Magyar Egyház, 1956 (35. évfolyam, 1-11. szám)
1956-05-01 / 5. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ még azt is jelenti hetekre és hónapokra átszámítva voltaképpen, hogy nekik kell dolgozniok helyette. E megállapítás súlyára pedig mi sem jellemzőbb, mint az, hogy világos szóval kimondani senki sem merte, csak sejteni volt szabad. Olyan súlyos bűn volt ez, hogy senki se merte volna a közvéleménnyel szemben képviselni: a szivét. Mert hiszen hogyan is merné kívánni a másiktól s mindeniktől azt, hogy azt tegye, amit esetleg ő megtenne: dolgozni a másik helyett!! Nem! Ez valóságos tragédiákat idézhetne elő. Ezért aztán más indoklásra volt szükség ahhoz, hogy a növekvő feszültség valamiképpen kioldódjék. így terjedt el az közelesen, hogy Takács a mérnök spiclije, s ezért kapja a teljes órabért. Most már kerülték. Nem fogadták a köszönését, sőt a mérnök feléje sem fordult, ha elment mellette. Hiába dolgozott Takács még nagyobb erőfeszítéssel, még keményebb daccal. Már nem figyelte és nem is vette észre senki sem. Kiközösítették. Ki volt az oka? A vöröshaju talán? De hiszen csak gondos vezetőmunkás volt! A mérnök? Hiszen jót tett vele! A munkások? Hiszen csak abban nem tudtak hinni, hogy amit ők két kézzel oly nehezen végeznek, azt egy kézzel is lehet! Az lenne a baj, hogy felkeze van csak? De hiszen éppen az lenne csodálni való, hogy azért mégis képes erre is az ember? Most már nem zúgolódott. Tudomásul vette azt, hogy kiközösítették. Hogyan is lehetne azt bizonyítani, hogy ő nem spicli, és azt is, hogy ő ugyanannyit teljesít? Mert most már arcába mondták azt, hogy nem akarnak helyette is dolgozni. És ő mégis tovább villázta a követ. Már rég elmúlt az idő, de ő maradt tovább. Most már úgy dolgozott tovább, mint a gép. Minden mozdulata nyugodt erőteljes és könnyed volt. Semmi fáradtságot nem érzett. Nem is erőltette a tempót. Kimondták rá az Ítéletet. Nincs fellebezés. Holnap, igen holnap elmegy innét, szó nélkül, ahogy ide jött. De addig dolgozik. De addig hányja a követ. S ha feljő a Hold akkor még tovább! Miért és kinek? Annak, hogy képes erre, hogy meg tudja tenni, hogy nem fárad és nem lankad el. Nagy ívben szórta a követ, majdnem kacagva, és majdnem boldogan. Amit elveszített a kezéről, azt visszanyerte a szivében. Takács János a félkezü rokkant, akinek a háború elvitte az ujjait, a családját, a hazáját, az otthonát, mindenkijét. Takács János, aki nagy lázadást kelt, ha egyenlő órabért, ha hétharmincat juttat néki az emberség, a pillanatnyi ellágyulás; Takács János most lett úrrá itt a feltűnő hold világánál a halálos előítélet felett, most lett úrrá a halál felett. S ha semmi dologról lenne szó azt mondanám, hogy a szív szeszélye ez is, de mivel sokkal komolyabbról kell szólni, mint az imént, ezt mondom: a szív ereje ez. S ha tanulság kell újnak vagy réginek, hát ez csak annyi, hogy nem kezével dolgozik, aki igazán dolgozik, hanem ezt is a szivével teszi. Takács János igy tett. ÁLDOTT MÁJUS Más időkben ilyenkor már teljes pompájában mutatkozik a tavasz, hogy a természet világának szép rendjéből is megtanulja az ember Isten igazságát és hatalmát és mint egy nyitott könyvből kiolvashatja, mint egy ékesen szóló prédikációból meg is érthesse, hogy nincsen örök halál, hogy van feltámadás és örök élet. Ennek az évnek a május hónapja azzal kívánja pótolni a tavasz késői ébredését, hogy lelki örömöt kínál nekünk. Erre a hónapra esik ugyanis az “Anyák napja” és a Szent Lélek kitöltetésének ünnepe, a Pünkösd is. Sőt ebben a hónapban van a “Hősök naf a” is. És ha ez az utóbbi nem is az örömteljes emlékeket idézi fel a lelkűnkben, de a hivő keresztyén lélek ezen a napon is, a hősök emlékezeténél is, azzal a hittel és jóreménységgel áll meg, hogy a mi Istenünk a feltámadás és örökkévalóság Istene, Aki minden kihullott honfivért számontart és megelevenít egyszer. Úgy érzem, hogy mind a három nagy Isten által van, mindegyik az Ő és megszentelő kegyelmét hozza közelebb hozzánk és azt hirdeti, hogy az édes anyák tiszta testéből született gyermek a Szent Lélek ereje által lesz egész emberré: családot, egyházat és nemzetet megváltó hőssé. Borbás Antal.-------------•-------------ÉN SZEGÉNY NÉPEM Irta: Árvái Jerémiás. Olyan most is, mint régesrégen: Őszinte, révült és hiszékeny. Életét mintha lopta volna, Homlokát némán ejti porba. Annyit kapott már mások miatt, Hogy akkor is sir, mikor vigad. Fejére dobnak minden vétket, Kik jóságából dúsan éltek. Óh, mennyit hullott könnye, vére, Mégsem jut gyógyír nagy sebére. S akikért százszor sírba omlott, Úgy tekintik, mint egy bolondot. Világ barma, hát nincs mit szánni, Rajta lehet csak bossz. t állni. Fülébe ha jól furulyáinak, Úgyis észtvesstve megy a halálnak. Én szegény népem, magyar népem, Véres szép orcád sirva nézem.
