Magyar Egyház, 1956 (35. évfolyam, 1-11. szám)
1956-02-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 NYIKOLÁJ METROPOLITA. A Magyarországi Református Egyháznak egyetlenegy úgy nevezett néplapja van, az “Az Ut”, amely már évek óta csak négy oldalon jelenhet meg, mert a kommunista kormány egyházi célra nem ad elég papirt. Az újság a mindenkori pártvonalat követi s a többi világi laptól csak abban különbözik, hogy a kommunista “igazságokat” egyházi mázzal vonja be. Stalin életének utolsó néhány esztendejében divat volt ezt a nagyon közepes tehetségű, de annál véresebb kezű zsarnokot minden bölcsesség forfásának megtenni. A mi jó, ami szép, ami örökérvényű a szovjet-paradicsomban elképzelhető, az mind a nagy, az egyetlen, a bölcs Stalinnak köszönhető. Az “Az üt” akkoriban ép oly bőkezűen bánt a Stalint magasztaló jelzőkkel, mint mondjuk, a moszkvai “Pravda.” Volt aztán egy idő (újra el fog jönni) amikor a párt különösen rátette a nyerget az Egyesült Államokra. Alpári hangon gyaláztak mindent, ami amerikai. Az “Az Ut” ezt az irányt is követte. Amerika politikai, gazdasági, egyházi életét illetőleg olyan szédületes ferdítéseket engedett meg magának, ami a hivatásos kommunistáknak is diszére vált volna. Szemrebbenés nélkül “idézett” nem létező lapokból nem létező hireket, vagy létező lapoknak tulajdonított olyan közleményeket, amik azokban soha nem jelentek meg. Újabban két nyomot követ. Rákosiék tüzzel-vassal keresztül akarják vinni a kollektivizálást, a parasztságnak a közös gazdálkodásba való beerőszakolását. Az “Az Ut” ebben is kooperál. A kommunista rendszerű közös gazdálkodást az írás és az egyháztörténelem alapján próbálja igazolni. A szovjet szél szerinti hajbókolásában mégis a legérdekesebb a Nyikoláj metropolitának való gazsulirozása. Ki ez a Nyikoláj metropolita? Egy orosz görög keleti pópa, akit Moszkva tett püspökké s akinek a szerepe az ,hogy a leigázott országok nem római hitü keresztyénéit kordában tartsa. Eme nemes ténykedését pedig úgy nyeletik le a jámbor protestánsokkal, hogy Nyikoláj pópát nagy keresztyénnek játszák ki, aki atyai barátja a lengyel-, a cseh-, a magyar-, az oláhországi protestánsoknak. Az ilyen kiváló férfiút aztán ki kell tüntetni. Nosza, rendezik hát számára nyakra-főre a diszdoktorátusi ünnepségeket. Tavaly a debreceni, most a kolozsvári theológia ütötte doktorrá. Rövidesen annyi doktorátusa lesz már, hogy boltot nyithat belőle. Viszont ezek a doktorátusok arra jók, hogy azoknak örve alatt könnyebben megy a protestáns felekezetek kontrollálása és koordinálása. Tudjuk, hogy a kommunista életformában keresztyénnek lenni emberfeletti dolog. Vasfüggöny mögötti testvéreinket nem is akarjuk birálni, még kevésbbé elitélni, de határa mindennek van. A református keresztyénség alaptétele az első sorban Istennek és nem embereknek való engedelmesség! • * • EG x HÁZI VAGY KÖZSÉGI ISKOLÁK? A protestáns R.ereszoyenseg az iskolát kezdettől az egyház veteményes *.eixjeneK teKintette. Templomot iskola nélkül el sem leneieu Képzelni. Akik odaátról jöttünk, csaknem kivétel nélkül egynázi iskolába jártunk. Az épület maga lenetett igen egyszerű, a “taneszközök” kezdetlegesek, ue na osszehasonlitjuk az itteni, palota számba menő isKoiaKKal, azok gazdag, nem egyszer fényűző felszereléseivel, pazar kiállítású könyveivel, az összhasonlitás az európai javára üt ki. Igaz, minket nem hordoztak autóbuszokon; sárban, hóban kasmatoltunk; nem öt, nanem hat napos iskola-hetünk volt, a vesszőt se nagyon sajnálták tőlünk, nem úgy, mint itt, ahol agyonuecezzük a gyerekeket — s mégis sokkal jobban elérte célját a európai egyházi, mint az amerikai községi iskola. Mert a tudomány-közlés ugyan nagyon fontos, de annál még fontosabb a — nevelés. Jól mondja az írás, hogy “minden bölcsességnek kezdete az Urnák félelme.” S az egyházi iskolának a nem egyházi iskolák által soha be nem hozható előnye az Ur félelmére való oktatás, a vallásos nevelés. Az általános felfogás a nem egyházi, tehát községi jellegű iskolát (Európában államinak mondanánk) tekinti jellegzetesen amerikai tipusu iskolának. A felfogás téves. A gyarmati időkben az iskolák egyházi jellegűek voltak s a függetlenség kivivása után sok helyen még hosszú ideig azok maradtak. A nem egyházi iskolák későbbi keletkezésüek s létrejöttükben a praktikusság mellett a protestáns keresztyénség elszintelenédésének jelentékeny része volt. Ez a keresztyénség elfelejtkezett róla, hogy az iskola az egyház veteményes kertje s vasárnapi iskola és a hétközi bizonytalan egy óra igen-igen gyenge pótléka annak, amit a mindennapos egyházi iskolák tudnának nyújtani. Bezzeg a római felekezet tudja, mit csinál. Rohamos előtörésének kétségtelenül abban van a magyarázata, hogy a protestánsoktól Európában megtanult leckét itt következetesen alkalmazza. Hitközségei az iskolák építése és fenntartása terén bámulatos áldozatkészséget fejtenek ki. Tudják, hogy akié a gyermek, azé a jövő s jövőjök biztosításáért minden áldozatot meghoznak. Érdekes, hogy az egyházi iskola fontosságát népünk ösztönösen átérezte s azt itt is meg akarta gyökereztetek Johnstownban, Detroitban negyven-negyvenöt évvel ezelőtt mindennapos egyházi iskoláink voltak. Magyar református életünk tragédiája, hogy a kísérlet — szegénység, közönyösség miatt — nem sikerült. Hol volnánk ma, ha nem a római kathólikusok, hanem az egyik holland református és egyik lutheránus felekezet igen jól bevált példájára minden napos iskoláink volnának? Ma már kizárólagosan magyar református vonalon késő rá gondolni, de ez nem változtat azon a tényen, hogy az élet útja az egyházi iskolák felé vezet. Eljön az idő, hamarabb mint gondolnánk, amikor azok a protestáns felekezetek is belátják az egyházi iskolák fontosságát, amik még egyenlőre a színtelen nem egyházi iskolák mellett kardoskodnak.
