Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1957-05-01 / 5. szám
2 MAGYAR EGYHÁZ ELSŐ TALÁLKOZÁSOM AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZZAL . . . A husvét utáni napokban valaki megkérdezte tőlem, milyennek képzeltem és milyennek találom az amerikai magyar református egyház életét? A kérdés indokolt volt, mivel most tavasszal érkeztem Amerikába és az elmúlt évben még a magyarországi református egyházban dolgoztam. A válaszadás azonban elég merész dolog részemről, mivel még nem ismerem eléggé az itteni egyházi életet s azon kevés tapasztalat alapján kell nyilatkoznom, melyet eddig néhány egyhá zi alkalom s egy húsvéti legáció során szerezni tudtam. Otthon úgy képzeltem, hogy az itteni magyar református egyházi élet túlságosan “amerikai”, s itt úgy találom, hogy egyházaink élete meglepően “magyar”. Ez volt a döntő benyomás, melyet reám az itteni egyházi életünk stílusa gyakorolt. Lehetséges, hogy ez a megállapítás furcsán hangzik itteniek előtt, akik talán azt várták, hogy egyházi életükben a sok, különleges amerikai vonás nyűgöz majd le. Az én megítélésem szerint azonban a magyar kálvinista egyházi tradíciónak az ereje az, ami a most érkezőt legjobban meghatja. Ezért dicséret illeti az Amerika-i Egyesült Alamokat, mely ilyen szabadságot biztosított ide vándorolt hittestvéreinknek. S illesse dicséret őke magukat is, akik az Ur segítségével megőrizték a hazulról hozott drága kincset: őseik válását. Közelebbről miben mutatkozik meg egyházaink életében az örökséghez való hűség? Először is abban, hogy megőrizték istentiszteletük nyelvéül anyanyelvűket. Meglepett, hogy mennyien tudnak a gyülekezetekben magyarul. S ha kiejtésükön olykor valami külön leges csengés érezhető is, ez is egyegy óhazai dialektusnak az emléke, melyet itt született gyermekeiknek is átadnak. A lelkészek pedig, akikkel eddig találkoztam, kivétel nélkül, jó magyarsággal beszélnek s ezt nemcsak a kiejtésre, de beszédjük stílusára is értem. Református hitvalló őseink a reformáció napjaitól sokat tettek a magyar nyelvért. Példájukat követték késő utódaik az uj világban. Megőizték továbbá régi énekeinket. Nemcsak azok szövegét és dallamát, de az otthoni egykori éneklési módot is. Egészen különös, hogy ebben az országban, ahol az egyházaknál mindenütt gyorsan, lendületesen énekelnek, a magyarok éneke mennyire lassú. Furcsa és zeneileg is kifogásolható. De az itteni gyülekezetek úgy érezték, nekik igy kell énekelni. A keménykötésű, hitüket tartó ősökhöz nem illett a lágy melódia, a keringő stilus. Ők belefogóztak a pad szélébe és teli torokkal énekelték a zsoltár minden szavát. így volt nekik ünnepélyes, igy élhették át a dicséretet. S az itteni gyülekezetek magyar tagjai is igy szeretnek énekelni. A régi nyelven, a régi énekeken kívül megőriztek itteni testvéreink sok régi, egyházi szokást is. Jól esik templomaink építésében felfedezni az otthoni, kálvinista templomépítési stílust. Értéknek tartották, — az volt. Belülről is tükröződik az ősi, puritán hit templomaik berendezésében. (Néhol ugyan már látni Krisztus-képet a templomban, ami a mi számunkra, most érkezett magyar reformátusok számára merőben idegen és visszatetsző.) Olyan vonásokat is őriznek, melyek egyes magyar vidékekre voltak jellemzőek a templomlátogatás, vagy urvacsorázás terén, s melyeknek azóta otthon nyomuk veszett. Kenyér és bor feletti külön ima, a jobb kéz szivretétele az urvacsorai fogadalomtételkor, leányok kalaplevétele az urasztala előtt, stb. Hadd mondjam itt meg, hogy az adakozóknak névszerinti kihirdetése is kiment már otthon a divatból! Az istentisztelet rendje azonban megőrizte a nemes egyszerűséget. Igen érdekes lenne összehasonlítani az itteni igehirdetést az óhazaival. Ezt azonban nem tehetem meg, mert csak az utóbbit ismerem. Erről azt mondhatom, hogy — leszámítva a kormány mindenkori vonalvezetéséhez igazodó lelkészek “prédikációit” — feltétlenül igeszerüségre törekedett. A mai élet próbái között a retorika erőtlenné vált, az Ige azonban isteni, hóditó erő maradt. Természetesen találtam az itteni magyar egyházi életben érdekes, uj vonásokat is. Husvét napján istentisztelet előtt kinéztem az ablakon s láttam, amint érkeznek az egyháztagok kocsijai. Kecskeméten szekérre ültek a hívek, hogy a tanyáról bejöjjenek a templomba. Itt a legmodenebb autókon jönnek a magyarok Isten házába. Itt uj, nagy lehetőségek vannak, s örömmel láttam, hogy ezekkel élnek is gyülekezeteink. A vallásos nevelés, a missziói munka legújabb, vagy legjobb módszereit készek átvenni, alkalmazni. Értékes tradícióinkhoz való hűség nem jelent náluk egyházi maradiságot. Igen szép a gyülekezetek növekedő diakóniai felelősségérzete, a gyülekezetek szeretetszolgálata. Megható volt látni, hogy ez utóbbi hogyan tárul ki az újonnan jött magyar testvérek felé is. A gyüleketek hűséges szeretetmunkája nyomán mi most érkezett magyarok átérezhetjük azt, hogy az egyház: lelki édesanyánk. Sokan erre csak itt döbbennek rá a szabad vilában, — földi édesanyjuk elhagyása után. Istené legyen a dicsőség, hogy ezt érezhetjük, amikor az amerikai magyar református egyházakkal először találkozunk. — Füle Zoltán. Május, 1957 — Vol. 36. No. 5 Published monthly except June-July and August- September when bi-monthly, by the MAGYAR EGYHÁZ Publishing Company Publication Office: 331 Kirkland PI. Perth Amboy, N. J. Telephone: VAIley 6-0794 Editor-in-Chief—Főszerkesztő ZOLTÁN BEKY, Archdean Editor—Szerkesztő: DEZSŐ ÁBRAHÁM Contributors—Munkatársak The Ministers of the F. M. R. Church in America. Reentered as second class matter, October 10, 1952, at the Post Office at Perth Amboy, New Jersey, under the act of March 3rd. 1879. Subscription—Előfizetés évi $2.—yearly.
