Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)
1954-04-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 Béky Zoltán főesperes 1954 március 29-én bontotta fel az Egyházkerületi Szavazatbontó Bizottság a Duqusne, Pa.-ban tartott értekezlet alkalmával a tőesperesi tisztre, az egyházak presbitériumaitól beküldött szavazatokat. Az egyházak bizalma majdnem teljes egyhangúsággal fordult Ft. Béky Zoltán trentoni lelkipásztor, a Keleti Egyházmegye 15 éven át volt esperese felé, akit több mint 25 éves amerikai lelkészi pályája alatt a Független Egyházi közösség törhetetlen harcosának, itteni magyarságunk kipróbált vezérének és a magyar reformátusság ügyét nemzetközi konferenciákon is hűségesen képviselő, méltó lelki vezetőjének ismert egyházunk népe. Az 1903 junius 21-én, az Abauj megyei Hernádszentandráson született Béky Zoltán életére legnagyobb hatással az ősi, immár több mint 400 éves Sárospataki Kollégium és Theológiai Akadémia volt. Ifjúsági Köröknek vezető diákja, pályadijak nyertese, és a híres pataki Főiskola Ifjúsági Közlönyének munkatársa, 1927-ben kitüntetéssel fejezte be a Theológiai Akadémiát és mint az iskola egyik legjelesebb diákját a New Brunswick, N. J.-ben lévő holland alapítású Református Theológia ösztöndíjas diákjáván nevezték ki, ahonnan tovább menve, a Philadelphia, Pa.-i Episzkopális Theológiai Főiskolán szerezte meg a “Bachelor of Divinity” fokozatot. 1928-ban választotta meg a trentoni Független Magyar Református Egyház lelkipásztorává, ahol a fiatal, jó képzettségű lelkész nagy lelkesedéssel fog hozzá az egyházi munkához. Rövid idő alatt, éppen a gazdasági pangás idejében készül el a trentoni kultur palota, abban az időben $80,000.00 dolláros költségvetéssel. Béky Zoltán főesperes először 1930-ban utazott haza Magyarországra, amikor is feleségül vette Zombori Margitot, a sárospataki hires professzornak, Radácsy Györgynek az unokáját, Zombory Andor főiskolai tanár leányát. Másodszor 1938-ban jár az Óhaza földjén, a konvent meghívására, kőrútján előadásokat és prédikációkat tartva számos városban. Alma Matere a hires Sárospataki Theológiai Akadémia 1947-ben tiszteletbeli magántanárának választja meg. Nem szűnik meg munkálkodni az egyház hivatalos lapja a Magyar Egyház érdekében sem. Tanulmányait sorozatban közölte a lap. A magyar heti és napi lapok hasábjain megjelent cikkeit az amerikai magyarság ismeri. Elévülhetetlen érdemeket szerzett az árvák, özvegyek és nyomorgók segélyezésére indított közös segély mozgalmakban. Ott találjuk nevét a Református Egyesület Arvaházi Felügyelő Bizottságában hosszú éveken át s ugyancsak az Igazgató Tanácsbában is. Az utóbbi években ő képviselte néhai dr. Vincze Károllyal egyházunkat és magyarságunkat nemzetközi-egyházi konferenciákon: Dél Amerikában, Skóciában és a Szentföldön. Béky Zoltán főesperes kiváló képességeit egyház szervezési téren is megmutatta. Amikor a Keleti Egyházmegyét átvette összesen 7 egyház alkotta azt, s a múlt évi jelentésből kitűnik, hogy jelenleg 16 egyházban 9 rendes és 3 státusbeli lelkipásztor van. Egyházaink népe nagy reménységgel tekint Béky Zoltán főesperes munkássága elé, aki 25 éve törhetetlen hűséggel lobogtatja Független Egyházunk zászlaját. Béky Zoltán főesperesben méltó emberre esett az egyházak választása. Jó reménységünk van arra nézve, hogy Béky Zoltán főesperessége alatt, Független Egyházunk folytatja azt a nemes misziói munkát, amit elvitathatatlanul Isten bízott reá, s amit hitünk szerint senki más ezen a földön be nem tölt. Az uj főesperes beiktatása, egyházkerületi és alkotmány-módosító gyűléseink tervbe vett ideje julius 4. Ábrahám Dezső. “Hervadó virágoknál szebbek a virágzó intézmények.” In Memory of Rev. Dr. Charles Vincze — thru Feb. Néhai főesperesünk halála alkalmából virág megváltás cimen mai napig a következő adományok érkeztek be egyházunk közalapjára és hivatalos lapunk támogatására: (folytatás) A Független Egyház Közalapjára MISSION FUND $20.00 Free Magyar Reformed Church, Albany-Schenectady, N. Y. $10.00 Mr. and Mrs. Frank Magyar Magyar Egyházra $25.00 Free Magyar Ref. Church, McKeesport, Pa. Free Magyar Ref. Church, Roebling, N. J. Christian Youth Club of Perth Amboy, N. J. $20.00 The Rev. Charles Steinmetz The Rev. Dr. Béla Böttykös $10.00 Mr. and Mrs. Jack White Ladies’ Aid Society, Roebling, N. J. $5.00 Mrs. Stephen Dagonya, Sr., Miss Bonnie Le Minue, Mr. and Mrs. Lester Varga, Mr. and Mrs. Alex Bálint, Mr. and Mrs. Joseph Gyüre, Mr. Alexander Gyárfás, Mr. and Mrs. Alex Czinkota, Mr. John Darnay, Mr. Bertalan Juhász.