Magyar Egyház, 1955 (34. évfolyam, 1-10. szám)
1955-08-01 / 8. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 FRANCIAORSZÁG ÉS A PROTESTANTIZMUS Irta: Egy párizsi magyar. Párizst látni sokak álma szerte e világban. Mi az ami ezt a várost a nyugati kultúra Mekkájává teszi? Sokan sokféle indítással jönnek ide, de Párizst igazán csak az értheti meg, aki felismeri, hogy Páris több, mint látványosság, vagy szórakozási lehetőségek eldorádója. Párizs nevéhez nemcsak a csodás műemlékek sorozata és a társadalmi élet sokszínűsége fűződik, hanem mindenek előtt a francia géniusz, az a szellem, mely mind ezt megteremtette. • E szellem legkorábbi alkotásait megtekintve, a párisi Notre Dame és vele egykorú 12. és 13. századból származó reimsi kathedrálisok láttára lehetetlen a francia szellem mulhatatlansági elől elzárkózni — megnem illetődni. Az ide zarándokoló külföldi akkor érzékeli igazán a francia kultúrát ha ugyancsak e ma is élő szellemnek megnyilvánulásaként látja a letűnt századok itthagyott nyomait. A francia művelődés már a 13-ik századtól eredően vezető helyet tölt be Európa szellemi életében. Ezen szellemnek egyik jellemzője, szinte azt mondhatnánk, protestáns jellege az volt, hogy a szabad gondolkozást mindig többre tartotta a “tekintélyi hatalomnál”. Ennek a ténynek tudható be, hogy a katholikus egyházon belül is úgyszólván kezdettől fogva erős volt az az irányzat, amely szerint a Gall (francia) Egyház nem alattvalója Rómának hanem csak egyenrangú társa. Ez a franciás katholicizmus sok formában kifejezésre is jutott, igy például a nemrég elhunyt francia katholikus iró Paul Claudel után következő Francois Mauriac, a katholikus napilapban, a Figaróban kimutatott a Vatikán és a moszkvai Kreml politikája közti alapvető hasonlatosságot. Majd pedig a reátámadó spanyol Segura bíborosnak ezt izente Írásában: “A túlzó vallási és egyháziaskodó totalitarianizmus meglepően hasonlit az atheista politikai totálizmusra (bolsevizmusra), mert az eget és annak lakosait (a lelkeket) azért akarja hatalmába keríteni, hogy azok végül is a saját világi céljait szolgálják.” Ez a független szellemiség már közel kétszáz év óta fokozatosan öncéllá fajult és önmagát akarta a kulturális élet minden megnyilvánulásában bálványozni. De ugyanez a szellem a nemzeti közösség egyedeiben a szabadversenyes demokráciával párosulva olyan lelkiséget termelt ki, amely az emberben amúgy is meglevő önzést és a mások irányában való közönyösséget az embertelenségig fokozta. így végeredményben egy ilyen szellem befelé lassan elsorvasztja azokat a lelki kötelékeket, amelyek az egészséges nemzeti és keresztyén életnek előfeltételei. De ugyanezen felemás magatartás kifelé sem áraszt hitelt és nem tud szerezni barátokat. Az egyházzal kapcsolatban tudnunk kell, hogy a francia katholikus egyház 1905 óta megszűnt államvallás lenni. Mai helyzet a következő, a 44 milliós francia nemzetből csak 6 millió római katholikus és 1 millió református tagja az egyháznak. A francia reformáció győzelmes előretörését a világtörténetben páratlan módon a reformátusok adott jelre való lemészárolásával akadályozta meg a római katholikus réteg. S később akik mégis folytatták az evangéliumi hiten való élést, arra kényszeritette a francia király a református franciákat, hogy hagyják el szülőhazájukat. A reformátusok tulnyo-Főesperesi hivataltól . . . Felhívom a kebelbeli lelkészek és egyháztanácsok figyelmét kerületi gyűlésünk ama határozatára, mely szerint ez év okt. havának utolsó vasárnapja 30-ka Kálvin Vasárnapnak nyilvánitandó. Ezen a napon külön gyűjtés hirdetendő a genfi Kálvin Auditorium restaulására s az az napi persely pénz is erre a célra szolgáltatandó be a kerületi pénztárba. Egyházunk a Reformátusok Világszövetségének tagja s amikor a világ minden részén élő reformátusok kiveszik részüket a Kálvin Auditorium újra építéséből, mi magyar reformátusok, a kálvini reformáció legtörhetetlenebb követői is meg kell hogy tegyünk minden lehetőt, hogy áldozatunk révén a magyar református név a nagy reformátor újra épített Auditóriumában megörökitessék. A fennti célra való adakozás hathatós szorgalmazását kérve vagyok, Atyafiságos szeretettel, Béky Zoltán, főesperes. mó része minden vagyonát hátra hagyva hazát cserélt, de hitet nem. A maroknyi párt, mely otthon túlélte ezt a az Isten-tagadó emberi üldözést, 1780 után végre szabadságát elnyerte. De a megmaradó református vallási kisebbség egyben arra kényszerité az uralkodó római katholikus egyházat, hogy saját keretében reformokat hajtson végre és igy Kálvin János a rómaiak közt is győzedelmeskedett. Azonban a francia nemzet soha sem heverte ki azt a csapást, hogy népének legjavát vagy lemészárolta, vagy kiűzte s igy elvérzett s elvesztő legnemesebb szellemi rétegét s igy egyrészt a királyi udvar elnyomó politikájának senki sem tudott nemet mondani, másrészt később a római egyházi befolyás ismételten érvényesült. Ez a kettős szövetség lassan aláásta az ország értékeit s egy sirverem felé szoritá a népet. Ez végül a dühöngő, Istent tagadó francia forradalomban fejezte be útját, melyből a római egyház is megszégyenítve került ki. Amig volt egy evangéliumot élő református vallás a francia nép között, addig a római egyházból kiábrándult lelkek nem sodródtak az atheizmus karjaiba. Bátran leírhatjuk végső következtetésül, hogy egy erős evangéliumi egyház meg tudta volna akadályozni a forradalmak sorozatát a nemzet életében. Mert mit olvashatunk legnagyobb bünéül ama “egy-párt” rendszert megteremtő katholikus egyház fejére? Semmi egyebet, mint azt, hogy ma a francia választások során a nemzet egy harmada kommunista pártokra adja le szavazatát. Az alig 2 %-ot kitevő mai református franciák számarányukat meghaladó szerepet töltenek be e nemzet erkölcsi és szellemi életének megjavításában. Azonban a meggazdagodott protestáns vezetők elvilágosodva, végül is elfeledték Kálvin nagy tanítását! Soli Deo Gloria, azaz mindent csak Isten dicsőségére, s igy elmulasztották azt a nagy alkalmat, mely a római egyház befolyásának végezetével számunkra nyitva állott. így idekint, múlhatatlanul felismerhetünk egy nagyon is közös emberi vonást, mely minden nemzetben azonos: emberi szenvedés, nyomorúság és küszködés, ebből alázattal megtanulhatjuk, mennyire egyek vagyunk emberi gyarlóságunkban, bajok igájában. Ha pedig ezt felismertük, máris megtettük az első lépést a gyógyulás felé, megvalljuk, hogy nincsen más mód és ut, mint az igazság egyetlen útját Jézus tanítását elfogadni világ kormányzó elvnek. K.L.
