói szolgálaton keresztül él és lélekzik, akkor fogadalmunk megtartásában mindnyájan hijjával találtattunk; mert amit missziónak hívtunk, az nem misszió volt, hanem saját gyülekezeteink e földi gazdagodásának ügye. Amíg egyházaink önállóságuk biztosításáért küzködtek évtizedekkel ezelőtt és évtizedeken keresztül, talán érthető volt, hogy nem volt igazi missziói munka. Most azonban, amikor gyülekezeteink soktizezres költségvetéssel nagyobbitják és szélesbitík egyházi életük társadalmi vonatkozású programmját, a missziói munka terén elsőrendű parancsoló kötelességeink vannak. Ennek teljesítését egyházunk Isten iránt való engedelmességének veszélyeztetése nélkül tovább halasztanunk nem lehet. Minden egyházi munkának hitbéli döntéseken kell alapulnia. Előbb tehát tudnunk kell azt, hogy mi is a misszió. A Biblia tanítását figyelembevéve egyformán fontosnak ismerjük el a missziói munka következő két ágát: 1. a külmissziót, mint az Ur Jézus Krisztus evangéliumának a pogányok között való’ meghirdetését; 2. a belmissziót vagy evangelizációt, mint az Ur Jéus Krisztus evangéliumának meghirdetését az attól elidegenedett, közömbössé lett, eredeteiben keresztyén társadalomban, saját környezetünkben — fajra, nyelvre, nemzetségre való tekintet nélkül. Ez utóbbival nem tévesztendő össze a szórványszolgálat, magyar református véreink között való szolgálat akárhol saját gyülekezetei kereteinken kivül. Ez természetesen folyó szolgálat, saját magunk érdeke és nem tulajdonképpeni missziói munka. Ugyancsak szorosan elhatárolandó a missziói szolgálattól a Közalap intézménye. A Közalap nem misszió, hanem közegyházunk belső, elsősorban igazgatási ügye. A misszió pedig az egyház szolgálata kifelé, a világ népei között. Az eddig mondottakat ne értsük félre. Istennek legyen hálaadás mindazért, amit Amerikai Magyar Református Egyházunk eddig is tett Közalapján és ténylegesen végzett missziói szolgálatán keresztül. Ugyanakkor azonban nem mehetünk tovább ezen az utón az eddigi keretek között, az eddigi teljesítmények hiányossága miatt érzett őszinte bünbánat és az elkövetkező hathatósabb szolgálathoz Isten kegyelmének buzgó kérése nélkül. Mindezek alapján hisszük és valljuk és Isten segedelmével egyházi életünkben megvalósítani kívánjuk a következőket: A. Egyházunk népét rá kell vezetnünk a missziói szolgálat alapját képező hitbéli döntésre. Ez egyformán áll lelkipásztorokra és hívekre. Egyházaink élete ugyanis ma nagyon is atomisztikus. Lelkipásztor és gyülekezet elszigetelten él a maga zárt és kicsiny problémakörével. Ennek oka éppen az, hogy nincs egész egyházunk népét összefogó közös ügy, közös szolgálat. El kell jutnunk oda, hogy lelkipásztorok és hivek különbséget tudjanak tenni az örökkévaló, az Isten országát szolgáló ügy és a helyi, nagyon is “ebből a világból való” ügy között. Más egyházak kollégiumok és szemináriumok alapításával és fenntartásával, sok országra kiterjedő külmissz'ióval, valamint sokirányú belmisszióval (indiánmunka, néger-munka, idénymunkások gondozása, tömeg evangélizáció) kapcsolják össze az egyes gyülekezetek népét egymással; a mi híveink előtt még a magyar reformátusokat illető szórványmunka sem egészen világos. Népünk missziói öntudatának kialakítására legelső eszközünk az igehirdetés. Helyi problémák túlzott hangsúlyozása helyett gyülekezeti igehirdetésünk váljék az egyetemes keresztyén egyház tanításainak hirdetésévé. Tehát kevesebb jubileumi öndicséret és társadalmi épület-igehirdetés és több evangelizációs, missziói igehirdetésre van szükség. A látható egyház mellett ki kell hangsúlyozni a láthatatlan anyaszentegyházat is, az evangéliumnak e földi életre vonatkozó parancsai mellett az örökéletre vonatkozó tanításait is. Mindezt bele