Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)
1954-12-01 / 12. szám
10 MAGYAR EGYHÁZ cA Aüg,g.etlen cAmerikai Aiayyar J\e[onnátu3 Egyház 30 ével jubileumára 1954 dec. 5.-én a Független Amerikai Magyar Református Egyházban ünnepre kondulnak a harangok. Most 30 éve, hogy a Magyar Református Egyház egyik kedves csipkebokra Amerika földjén fellobogott. Isten kegyelméből azóta ég megemészthetetlen lánggal. Fénye megvilágítja azok arcát, akik hittek és engedelmeskedtek s már hazamentek. Bemelegíti szivét azoknak is, akik jelenvoltak, vagy a maguk hitük mécsét elküldték az első találkozóra, hogy kigyuljon belőle a csipkebokor. Ebből a tüzből vesz lángot fáklyájára az újabb nemzedék is és indul sugaras arccal, bizakodó lélekkel a jövendő felé. 1924 dec. 9-én a duquesnei magyar református templomban 5 lelkipásztor és 7 egyházi kiküldött a hit szent vakmerőségével elvetette a Független Amerikai Magyar Református Egyház mustár magját. A mag kikelt, fává terebélyesedett s ma védelmező árnyékában 24 lelkipásztorral, 29 egyházban 8000 magyar református keresztyén issza az élet vizét. Isten végtelen kegyelméből 30 évvel jutalmazta a magyar református hit kockázatos vállalkozását. Ma szivünk tele van örömmel. Lelkünk boldogan ujjongja a hálaadás zsoltárát: “Áldjad én lelkem az Urat és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről”. (Zsolt. 103:2.) Megváltjuk, hogy egyedül Istené a dicsőség, őt illeti minden magasztalás. Övé az érdem, miénk csak a hála, akiknek adta megtartó kegyelmét, csodáit és azokat a drága szent edényeket, amelyeknek jó részét már összetörte, de a széttört szivek szelencéjének illata még itt szálldos közöttünk, hogy további nagy hűségre inspiráljon minket. Ma Istennek adunk legelsősorban hálát s köszönjük, hogy megépítette számunkra itt Amerika földén is, a mi drága Magyar Református Egyházunkat. Emlékezünk azokra is, akik már hazamentek, akiknek sírja felett az őszi szél sirdogál és a mi bánatunk zokog. Emlékezünk a hitvalló vezetőkre és a hü táborra. Szeretettel öleljük körül nehéz harcok ma még élő vitézeit, magyar református végváraink drága hőseit. Szivünkhöz szorítjuk drága kincsünket, ősi magyar református szent hitünket s hálaadással ujjongunk Krisztus felé, hogy reformátorainkon keresztül ilyen drága hitet, kincset tett le nálunk megőrzésre és kamatoztatásra. Nem lenne Magyar Refromátus Egyház a Független Amerikai Magyar Református Egyház, ha nem volna tele küzdelemmel, verejtékkel, kapott sebekkel 30 éves történelme. így illik ez ahhoz az egyházhoz, amelyik magyarnak és reformátusnak is vallja magát. Hiszen igy volt ez otthon is négyszáz éven át. Hogy testvér kezek is ütöttek sebet a leiken, egészen rendjén való, igy volt ez ezeréven át a Kárpátok ölén is. Magyarnak lenni azt jelentette, hogy tűrni kell, szenvedni, vérezni minden csatát állani, soha nem pihenni, mindig veszíteni, véráldozatokért jutalmat sohasem kapni. A magyarság nehéz sors, bánat és kereszthordozás, de a magyarság jutalom is. Magyar reformátusnak lenni még többet jelent. Mártírnak lenni, halálos sebtől vérezni, megostoroztatni, megcsufoltatni, egyedül, nagyon árván lenni, mindig kisebbségben élni, mindig szolgálni, lemondani, újra és újra nagy áldozatokat hozni. De magyar reformátusnak lenni Istentől való elhivatottság, kiválasztás, kegyelmi ajándék és megkoronáztatás. A mi lelkűnkben a nemzeti vonás és a kálvinista hit úgy összenőtt, hogy mi nem tudjuk szétválasztani még itt sem, mi nem tudjuk magunkból kimetélni magyarságunkat, hogy csak reformátusok maradjunk meg. Mi ezt a két ajándékot egyszerre kaptuk, ez a sorsunk, boldogságunk és ez a mi végzetünk is. Mi nem tagadjuk, hogy a mi nagy álmodóink magyaroknak akartak megmaradni itt is a nagy olvasztókemence hazájában. Büszkén vallották meg, hogy ők magyarszármazásuak, mint amilyen büszke a skót vagy a Mayfloweren bejöttek ivadéka az őseire. Miért is szégyelné magyarságát, hiszen ez a kis nép számarányához képest a legtöbb nagyságot adta a világnak. Azt sem tagadjuk, hogy az idejött szülő azt akarta, hogy az ő nyelvén hallja először gyermeke az Igét, ismerje fajtája múltját, földjét és szeresse azt. Mi nem szégyeljük megvallani, hogy igaz magyarszivü papjaink a külső lelkészi ruháikon is meg akarták mutatni, hogy magyarok, hogy gyermekeiknek és árváiknak az odahazai Kálvineumokban követeltek helyet és könyvtáraikat az Egyetemes Konvent parochiális könyveivel akarták megtölteni. Igen igaz, ezerszer igaz, hogy hü magyarok voltak a pásztorok nyájaikkal egyetemben. Nem lehetettek más, mint akiknek teremtette őket az Isten, de ugyanakkor hűséges, tisztességes és munkás polgárai is voltak e hazának. A Független Magyar Református Egyház népe itt Amerikában is magyar reformátusoknak akart megmaradni. Olyan egyházat akartak kiépíteni, amelyik hitben, szervezetben, egyházi életben teljesen azonos az ó-hazai Magyar Református Egyházzal. Vállalták itt ezen a földön a magyar református egyház múltját, de vállalták a jövendőjét is. Lélekben mindig együvétartozónak tartotték a magyar református egyházzal. És milyen fájdalmasan szomorú. Az édesanya a leghübb gyermekét, aki messziről is halálosan szerette, nem ismerte el sajátjául. A bürokratikus Magyar Református Egyház nem ismerte el a Független Egyházat, annak ellenére, hogy a huszas években alkotott törvénykönyvében kimondja, hogy a külföldön lévő magyar reformátusokkal lelki egységben lévőnek tekinti magát. 1938 őszén Debrecenben tartott magyar reformátusok világgyülésén, akarva nem akarva a Független Amerikai Magyar Reformátusok képviseletében megjelent kiküldötteinket el kellett fogadniok és igy hivatalosan elismerésben részesültek, ahogy kesernyés humorral megjegyezi 1939 jul. 2-iki főesperesi beszámolójában Daróczy Sándor. Azután összetörik a magyarországi Református Egyház és vannak olyanok, akik ekkor a Független Amerikai Magyar Református Egyházra, a magyar reformátusok Benjáminjára gondolnak és jövendőjük útjára például állítják ezt a kis egyháztestet, amelyik Isten kegyelmőbél a maga lábán állva, hitére és hívei áldozatkészségére támaszkodva elindult az önállóság útjára. Ezért is nevezte magát Független Egyháznak. A függetlenség jelentette számára azt, hogy egyedül Istenben bízva, a maga erejéből indul el és áll meg Amerika földjén egyedül, e névvel jelezni akarta, hogy a gályarabok hitét megőrző magyar kálvinisták. E sorok Írója úgy érzi, hogy a független szót el kellene hagyni, amit valamikor éles megkülönböztetésül használtak, aminek akkoriban külön jelentése volt. Ma egyházunknak egész nyugodtan adhatjuk e nevet: Amerikai Magyar Református Egyház. Hungarian Reformed
