Magyar Egyház, 1954 (33. évfolyam, 2-12. szám)
1954-10-01 / 10. szám
4 MAGYAR EGYHÁZ hit és a marxi ideológia között természetszerű ütközés van. Evanston megerősítette a megelőző ökumenikus gyűléseknek ezt a megállapítását és hozzátette azt, hogy a kommunizmus terjedése ítélet az igazságtalanságok dolgában a múltban és jelenben egyaránt közömbösséget tanúsító társadalom fölött. Az egyház se vonhatja ki magát ez Ítélet alól. Rámutatot a gyűlés arra a kisérésre, hogy a nyugagti világ egyedül katonai intézkedéseket tegyen a kommunizmus előretörésének megakadályozására és elfelejtkezzék arról, hogy a politikai, szociális és gazdasági reformok egész sorának végrehajtása vár reá. Óva intette a világ keresztyén népeit két veszedelemtől: egyfelől attól, hogy kritikátlanul elfogadják az antikommunista hisztériát és azonosítsák a nyugati földtekét a politkai, gazdasági és szociális igazságosság világával, másfelől attól, hogy elfogadják a kommunizmus hamis ígéreteit anélkül, hogy észrevennék, micsoda komoly veszedelmet jelent a kommunizmus a felelős társadalomra nézve. Mindettől függetlenül azonban sürgette a világkonferencia azt, hogy a szabad országokban élő és a kommunista országokban élő keresztyének a határok fölé emelkedve öleljék át egymást és legyenek testvérekké az imádság és szeretet kötelékében. — A felelős társadalom kialakításáért való küzdelem nem reménytelen, fejeződik be a jelentés. Krisztussal ez a törekvés is célhoz vezet. A negyedik csoport a nemzetközi kérdésekkel foglalkozott. Ez a világ, amelyben szociális, gazdasági és politikai rendszerek harcolnak keserves háborúkat, ideológiák néznek egymással farkasszemet, tömegpusztító fegyverek állanak használatra készen félelemmel töltve meg embermilliók szivét, ez a világ mégis Isten világa, szól a jelentés. Az emberiség megkóstolta a háborút és megundorodott tőle. Milliók szivében őszinte békevágy él. Ebbe a gondolatmenetbe nagyszerűen illeszkedett bele Eisenhower elnöknek az evanstoni gyűlésen elmondott beszéde, amely a békéért való imádkozásra és együttmunkálkodásra hívta fel az egyházak kiküldötteinek figyelmét. A békesség érdekében, folytatja az üzenet, az egyházaknak támogatni kell az Egyesült Nemzetek szolgálatát, oda kell hatniok, hogy a népek egymás ügyeibe egymás kárára be ne avatkozzanak, mindenek felett azonban az emberi szív megváltoztatásán kell fáradozniok és azt a diadalmas hitet kell naponként megvallaniok, hogy a népek sorsa Isten kezében van. — Ebben a csoportban vetődött fel a “coexistencia” problémája. A kérdés lényege ez volt: megélhet-e egymás mellett a keresztyén egyház és a kommunista állam? A feleletet illetőleg főleg három felfogás alakult ki a konferencia résztvevői körében. Az egyik felfogás szerint ez az együttélés nem lehetséges egyszerűen azért, mert mert ezen a módon az egyház életének a kulcsa hitetlenek kezébe kerül. Tűz és viz nem elegyíthető. Ezt a felfogást leghatározottabban az amerikai görög szertartáséi orthodox egyházak kiküldöttei képviselték. Az ellentétes állásjontot Dr. Hromádkának, a prágai theológiai szeminárium igazgatójának a vezetésével a vasfüggöny mögül érkezett kiküldöttek egy csoportja vezette. Szerintük nemcsak együttélésről lehet beszélni, de együttmunkálkodásról is. Országaikban az egyház és állam talált egy sereg munkamezőt, mondották, amelyen kéz a kézben munkálkodhatnak népeik javára. A közéutat a keletnémetországi egyházi kiküldöttek mutatták meg. Egyik szószólójuk, Dr. Kreyssig, rámutatott arra, hogy a keresztyén egyháznak és a kommunista álamnak ez az együttélése pusztán fegyverszünet. Más megoldás hiányában azonban ezt a fegyverszünetet kénytelen az egyház elfogadni. — Mi volt az evanstoni gyűlés végső állásfoglalása a “coexistencia” kérdésében? Elitéit a gyűlés minden totális rendszert, helytelenítette az azok előtt való meghódolást, a velük való kiegyezést és az egyház szabadságának a szükségességét hangoztatta. Az ötödik tanulmányi csoport a faji és népi kérdésekkel foglalkozott. Különösen beható megbeszélések tárgya volt a faji és népi alapon történendő elkülönülésnek, a szegregációnak a kérdése. Felsorolta a gyűlés a kérdés megoldására irányuló sokféle törekvést és rámutatott arra, hogy ezen a téren is Krisztus ajánlja fel a tökéletes megoldást. Az egyház tagjait minden fajból és népből választotta ki Isten. Az egyház népe tehát egységes és minden válaszfal, amelyet az ember emelt önmaga és embertársai közé faji vagy népi alapokon, ellentétes az Evangéliummal, összeegyeztethetetlen az emberről szóló keresztyén tanítással és a Krisztus egyházának természetével, egyszóval bűn Istennel szemben. Ez a kemény megállapítás soha nem hangzott még el ökumenikus gyűlésen. Amszterdamban is volt szó arról, hogy a szegregáció minden formája összeegyeztethetetlen a keresztyén felfogással, de először Evanstonban hangzott el az a megállapítás, hogy a szegregáció Isten ellen elkövetett bűn. Felszólította az evanstoni gyűlés az egyházakat a kérdés orvoslására. Vallja meg az egyház bünbánattal — hangzik a felhívás — hogy eltért Urától és az Evangélium igazságait ebben a kérdésben nem tudta megragadni. Félretéve minden kifogást fedezze fel az egyház önmaga egységét, amelyben “nincs többé zsidó és görög, körülmetélt és körülmetéletlen” mint Pál apostol irta, de amelyben mindnyájan testvérekké lettek a Krisztusban. A hatodik tanulmányi csoport a nem-lelkészi, vagy amint megfelelő magyar szó hiányában rossz kifejezéssel mondani szoktuk, világi testvéreknek az egyházban végzett szolgálatával foglalkozott. Meglepően komoly érdeklődés nyilvánult meg ebben a kérdésben minden oldalról. Annyira komoly volt ez az érdeklődés, hogy amikor a németországi Dr. Niemöller azt javasolta, hogy a Világtanács hat elnökjelöltje közé nem-lelkészi elnököt is jelöljön a jelölő bizottság, javaslata a gyűlés résztvevői többségének pártfogásával találkozott. Ha ezalkalommal nem is került erre sor és mind a hat elnök a lelkészi képesítéssel bíró delegátusok sorából került ki, kétségtelenné vált az, hogy a hat év múlva következő választás alkalmával erre feltétlenül sor kerül. A lelkészek és világiak öszszetartoznak az egyházban, mondotta a jelentés. Szükségük van egymásra és kiegészítik egymást. Utóbbiak hidalják át az egyház és a világ között ásító szakadékot. Ök hozzák összhangba a munkát és a keresztyén szolgálatot. Az egyetemes papság biblikus elve alapján az egyház lelkipásztorai ők minden időben és minden helyen. Ennek az utolsó tanulmányi csoportnak a deklarációja azzal zárul, hogy a hit igazi harcát napjainkban a gyárakban, a földeken, az irodákban és az othonokban harcolják. Jó reménységgel vagyunk a harc kimenetele felől azért, mert világi tagjaink bizonyságtevő szolgálatán keresztül ott van az egyház ezeken a harcmezőkön. Ezekben foglalhatók össze röviden a hat tanulmányi csoportnak a nyilvános gyűlések által elfogadott jelentései. Kétségtelen tény, hogy az evanstoni gyűlés szembenézett a világ mai égető kérdéseivel és őszinte,
