Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-09-01 / 9. szám
8 MAGVAK EGVUAZ WILLIAM PENN. Pennsylvania állam egykori alapitójának eddig nem sok köze volt a magyarokhoz. Tanult ember lévén, a fajtánkról persze tudott. A 17. század második felében, meg a 18. század elején elég sokat olvashatott felőlünk a londoni “CORRANT OR WEEKLY NEWES” hasábjain. A Lipót császár, meg a Kolonics érsek nevéhez fűződő gyász évtized például, a gályarabok évtizede európai botrány volt; Buda vára visszavétele 1686-ban világraszóló esemény és a Rákóczi féle szabadságharc sem történt titokban. Esetleg az általa alapított Philadephia két első magyar lakosát is ösmerhette: Kelp Jánost, meg Sárossy Izsákot. Az újabb s ugyancsak jelentős magyar kapcsolatra azonban halála után jóval több mint 200 esztendeig kellett várnia. Két, országos testvérsegélyző egyesületünk, a Verhovay meg a Rákóczi egyesült s az egyesített, most már taglétszámban és vagyonban valóban impozáns intézmény a William Penn nevet vette fel. Az egyesülés és a névcsere az amerikai magyar élet hőskorát zárja be. Azt is mondhatnánk, azt a hat-hét évtizedet, ameddig a fiatal népek, az úttörők lendületével újabb és újabb területre rajzottunk ki, újabb és újabb intézményeket alkottunk. A William Penn név alatti egyesülés csak egy újabb (és nem utolsó) állomás az amerikai magyar élet leépítésében. A harmincas évek közepe óta számtalan kisebb egylet szűnt meg, vagy olvadt be nagyobbá. Negyedszázaddal ezelőtt még több mint 50 hetilapunk volt, ma alig tudunk összeszámolni 15-öt s ezek jórészénél is csak a fejléc nem azonos, a tartalom igen. Ugyanez áll a “két” napilapra. A leépítés egyházi téren is érezhető. Egymás után, szemünk láttára alusznak ki az őrtüzek. . . Eljutottunk a magyar élet alkonyára, pedig még sok tennivalónk volna. Anyagilag soha nem állottunk úgy, mint most, de magyar vonatkozásban szellemi erőnk lankadni kezd. . . A William Penn intézmény uj tisztikara szerencsés összetételű. Szeretnénk hinni, hogy a névcsere nem jelent szivcserét, hogy egyetemes kulturális magyar érdekek előmozdításánál a William Penn túlszárnyalja a Verhovayt, meg a Rákóczit. SZÁZ ÉVES A PESTI THEOLÓGIA. Szeptember közepén nagy ünnepe volt a gúzsba kötött Magyarországi Református Egyháznak. Arról emlékezett meg, hogy a budapesti theológia száz éve áll fenn. 1855-ben vetette meg az alapját Török Pál akkori dunamelléki püspök. A kor a maihoz sokban hasonló volt. Magyarország hat évvel a szabadságharc leverése után kegyetlen elnyomatás alatt élt. Ferenc József csekély kétezer halálos Ítéletet hajtatott végre, a csehországi és ausztriai börtönökben magyarok ezrei senyvedtek, a volt honvédek pedig az akkori koncentrációs táborokban, a császári ezredekben fizették a bért azért, hogy a politikai és lelkiismereti szabadságért a magyar színek alatt harcolni mertek. Török Pálnak nehéz dolga volt, amig a tervezett főiskola alapításához Bécsből az engedélyt megszerezte. De megszerezte. Az iskola megnyílt s együtt nőtt, fejlődött a növekvő fővárossal és országgal. Súlyban, jelentőségben csakhamar egy sorba került az ősi iskolákkal: Pápával, Patakkal, Debrecennel, Nagyenyeddel, illetve később Kolozsvárral. Túlélte Ferenc Józsefet, átlábolt az első kommunizmuson s megérte azt a kétes dicsőséget, hogy alighanem utolsónak marad meg (amig Moszkva tűri) a Magyarországi Egyház lelkipásztor képző iskolái között. Mert Pápát és Sárospatakot Moszkva cselédei már megfojtották; Debrecen ugyan még megvan, de nem csodálkoznánk rajta, ha rövidesen bezárnák. Moszkvától nem lehet mást várni, mint a keresztyén élet rombolását. Pest viszont meg fog maradni. Nem azért, mert a kremlini helytartók többre becsülnék, mint amiket bezártak, hanem mert kirakati disznek kell. Jámbor nyugati lelkek andalitására. Lám csak! Nem is olyan gonoszak ezek a moszkoviták, mint mondják! Mennyi diszdoktorátust adtak ki most is a világprotestántizmus képviselőinek, még amerikaiaknak is! Azután az ezüst emlékérem, amit a kommunista állam a nagy ünnepség tisztességére veretett! Az egyik oldalán az iskola képe a körirattal: “Budapesti Református Theológiai Akadémia. 1855-1955”; a másikon — szinte hihetetlen — a Magyarországi Református Egyház címere: a nyitott biblián álló keresztes-zászlós Bárány, fölötte a napba néző, kiterjesztett szárnyú sas s hozzá a körirás: “Ha az Isten velünk: kicsoda ellenünk? Róm. 8:31.” Ki hallott már ilyet? Hát mégsem olyan fekete az ördög, mint amilyennek festik! Nem, csak feketébb. Az is tudja idézni az írást, ha épen szüksége van rá. Most a “hideg háború” genfi szakaszában szüksége van. Ezért engedte meg az ünnepséget, ezért volt a doktori cim osztogatás ... Az iskolát szeretettel köszöntjük; munkájáért, azért hogy az evangéliumot elegyitetlenül szolgálhassa: imádkozunk. A kremlini figurák pedig ép úgy el fognak tűnni, mint annak idején a Bach huszárok. THÖKÖLY IMRE. Abban az esztendőben született, amikor mindenHabsburgok között a legátkozottabb emlékű király, I. Lipót került a magyar trónra: 1657-ben. Ugyanebben az évben ásta meg Erdély sírját a nagyravágyó II. Rákóczi György a szerencsétlen lengyel kalanddal. Az apja, Thököly István, részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, aminek a célja Magyarország függetlenségének a visszaállítása lett volna. Az összeesküvés kitudódott: Lipót a résztvevők vagyonát elkobozta, akiket el tudott fogatni, azokat lefejeztette, a többiek menekültek, ki merre tudott. Thököly Imre ekkor 13 éves volt. Ő Erdélyben talált otthont, ahová családi szálak fűzték, hiszen anyai ágon Bethlen Gábor fejedelemmel állott rokonságban. A Wesselényi-féle összesküvés I. Lipótnak ürügyül szolgált a protestánsok kiirtására. A nagyszombati, pozsonyi, meg az eperjesi vértörvényszékek derekas munkát végeztek. A protestáns prédikátorokra, tehetősebb protestáns vezetőkre, ha hitöket meg nem tagadták, száműzetés (ez volt a legjobb eset), börtön, gályarabság és kivégeztetés várt. Nem csoda, ha az akkor még jóval több mint felében protestáns ország elkeseredése ellenállásban tört ki. Megkezdődött a kuruc mozgalom s ennek lett az első vezére Thököly Imre, fiatalon, 21 éves korában. Nem az ő hibája, hogy a Lipót-féle kegyetlenkedések, zsarnokoskodások ellen török segítséget kellett igénybe vennie. A “legkeresztyénibb”-nek nevezett francia király, meg aztán a pápa “őszentsége” is nem egyszer lepaktáltak a pogány törökkel önző, hatalmi célokért. Thököly esetében egy szerencsétlen kis nemzet életéről volt szó. A hibája pusztán az volt: nem látta meg, hogy az akkori török birodalom már tört nádszál volt. 1683-ban a Bécs alatti, 1686-ban a budai vereség véget vetett a török nagyhatalmi állásnak s
