Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-05-01 / 5. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 AZ ANYASZERETET . . . Irta: SZABÓNÉ LÉVAY MARGIT A kertész ritkította és szétplántálta a sűrűre nőtt rhubárb-bokrokat. — Ha évenként meg nem ritkítanánk, megfojtaná egymást és lassanként elsatnyulnának a dusnedvü, vastag rhubárb szárak. — Magyarázta a mellette álldogáló kis fiúnak. Igen, olyan az édesanya szeretete, mint a rhubárbbokor. A leányból asszony lesz, az asszonyból anya. Jönnek a mennyei meglepetések, az áldott örömök: a gyerekek. S az anyaság évei alatt elszaporodik az anyaszivben a szereet. Egy-egy uj kisbabával a szeretet is uj hajtásokat hoz. És az édesanya minden ujhajtást különplántál a szivében, hogy jobban nőjön... Még a méhében hordja gyermekét, de már imádkozik érte, hogy éptestü, egészséges legyen. S mikor életre jön, takargatja, tisztogatja, táplálja, neveli, gondozza, hogy ember legyen belőle. Értök él és rájok dolgozik. Megvonja magától a szórakozást is, mig kicsinyeinek, hogy azt az időt is nekik szentelhesse. Megkopik rajta a ruha, némelyikről még le is rongyolódik, csak gyemekeinek uj ruhát vehessen, hogy szépen öltözve küldhesse őket iskolába és ünnepnapokon az Isten házába. Sokszor éhesen fekszik le, vacsora nélkül, hogy a “magas iskolában” tanuló fiának vagy leányának többet adhasson, küldhessen. Tudja, hogy az Apa félre teszi minden hónapban az erre szükségest, de ő mégis “elspórol,” magától vonja meg, édesanyánk mindent megtett lelki és testi neveltetésünk érdekében. Végezetül azt szeretném még mindenkinek a szivére kötni, hogy az édesanyáktól vett szent hitet örökség gyanánt adjuk át a mi gyermekeinknek, a jönvendő nemzedéknek, hogy igy is megtartsuk Istennek szent parancsolatát. Neveljük gyermekeinket, a jövő nemzedéket Istenünknek kedves fiaivá és leányaivá, akikben Ő gyönyörködik. Most befejezésül, mint mindenkor, tekintsünk fel Jézusunk keresztjére, hitünk fejedelmére, életünk Urára, Megváltónkra. Azt mondja az Ige: “A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak az Ő anyja és az Ő anyjának nőtestvérei, Mária, a Kleofás felesége és Mária Magdaléna. Jézus azért mikor látja, hogy ott áll az Ö anyja és az a tanítványa, akit Ő szeret, mondá az anyjának, asszony imhol a te fiad. Azután mondá a tanítványnak: Imhol a te anyád. És ettől az órától magához fogadá azt az a tanítvány.” A mi Urunk még a kereszt kínzó fájdalmai közpette is gondoskodott az Ő földi édesanyjáról. De a Mennyei Atya akaratának teljesítése volt életének elengedhetetlen célja. Vajha mi is igy mint Urunk a Mennyei Atya akarata és törvénye szerint tudnánk szeretni és megbecsülni a mi lelki és testi édesanyánkat, és az Ő akarata szerint tudnánk nevelni gyermekeinket a jövő nemzedéket. Menjünk anyák napján, kicsinyek, nagyok, szegények és gazdagok a lelki édesanyának, az Anyaszentegyháznak a kebelére és örömtől duzzadó lélekkel énekljük: “Nem vagyunk mi magunkéi, De Krisztus vére bére, Lelkünk-estünk Istenéi, Az Ő tiszteletére, Uram Jézus jövel; Lelked által segíts fel, Dicsőítünk mi testünkben, Magasztalunk mi lelkűnkben.” hogy tanulás után szórakozásra is teljék a gyermekeinek. Amit megtagad magától, mosolyogva nyújtja a gyermekeinek. így ápolgatja a szivében elplántált szeretet, hogy állandóan nőjön . . . Megöregszik bele, hogy gyermekeit szépnek, kedvesnek, jónak lássa, és lássák. Egész életén át féltőn remeg értök, hogy a világ le ne törölje arcukról az Isten képmását. Ilyen az Édesanya. Különösen ilyen az amerikai magyar Édesanya. Elnéztem és elnézem őket az itteni falusi templomokban. Az Urasztala körül. És ahogy nézem az én fáradt magyar testvéreimet, a magyar édesanyákat, a fekete fejkendősöket, milyen mások, mint amerikai testvéreik!! Sokkal fáradtabbak, munka-nyuzottabbak, és szomorúbbak is; még “hazai” testvéreiknél is. Arcukól lekopott a pirosság, sápadt a mosolyuk, s szemük fényéből hiányzik a gondtalanság ragyogása. Egy-egy fáradt sóhaj minden lépésük. És mégis mennek ... És mindig előbbre jutnak, mert áldozatos szeretetükért Isten fogja a kezüket. Eltitkolhatatlan könnyeken keresztül nézem őket mindig: Önmagukat áldozó magyar Édesanyák. Igen, Isten fogja a kezét mindegyiknek. Azért bírják viselni az éiet terhét; mernek szembeszállni a Sorssal és harcolni ellene — a gyermekeikért. Igazi édesanyák. Minden gazdagságuk a becsület, az erkölcsi tisztaság. Nem a világ vagyona az érték számukra, mint a felfújt szivü gőgösöknek, hanem a maguk és gyermekeik tisztaságát féltik; az a legnagyobb, a legértékesebb vagyonunk. Mint az élet pohara, ürömmel és örömmel telitett a szivük. S csak áldozatos szeretetüknek köszönhető, hogy örömeiket nem keserítheti meg az üröm. Mert bár mindkét érzés bent forr és forrong a szívben, mint életünk poharában, de még sem az üröm keseríti el az örömet, hanem az öröm édessége teszi elviselhetővé az üröm keserűségét. Áldozatos életű Édesanyák! Mig szivük felett gyermekeik szeretetének csak egy-egyszál szegfűje virít — Anyák napján, az ő munkáik közben aláhulló verítékük, mint az élet legszebb szegfű-csokra, ragyog örökké a Szeretet oltárán. Hirdeti a halhatatlan Anyaszere tetet.-----------o----------Csucsukálj édesden . . . Sokszor késő este, mikor már aludtál, Lábujhegy lépkedve megálltam ajtódnál, Nyugtalan érzéssel, szivemre tett kézzel, “Csucsukálj édesden!’’ Súgtam szent érzéssel. Emlékszem, gyermek-év: széptettek Tündére, Te voltál életünk szorgos, munkás lelke, Bölcsőnk s ágyunk felett ajkad imát rebeg, “Csucsukálj édesden!’’ ölelt, takart kezed. Mi mennyei Atyánk tavaszi vetésnél Haza hivott, mert már mindent elvégeztél, Elbúcsúztál csókkal, “Áldalak gyermekem!” Rád borulva sirtunk: “Csucsukálj édesden!...” LÉVAY ERZSÉBET
