Magyar Egyház, 1957 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1957-08-01 / 8-9. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 A befelé való építésnek az ideje ez Részletek Béky Zoltán főesperesi jelentéséből A “Magyar Egyház ismertette legutóbbi számában Béky Zoltán főesperesi jelentésének azt a részét, melyben a Független Amerikai Magyar Református Egyháznak az elmúlt év világeseményeihez való viszonyát adta elő. A következőkben e jelentés folytatásából kivánunk idézni, amely közegyházunk belső kérdéseivel foglalkozik. “Hogyan áll a mi egyházunk ebben az egész emberiség létét fenyegető veszedelemben és zűrzavarban? Hogyan állunk mi pásztorok, vezetők, egyháztagok hithüség, fegyelem és gondolkozás szempontjából? Hogyan töltjük be hivatásunkat, melyre eskünk kötelez azon a helyen, ahová az örökké való Isten állított minket?” “Hangsúlyoznom kell” — mondotta a főesperes —, “hogy igazi egyház csak ott van, ahol az Isten Igéje tisztán hirdettetik, a sákramentumok helyesen szolgáltatnak ki és az egyházfegyelem pásztorokra és tagokra egyaránt kötelező erővel gyakoroltatik. Ennek a hármas elvnek maradéktalan keresztülvitelére nemcsak a Szentirás, hitvallásaink és törvényeink, hanem eskünk is kötelez. A mi egyházunk hitvallásos egyház. Minket a Szentirás, hitvallásaink, kálvini tradíciónk és törvényeink köteleznek és irányitanak. Senki itt uj tant nem hirdethet, senki uj irányt egyénileg az egyháznak nem szabhat és senki magát az egyházi fegyelem és törvény kötelező ereje alól ki nem vonhatja. Minden egyénieskedés, önkényesség vagy fegyelemezetlenség az egyház erejét, egységét és békéjét bontja meg. Minket az Isten ennek az egyháznak a tagjaiul hivott el. Számunkra ez az igazi egyház. Benne vállalnunk kell atyáink hitét, bibliás tanítását, kegyességi gyakorlatát és fegyelmét, melyet hitünk ősei — mártirok, reformátorok, gályarabok — vérükkel és szenvedésükkel szenteltek meg a mi számunkra. Benne vállalnunk kell a munkát, a terhet, a bántalmakat, a megcsufoltatást, melyek csak hűségűnknek és elszántságunknak a próbái lehetnek. Egyházunk egységét és békességét csak ezzel az odaadó és áldozatrakész hűséggel őrizhetjük meg. Ezt a hűséget pásztoroktól, vezetőktől, tagoktól elvárjuk; de nem kényszerből, hanem egyházunk iránt való szeretetükből.” “A fenti irányelvek megtartásával végezte egyházunk az elmúlt három év alatt az Istentől reá bizott munkát. Nem volt könnyű három esztendő. Három évvel ezelőtt, mikor a mai vezetőség átvette az egyház kormányzását, egyházunk történelmének egyik legmegpróbálóbb és legválságosabb idejét élte. Válságos idők alatt értem az egységtárgyalásokat, amikor úgy látszott, hogy soraink megbomlanak és széthullunk. Volt főesperesünk, Dr. Vincze Károly tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála idején sokan bizonyosra vették, hogy a felszámolás, beolvadás, vagy felbomlás elkerülhetetlen számunkra. Csakhogy egyházunk nem embereken, hanem az egyetlen fundamentumon, az Ur Jézus Krisztuson épült. S amig erről le nem tér, amig gyökereit a láthatatlan egyházban birja, amig tagjai hűek maradnak a Krisztushoz, addig nem kell félteni a jövőjét. Addig meg fog maradni. Mint még nála is kisebb más egyházak, végezheti Istentől reá bizott hivatását. Vannak nagy nemzetek és egész kicsiny parányi nemzetek, vannak nagy felekezetek és egyházak és vannak kicsiny egyházak és felekezetek. A Szentirás egy helyen azt mondja: ‘Nem a tömegben van a te erőd Uram, sem a lovak erejében a te hatalmad . . . A kevélyek nem tetszenek neked...’ Judit 10:16-17.” “Egyházunk tehát, ha kicsiny is, áll és végzi Istentől reá bizott munkáját. Ezen a tényen ellenfeleink sem tudnak változtatni. Ha számban kicsinyek vagyunk is, de a legnagyobb kincsnek vagyunk a hordozói és megőrzői és a protestáns világ előtt becsületünk van. Elismernek minket, mint a történelmi, hitvallásos kálvinizmusnak egyik legrégibb és legtisztább hajtását és ágát. Ezt a becsületet és hivatásszerű poziciónkat meg kell őriznünk és meg kell tartanunk a jövőben is.” Ezután a főesperes részletesen foglalkozott az amerikai magyar reformátusság lelki és szervi egységének a kérdéseivel, valamint azokkal a tárgyalásokkal, melyet az ügyben a különböző denominációk vezetőivel folytatott. Végül az egység kérdést ezekkel a szavakkal zárta be: “Mi ma sem zárkózunk el egy olyan egységtől, ahol önállóságunk, ősi hitünk örökségei, hitvallásaink és verejtékkel szerzett vagyonunk biztosítva vannak. De minden feltétel nélküli becsatlakozásról, önállóságunk, ősi hitünk, örökségeink, vagyonunk feladásáról nem lehet szó. Erről népünk hallani sem akar.” “Éppen azért belül kell épitenünk falainkat, belső egységre kell törekednünk, hitben kell nevelnünk, erősítenünk egyházunk tagjait. Több hűségre, áldozatkészségre és alázatra kell szoktatnunk őket. A befelé való épitésnek az ideje ez. Egyházunknak és gyülekezeteinknek az legyen a főgondja, hogy szivósan és áldozatosan megtartsa, ami nála van. Amig a magunk háza táját rendben tartó törvényes rendben és igazi békességben élő gyülekezeteink vannak, addig erőt képviselünk, addig még egyházpolitikai elleneseink előtt is tisztességünk és tekintélyünk van. Ezt csak benső megerősödéssel tarthatjuk fenn.” KONFERENCIÁK SZLOVÁKIÁBAN Nagy lelki örömmel vettük a hírt, hogy Szlovákiában levő magyar református véreink számára mind a hét egyházmegyében a presbiterek és a lelkipásztorok számára külön-külön és közös konferenciákat tartottak. Ezen felül nagy ünnepek előtt evangélizáló hetet is tartottak szép sikerrel. Kiadták Szikszai imakönyvét, melynek eddig a szakértők számítása szerint 99 kiadása volt, s a biblia után a legnépszerűbb magyar könyv. —A.D.
