Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)

1954-05-01 / 5. szám

MAGYAR EGYHÁZ

3

BÉKY ZOLTÁN FÖESPERES ÜZENETE:

FÜGGETLEN EGYHÁZUNK EGÉSZ KÖZÖSSEGÉHEZ...

Mélységes hálámat fejezem ki közösségünk népének azért a bizalomért, amellyel felém fordult, amikor egyházunk legmagasabb pásztori és kormányzói tisztét — a főesperességet — reám ruházta. Isten a tanúm, ,hogy ezt a tisztet nem kerestem. Az a — csaknem egyhangú — bizalom azonban, amely személyemmel szemben megnyilvánult, úgy érzem parancs számomra, amely elől kitérni a jelen megpróbáló időkben lehetetlen lenne.

Teljes tudatában vagyok annak a nagy felelősségnek, melyet ezzel a tiszttel — népünkön keresztül — vállaimra helyezett az Isten. Akarata előtt meghajlok. Nem dicsőség keresésből, hanem egyházunk nagy ügyének és népünk érdekeinek nagyobb szolgálata végett.

Ti tudjátok, hogy mióta lábamat az Uj Haza földjére tettem — az Uj Haza hűséges szolgálata mellett — testestől-lelkestől a Független Egyházé vagyok, mert itt találtam meg a mi Megváltó Krisztusunknak, az ősi hitben elhívott, — de az ősi földből kitépett — árva magyar református hittestvéreinknek és egyetemes magyarságunk nagy ügyének a legtisztább és legtökéletesebb szolgálatát. Ezért nekem semmi munka, áldozat nem volt sok. Ezért nekem minden bántalom, megaláztatás, meghurcoltatás, harc és küzdelem: gyönyörűség volt. Nékem a Független Egyház az életem volt és ez lesz a halálom is. A rongyos zászló — amelyet évtizedeken keresztül testvér kezek téptek és szaggattak — MA DICSŐSÉGESEN LOBOG. Az ősi hit él és élni fog az utódokban is. S ha más nyelven is: DE A LÉLEK, A HIT, A VALLÁS UGYANAZ MARAD. AZ ŐSI HITHEZ, FAJTÁHOZ, SZÁRMAZÁSUNK NÉPÉHEZ VALÓ SZERELMÜNK: UGYANAZ KELL LEGYEN AZ UTÓDOKBAN IS. Ezért érdemes élni, harcolni, küzdeni és imádkozni.

Meggyőződésem, hogy az Isten nagy hivatást bizott reánk. Nemcsak az Ö Szent Fiának, a mi Megváltó Krisztusunknak maradéknélküli szolgálata, az ő országának az épitése, az Ő egyetemes Egyháza eme darabjának a Független Egyháznak a megtartása, fejlesztése, benne az ősök drága hitének megőrzése, HAMEN elnémitott lelki Édes Anyánk, a szenvedések tüzes kemencéjébe vetett hit és faj testvéreink s szétszórt, árva magyar református véreink lelkigondozása és szolgálata terén is. Ezt a kettős hivatást és szolgálatot különösen ezekben az itéletes időkben, a legmesszebbmenő áldozatok arán is mint a múltban, úgy a jövőben is vállalnunk kell.

Mindjárt szolgálatom kezdetén hangsúlyoznom kell, hogy Egyházunk alkotmányában, rendjében és célkitűzéseiben alapvető változásokat ne várjon senki. Egyházunk, a Független Amerikai Magyar Református Egyház örök princípiumokon nyugszik, Istentől rendelt intézmény. Egyetemes Egyházának egy darabja, amelyet az egyetlen fundamentumon az Ur Jézus Krisztuson épített s benne a hitvallók, reformátorok, gályarabok és az ősök evangéliumi hitét a HIT VALLÁSOS MAGYAR REFORMÁTUS VALLAS drága örökségeinek a megőrzését bízta reánk az Isten. Ennek a megtartása, megőrzése, tovább fejlesztése és rajta keresztül az Isten országának az épitése: SZENT KÖTELESSÉGÜNK. S mi ezt, mint ahogy a múltban, úgy a jövőben is boldog örömmel vállaljuk, mert teljes hittel és meggyőződéssel valljuk, hogy számunkra nincs a világon, alkotmányában, rendjében, hitben, tanban, szervezetben tökéletesebb Egyház, mint ez az Egyház s ezen kívül a mi számunkra nem lehet idvesség: “sem itt a világban sem a menyországban.” Ha ez bűn, mint ahogy ellenségeink próbálják feltüntetni — úgy az Istennel szálljon perbe, aki ezt bünül rója, mert Ö választott el az Ö örök kegyelme által ennek az Egyháznak tagjául, Ő TEREMTETT MINKET MAGYAR REFORMÁTUSOKNAK. Egyházunk tehát, mint Istentől rendelt intézmény alkotmányában, rendjében, hitben, tanban és célkitűzéseiben ugyanaz marad. Tagjai is ugyanazok maradnak, amiknek az Isten teremtett minket: MAGYAR REFORMÁTUSOKNAK.

Ne bántson minket azért senki, hogy mi a mi egyházunkhoz, hitünkhöz, vallásunkhoz ily görcsösen ragaszkodunk és azt itt az Uj Világban sem akarjuk feladni vagy megtagadni. Ne rój'bünül nekünk senki, hogy mi a mi fajtánkat szeretjük és magyarságunkhoz ragaszkodunk. Az Uj Haza ezt erénynek tartja. Ellenségeink pedig évtizedek óta rugdalnak és marnak érte. Nekünk a nagy világégések és szétszórattatások után csak ez a két örökségünk maradt. S ezt a két kincset azért bízta reánk az Isten, hogy megőrizzük. S akár tetszik ez ellenségeinknek akár nem: Bennünket ettől csak a halál szakaszthat el. Fáj nekik, hogy mi magyar reformátusok maradtunk. Az Istennel szánjanak perbe, mert Ö teremtett annak. Az ir a skót presbiteriánusoknak, a német reformátusoknak szabad megőrizni az ősök hitét, csak nekünk magyar refromátusoknak bűn. Fái nekik, hogy magyarságunkhoz ragaszkodunk. A zsidóknak 4000 éve szabad fajtájukhoz ragaszkodni, a világ bármely részére szakadtak is, íreknek, skótoknak, németeknek, cseheknek: csak nekünk bűn magyarnak lenni. Milyen nagy az isteni kegyelem, hogy fajtánk, hitünk elleségei nem tudtak elnémítani és kiirtani minket, hogy ma van egy szabad magyar református földdarab — a nagy megpróbáltatások és szétszórattatások idején — ahonnan világgá kiálthatjuk a magyar fájdalmat, származásunk népén elkövetett szörnyű igazságtalanságokat, ahonnan munkálhatjuk a magyar feltámadást egyházi és nemzeti vonatkozásban egyaránt. Prédikálhatnak körülöttünk az ősi hitnek és a magyarságnak a sírásói: MI AZ ÉLETET LÁTJUK. Ezt láttuk 30 évvel ezelőtt is. S mi ennek az életnek győzelmes evangéliumát hirdetjük.