Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1957-06-01 / 6-7. szám

MAGYAR EGYHÁZ 3 Isten kijelentett akarata számunkra örök parancs... Részletek Béky Zoltán főesperesi jelentéséből A Független Amerikai Magyar Református Egyház 1957. julius 4-én, a McKeesport-i temp­lomban tartott egyházkerületi közgyűlésének legkiemelkedőbb pontja Béky Zoltán főesperes hatalmas jelentése volt. A jelentés természetesen tartalmazta az ilyenkor szokásos beszámolót, statisztikai adatokat, terveket és javaslatokat. Ezekszerint a Független Amerikai Magyar Re­formátus Egyháznak jelenleg 18 anyaegyháza, 8 társ- és leányegyháza és 9 szórványa van. Ezeket 18 rendes lelkész gondozza. Állandó gyülekezeti lelkipásztori szolgálatot nem teljesitő állomány­beli lelkészek száma 7. Gyülekezeteink összesitett lélekszáma meghaladja a 7,500-at, az összes va­gyon pedig megközeliti a $2,000,000-t. A gyüle­kezetek csaknem kivétel nélkül mindenütt fel­­lődésről, erősödésről számoltak be. A jelentés alapján közegyházunk további egészséges növe­kedésének nézhetünk elébe. A főesperesi jelentésnek volt ezenkivül egy alapvető bevezető része, amely megrázóan és erőteljesen adta elő közegyházunknak az elmúlt esztendő világeseményeihez való viszonyát, köz­egyházunknak azokkal kapcsolatos magatartását. A következőkben ezt kivánjuk ismertetni. “A világtörténelem legválságosabb s ránk magyar reformátusokra nézve leggyászosabb, legszomorubb és legtragikusabb időszakában gyü­lekeztünk össze, hogy egyházkerületi gyűlésün­ket megtartsuk” — kezdte jelentését Béky Zol­tán főesperes. “Bármennyire szeretnénk szaba­dulni a gondolattól és mentesíteni magunkat és gyűlésünket azoktól a lelki és fizikai gyötrel­mektől, melyeken az utóbbi hónapok megrázó eseményei nyomán nemcsak mi egyházi vezetők, papok és világiak, hanem közösségünk minden egyes tagja keresztülment, erre képtelenek va­gyunk.” Kétségbeesetten néztük a magát keresz­tyénnek nevező Nyugat lassú, tehetetlen és ered­ménytelen magatartását a magyar szabadság­­harccal kapcsolatban. Könyörögtünk, kértünk, táviratokat küldtünk az elnöknek, a külügymi­niszternek, az Egyesült Nemzetek vezetőinek, a nemzetközi egyházi szerveteknek, hogy “állitsák meg a történelemnek eddig példátlan gaztettét, ártatlan gyermekek, védtelen asszonyok, ifjak, öregek lemészárlását, Szibéria haláltáboraiba de­portálását”, egy nagyrahivatott, szabadságszerető nép véres elnyomását, amely “ezer éve vérzik a müveit Nyugatért, amelynek ma sem volt más bűne, minthogy szabad akart lenni.” A továbbiakban a főesperes rámutatott arra, hogy a bebörtönzött magyar református vezetők érdekében a protestáns világszervezetek vezető­ihez fordult. Majd igy folytatta: “Nekünk, akik ennek az uj hazának hűséges polgárai vagyunk s amelynek naggyá épitését erőnkkel, tehetsé­günkkel, kultúránkkal elősegítjük, melynek ön­állóságát, szabadságát, határainak épségét a mi fiaink is vérükkel és életükkel védelmezik, ha­lálosan fáj és legszentebb önérzetünkben sért, hogy amit más nemzetekért meg tudtak tenni uj hazánk vezetői, azt az ártatlan magyar milliókért elmulasztották megtenni. Mintha az olaj fonto­sabb lett volna, mint a legszentebb eszmékért ömlő drága magyar vér!” Ezután a főesperes éles szavakban mutatott rá arra, hogy a Nyugat erőtelen és tehetetlen politikája nemcsak magyar szempontból fájdal­mas, hanem általában is veszedelmes a keresz­tyén világ jövője szempontjából. Hivatkozott a főesperes arra, hogy évek óta küzd a kompro­misszumos, megalkuvó politika ellen. Nem lehet megalkudni azzal a kommunizmussal, amely az Istenbe vetett hitet anakronizmusnak vallja, a vallást népbolonditó ópiumnak tartja és amely a szabadságot, függetlenséget az egyéni érvénye­sülés ösztönző erejét kiirtásra Ítéli. Lenint idézte a főesperes, “Néktek nemcsak a Egyház és Krisz­tus ellen kell harcolnotok, hanem a szeretet ellen, mert az a kommunizmus igazi ellensége.” “Egy ilyen sátáni világuralmat akarnak meg­valósítani a kommunizmus urai”, folytatta emelt hangon Béky Zoltán, “a mindenéből kifosztott, rabszolgasorba döntött emberiség felett. Aki csak valaha is olvasott valamit Marx, Engels, Lenin és Sztálin tanaiból és figyelte a kommunizmus eszközöket nem kímélő kegyetlenségeit, az vilá­gosan látta a kommunizmus célját. Az Isten em­berei, a látók, a próféták évtizedek óta verik a vészharangot, kiáltják ezt bele lélekszakadva a kormányon ülők, a megalkuvók fülébe. De sza­vuk pusztába kiáltó szó lett.” A vakok tovább folytatták a megalkuvás politikáját, megerősí­tették a kommunizmust, átengedték neki fél Európát, Kína 500 milliós népét s engedik, hogy siralomházzá tegyék a félvilágot. S mi megdöb­benve látjuk, hogy a bűnös játék tovább folyik. “A United Nations fényes termeiben tovább tár­gyalnak fiainknak, a magyar népnek és ártatlan embermillióknak a gyilkosaival. Újabb kompro­misszumokat kötnek, nem értve meg, hogy ezzel csak ideig-óráig fogják kielégiteni az istentelen Molochnak az étvágyát, hogy ezzel csak időt en­gednek neki... A kommunizmus világuralmi törekvését és az egész emberiségnek rabszolga­sorsba döntését soha nem adta fel.” Ezután a főesperes arról beszélt, hogy mind­erre a nemzetközi egyházi szervezetek, köztük a Református Világszövetség előtt is rámutatott. Dokumentumokkal bizonyította, hogy Magyaror­szágon nincs vallásszabadság, hogy több mint kétmillió hittestvérünk szörnyű lelki és fizikai elnyomás alatt van. Utalt a főesperes a nyugati protestáns világ előtt korábbi működése követ­keztében még ma is jelentős tekintéllyel biró prágai teológiai professzor, Ján Hromádka ma­gyarellenes, megtévesztő és a kommunista érve­

Next

/
Oldalképek
Tartalom