Magyar Egyház, 1956 (35. évfolyam, 1-11. szám)
1956-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Karácsony után, uj, eóztendö... Irta: BODNÁR ISTVÁN Olvasandó: Lukács Ev. 2; 21-34, Alap Ige: II. Kor. 5:17 verse. “Azért ha valaki Krisztusban van, uj teremtés az, a régiek elmúltak, ime újjá lett minden...” Karácsony az Ur Jézus születésére való boldog emlékezés. A keresztyén ember számára kibeszélhetetlen öröm, boldogság, alázatos hálaadás a jó Istennek, emberi ajak által ki nem magyarázható nagy szeretetéért, amellyel lehajolt a bűnös emberekhez; Istennek ígérete valóra vált, amelyre az Ó-szövetségi nép négy ezer esztendőn keresztül várakozott, Istennek prófétái megjövendölték áldott jövetelét. Megszületésekor angyalok szálltak a földre és énekeltek, bizonyságául annak, hogy Jézus, a világ Megváltója, megszületett Betlehem városában. El lehet képzelni, hogy micsoda öröm volt akkor az embereknek a szivében; négyezer esztendő váradalma beteljesedett. Jézus az Örök Életnek Királya megszületett. Kibeszélhetetlen öröm, boldogság és hálaadás fakadt fel az emberi szivekből. Azóta közel kétezer esztendőn keresztül minden évben szent karácsony ünnepeket ünnepel az emberiség. Az emberek szivét ma is nagy öröm tölti el, boldogabbaknak érezzük magunkat, buzgóbb a hálánk Istenhez. Nekünk keresztyéneknek azonban elmulaszthatatlan kötelességünk az, hogy bizonyságot tegyünk arról, hogy Jézus nem egy napra, nem is egy hétre, még csak nem is egy esztendőre, vagy egy emberi életre, hanem az Örök Élet Királyául, lelkünk megváltására jött. Közel kétezer esztendő után, ami örömünknek sokkal nagyobbnak, boldogságunknak sokkal gazdagabbnak, hálaadásunknak soha meg nemszünőnek kellene lenni; a Mennyei Atyát soha meg nem szűnő áldozatos élettel kellene dicsőítenünk, mert a mi számunkra közel kétezer esztendő után, Isten sokkal többet kijelentett. Mi már nem csupán a jászol bölcsőben lévő kis gyermeket, látjuk, születésére emlékezésünk ünnepnapján. A betlehemi pásztorok, a Néki tiszteséget tevő királyok és bölcsek, csak kis gyermeket láttak, mi azonban már tisztán láthatjuk Urunknak egész megváltói munkáját, életét, halálát, feltámadását, és hordhassuk keblünkben az Ő áldott Szent Lelkét. Általa élhetünk uj életet, Őbenne lehetünk uj teremtései az Istennek. Ő mivelünk van ígérete szerint, a világnak végezetéig. Mond kedves testvérem, az Örökké élő igaz Istennek ilyen nyilvánvaló kijelentése után, te még is ott volnál a kételkedőknek, vagy csak a színből, de nem tiszta szívből ünneplőknek, a krisztusi életet megtagadóknak gyáva táborában? Nem, neked és nekem, mindannyiunknak, a bizonyságtevők között kell lennünk, bárhol éljünk is a világon: Ne félj; Ő nem hagy el, csak Ő hozzá folyamodjál. A Benne lévő élet, a Róla való boldog bizonyságtételed, elhozza tereád is a boldog Uj Esztendőt! És te is boldogan vallód a nagy apostollal együtt, hogy a régiek elmúltak. íme: őbenne és ő általa újjá lett minden. Újjá lett a mi egyéni életünk, az egyházi és társadalmi életünk; Krisztus által újjá lett minden, mert a régiek elmúltak . . . De mik a régiek? Minden ami a Krisztusival ellenlentétben van; Ennek el kell múlnia; Az uj embernek ki kell fejlődni a mi életünkben. Csak akkor tudunk igazán felkiáltani szivünkből: íme Újjá lett minden! Azok akik nem fogadják el Jézust Megváltójuknak, életük Urának, Szabaditó Istenüknek, sóhajtoznak, átkozódnak, mindenkiben ellenséget látnak. Körülöttük minden, mindig csak rosszabb lesz, mindig csak a régi lesz. Krisztusban minden újjá lesz mert Ő a kezdet kezdetén, megtanít tégedet, engemet és mindenkit, két fontos tennivalóra: Szeretni és imádkozni. Szeretni Istent teljes szivünkből, teljes lelkűnkből és minden erőnkből. Szeretni felebarátainkat mint magunkat. És szüntelen imádkozni, és jót cselekedni. Jézus maga is buzgósággal imádkozott. így a tanítványok nagyon megszerették és kérték e szavakkal: Uram, taníts minket imádkozni, miképen János is tanította az ő tanítványait, Luk. 11-1. A szeretetre pedig határozott parancsot adott ki. Azt mondotta, hogy az a Törvény és a Próféták Írása és még ellenségeik szeretetére is tanított, mondván: “Szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal akik titeket gyűlölnek. Luk 6-27. Nos, kedves Testvéreim, ezen a két ponton álljunk meg egy pillanatra. Nekünk növekednünk kell folytonosan az Isten, és ember szeretetben, mert meg van írva, hogy aki nem szereti az ő atyafiát gyilkos az. Hogyan mondhatja azért valaki, hogy szereti az Istent, ha az ő felebarátait nem szereti? Tudjuk az erre vonatkozó Szent Igéket, Jézus mondotta, hogy az ilyenek nem örökölhetik az Istennek országát. Tehát nagyon vigyázzunk arra, hogy az Isten és emberbaráti szeretetben állandóan épüljünk. Erre nézve legjobb, ha a mi egyházi köreinkben az Isten Szent Igéjét tanulmányozzuk, azt életünk zsinórmértéke gyanánt alkalmazzuk. Nekünk magyar reformátusoknak meg kell tartani Krisztus parancsát: “Szüntelen imádkozzatok” Tess-Lev. 5; 17. Mondja hitünknek nagy apostola Pál. És én bizonyságot teszek arról, hogy a mi magyar református népünk szeret imádkozni. A közel múltban mélységes szomorúsággal olvastam, hogy a mi magyar népünk között nincsen imádkozó presbiter, az iró még nem látott azt, mondja, ha van akkor valahol üveg alatt tartják. Micsoda ismeret hiány. Misoda tájékozatlanság. Népünkkel lévő szoros viszonyának a hiánya, vagy nem létezése, szükséges ahhoz, hogy valaki rólunk ilyet mondjon. Igen, mi magyar reformátusok imádkozunk. Hadd mondjam meg azt is, hogy ez nekünk krisztusi drága kincsünk. Nem tesszük üveg alá. De képmutatást sem óhajtunk vele cselekedni. Meg van a titkos kamaránk, közös gyülekezeteink, gyűléseink. Közülünk még az iskolás gyermeg is tudja, hogy amit titkon kértek, azt a jó Isten