Magyar Egyház, 1953 (32. évfolyam, 1-10. szám)

1953-10-01 / 10. szám

4 MAGYAR EGYHÁZ JÉZUS SZŰZTŐL SZÜLETETT . . . “És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. És imé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és neve­zed az ő nevét Jézusnak — Monda pedig Mária az angyalnak: Mi módon lesz ez, holott én fér­­fiat nem ismerek? És felelvén az angyal monda néki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magas­­ságosnak ereje árnyéhoz meg téged; azért aki születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.” (Lukács 1:30-35.) Jézus Krisztus csodálatos módon született, nem úgy mint bármelyik közönséges halandó. Mária anél­kül, hogy férfit ismert volna, terhes lett. A magas­­ságos Isten az Ö Szent Lelke által hozta létre ezt az általunk soha meg nem értett csodát. Az emberi tudálékosság ezzel természetesen nem éri be. Erőnek erejével Jézus Krisztus születését egy közönséges “érthető” születésnek akarja elmagyaráz­ni, mintha legalább is volna “érthető” születés eb­ben az életben. Egy emberi élet létrejötte semmivel sem kisebb csoda, mint az Ur Jézus Krisztus világra­jövetele. Az anya karjaiban szunnyadó, álmában is mosolygó kis csecsemő örök, megmagyarázhatatlan titkok drága jelképe. Ha nem is lehet megérteni Jézusnak szűztől való születését, de az bizonyos, hogy Jézus Krisztusba ve­tett hitünk azonnal összeomlik, ha Ö épp úgy jött erre a világra, mint bármelyik ember. Miért? Először is azért, mert ha Ö épp úgy, mint mi földi szülőknek közönséges gyermeke lett volna, soha sem illett volna rá a Szentirásnak eme kijelentése: “azért aki születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.” Kö­zönséges házas viszonyból még senki nem született, akire rá lehetett volna mondani, hogy szent és Isten Fia. Azok, akiket ma szenteknek neveznek, földi gyar­ló emberek voltak. Romlott fáknak voltak romlott gyümölcsei. Ha életük később a keresztyén erények ragyogó példáivá is váltak, de ez csak mindig lelki megtérés, újjászületés után következett be náluk, Pál apostolt szentnek nevezik, mert apostoli élete va­lóban szinte elérhetetlen magasságba helyezte őt em­bertársai fölé. De ki volt Pál apostol mielőtt apostollá lett volna? Gyarló emberi szülőknek gyarló gyerme­ke. Élete fiatalabb éveiben Krisztus híveinek volt ül­dözője és azoknak még legyilkolását sem ellenezte. Meg kellett térnie, lelkileg újjá kellett születnie, hogy hogy apostol lehessen belőle. Amit Pál apostol életé­ről el kell mondani, ugyanazt talán más formában minden más emberről el lehet mondani, még ha ma szenteknek is nevezi őket a világ. Egyedül a mi Urunk Jézus Krisztus az, aki olyan tiszta, szent, tökéletes emberi természettel született erre a világra, hogy Ö néki megtérésre és lelki újjá­születésre szüksége nem volt. Az Ö személyében a Szentháromság Isten második személye, az örökkévaló Fiú jelent meg ezen a földön hozzánk hasonló em­beri formában ugyan, de tökéletesen tisztán és men­tesen azoktól az emberi gyarlóságoktól, melyeket mi hordozunk önmagunkban. Jézus Krisztus testbe öl­töztetésével Isten megismételte azt a csodát, amit a teremtés idején véghez vitt, amidőn megalkotta a tiszta, bünnélküli tökéletes embert. Mária testéből Isten maga alkotott testet az Ö örökkévaló Fiának. Igen, nem lehet megmagyarázni, hogy hogyan tör­tént Jézus születése az Isten által Mária testéből, de hogy tudnánk Öt imádni, hogy tudnánk Ő benne nyugalmat, erőt és vigasztalást találni, ha Ö is, mint mi a bűnös és romlott emberiségnek lenne egy bű­nös és romlott leszármazottja? Istennek hála a mi Megváltó Krisztusunk Isten ereje által szűztől született erre a világra. Szent volt, Isten Fia volt. Ezért az Ö ártatlan vérének kiömlése és ártatlan testének feláldozása nem az Ö bűneiért történt (mert néki bűnei nem voltak), hanem ár­tatlan vérének és testének feláldozásával a mi adóssá­gunkat fizette meg. A csillingelős, borgőzös, zsivalyos, elvilágiasodott “karácsonyi” zűrzavarban szálljunk magunkba és újra erősödjünk meg bibliai keresztyén hitünk örök igazságaiban. Jézus Krisztus szűztől született Isten ere­je által, hogy a mi Megváltó Krisztusunk lehessen. Imádjuk Öt. Kovács Istifán. * “Az incarnatiót emberi ésszel megmagyarázni vagy felfogni nem lehet, mert semmi sincs, ami teljes és mindenben megfelelő példa lehetne, hanem a Szent írásból kell megtanulni és elismerni és a hit szemei­vel elfogadni.” (Leydeni synopsis). LÉGIPOSTÁN szállítjuk GYÖGYSZERküldeményét Magyarországba, Jugoszláviába és Csehszlovákiába R I M I F O N 1000 tabletta ......$9.92 PÉNZÁTUTALÁS 1000 Forint ........$39.00 "Koronás Az összes gyógyszer kapható! I K K A vámmentes csomagakció gomblyukjelvény $1.00"magyar cimer TRANSGLOBUS, Inc. P. O. Box 935 Poughkeepsie, N. Y.

Next

/
Oldalképek
Tartalom