Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)
1954-06-01 / 6-7. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ Péter Apostol Irta: dr. Benkő István (folytatás) II. A könyv két főrészre oszlik: 1.) az első a történelmi, 2.) a második az exegetikai-theológiai kérdést tárgyalja. A történelmi kérdést a szerző a keresztyén Péter élete három szakaszának megfelelő három sikon tárgyalja, u.m. a tanítvány, az apostol és a mártír. Az exegetikaitheológiai részben először Máté 16:17-19 szöveg-kritikáját és magyarázatát olvashatjuk, azután pedig ezeknek a verseknek dogmatika-theológiai konzekvenciáit. 1. Simon, akinek Jézus adta a Kéfás nevet (mely nem tulajdonnév, hanem egyszerű főnév, görögre forditva “petros”, azaz kőszikla) már Jézus életében, a 12 apostol körében különös helyet foglal el és speciális szerepet tölt be. Őt hívja el legelőször Jézus, ő áll mindig az előtérben, mintegy a tanítványok szószólója a Mester előtt. Jézus életében vezető-szerepet nem tulajdonit neki egy evangélium sem, de mindegyik elismeri, hogy ő a tizenkettő reprezentánsa. Jézus halála és feltámadása után megváltozik a helyzet; ettől kezdve Péter nem csupán reprezentáns, hanem kimondottan vezető. Ő áll a kis jeruzsálemi gyülekezet élén, ő magyarázza meg a tömegnek a pünkösdicsodát, betegeket gyógyít, csodákat visz véghez, gyakorolja az egyházfegyelmet, stb. Pál apostol őmiatta utazik fel Jeruzsálembe, hogy őt megismerhesse, nyilvánosan elismerve ezzel Péter elsőbbségi helyzetét. Ebben az időben azonban már Péter mellett egy másik név is említésre kerül, ez pedig Jézus testvérének, Jakabnak neve. Attól a pillanattól kezdve, hogy Péter elhagyja Jéruzsálemet és missziói útra megy, a jeruzsálemi gyülekezet vezetését Jakab veszi át. Péter mint a jeruzsálemi gyülekezet s igy a keresztyén egyház vezetője, tulajdonképpen csak rövid ideig működött. Életének és működésének nagyobb felét a misszió töltötte ki, mégpedig a zsidók között végzett és a jeruzsálemi gyülekezettől függő misszió. Ebben a minőségében Péter Jakabbal szemben nyilván alárendelt viszonyban volt; de még Pál apostol aki pedig elismerte Péter “Kéfás”-voltát, a zsidómisszióval párhuzamos és a jeruzsálemi gyülekezettől majnem teljesen független pogánymisszió vezetője sem gondol semmiféle “primátusságra”, annyira nem hogy Péter adott esetben nyilvánosan meg is dorgálja. Ennek ellenére a zsidók és pogánymisszió kérdésében Péter sokkal közelebbáll a páli felfogáshoz, mint a jeruzsálemi vezetők. Péter misszió területe valószínűleg Kisázsia volt, ahol állítólag ő alapította az antiochiai gyülekezetei. Ha ez igaz az adatok erre vonatkozólag jobbak, mint a római traidicióra), akkor Antiochia legalább olyan igénnyel léphet fel a Pétertől való alapítás tekintetében, mint Róma. Péter működése, mint az egyház vezetője és mint misszionárius, a feltámadott Jézustól való megbízatáson alapszik. Ez azonban magában magában foglalja Péter mártírhalálának megjövendölését is (Ján. 21.) úgyhogy ez a Jézus általvaló megbízatás időileg meghatározott, vagyis csak Péter földi életére szól. - Péter theologiájában két szempontot kell különösen figyelembe vennünk: az univerzalizmust és Jézus halálának mint megváltó-halálnak felismerését. Ez utóbbiban Péter talán még Pált is megelőzte. Péter római tartózkodására és mártiriumára vonatkozólag a rendelkezésre álló irodalmi forrásokból Cullmann a következő eredményeket vonja le. A második század közepéig egy dokument sem állítja explicit Péter római tartózkodását és mártiriumát. Ami magát amártiriumot illeti, arra vonatkozólag egy régi tradíció van, t.i. János 21:18ff. A római tartózkodásra vonatkozólag annyi biztos, hogy Péter akkor nem volt Rómában, mikor Pál irta levelét a rómaiakhoz. Nem lehet bizonyítani azt, hogy Péter alapította a római gyülekezetei, mivel azonban ez valószínűleg zsidó-keresztyén kezdeményezésből eredt, igy valószínű, hogy Péter, mint a zsidómisszió felelős vezetője, valamikor Rómában járt. Püspökségéről sehol sincs szó, és az abban a formában, ahogy a 4. század óta emlegetik, történelmileg lehetetlen. A liturgiái forások kevés világosságot teremtenek, annál is inkább, mivel két helyet hoznak kapcsolatban Péterrel, a Vatikánt és katakombákat s ezt az ellentétet nehéz áthidalni. Az ásatások eredménye a következő: A Szent Péter templom oltára alatti területen feltártak egy emlékművet, amely esetleg azonos lehet a fenti Eusebius helyen említett emlékművel. Mi volt ez alatt az emlékmű alatt, volt-e alatta egy valóságos sir, azt megállapítani nem lehet. Az emlékmű egy beugró része előtt találtak egy 80 cm. széles és ugyanolyan hosszú üres üreget, amely le volt takarva. E körül találtak néhány sirt, ezek közül azonban egyiknek eredete sem megy vissza Kr. u. 70 előttre. Az emlékmű beugró részének földalatti meghosszabitott vonalában találtak néhány csontot, erre azonban semiféle bizonyítékot alapítani nem lehet, “mert az, hogy egy temetőben csontokat találnak, nem csodálatos.” Az emlékmű északi falában találtak egy 77cm. hosszú és 30 cm. széles márvány-dobozt, amely meghatározhatatlan föld stb. masszát tartalmazott. Ez sem bizonyít tehát semmit. Sem az emlékmű, sem pedig az egész feltárt temetőrész egy helyen sem említi Péter nevét. — Teljesen valószínűtlen az, hogy a nérói üldözések szörnyű napjaiban a keresztyének, még ha meg is tudták volna esetleg különböztetni Péter holttestét a többi mártírétól, Néró kertjei közelében sirt ástak volna s ott temetést rendezhettek volna. Azt sem tudjuk, vájjon Péter s a többi mártírok hamvai nem szórattak-e a Tiberisba, vagy nem temették-e okét közös tömegsírba? Annyi azonban bizonyos, hogy ebben az időben a keresztyéségben még nyoma sem volt semmiféle reliquia vagy
