Magyar Egyház, 1953 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1953-08-01 / 8. szám
MAGYAR EGYHÁZ 3 ÉLETADÓ REFORMÁCIÓ ŐRÜNK protestáns keresztyénsége egyre inkább az ökumenikus gondolat szolgálatában él. Azt jelenti ez, hogy a sokféle hittani kérdésben egyháztól eltérő egyházak egyre őszintébben keresik azt, ami nem szétválaszt, hanem összeköt. Megnyilvánul ez a mozgalom már a gyülekezeti élet színvonalán, ahol egy-egy város protestáns egyházai közös tanácsot szerveznek és például ilyenkor, reformáció napján, közös hálaadó istentiszteletre gyülekeznek. Folytatódik ez a törekvés az egyháztestek vonalán, ahol a különböző felekezetek hivatalos képviselői imádságos munkával keresik a választ az egyetemes keresztyénség nagy kérdéseire. A kérdés ma már nem az, vájjon résztvegyünk-é vagy ne ezekben a protestáns felekezetek egymáshoz közelebb hozását célzó mozgalmakban, sokkal inkább azon kell gondolkoznunk, mit is vigyünk magunkkal mi, az Evangyélium szerint formált hit követői, ezekre az áldott találkozókra. A református keresztyénség nemcsak vallás, hanem egyben világnézet is. Ez azt jelenti, hogy a református hit, különösképen annak kálvini formája nemcsak egyházépitő hatalom, hanem élethordozó, világot formáló erő is, amely átöleti, Isten elé állítja az élet egészét. Nem minden vallás képes világnézetet nyújtani. Igazában a keresztyénségnek minden ágában világnézetté is kellene szélesednie. A valóságban azonban mégis csak két formája van, amelyik világnézetet is adott, ugyanis Róma és a református keresztyénség, amelyik az előbbinek korrekciója képen született meg. Vannak protestáns felekezetek, amelyek nagyon mély és kegyes egyéni vallásosságot ébresztenek, de tanácstalanul állanak, ha valaki megkérdezi őket, mi is hát az álláspontjuk, mondjuk a politikát, a művészetet, a gazdasági és szociális kérdéseket illetőleg. Ennek az oka abban keresendő, ők a maguk keresztyénségét, mint vallást igénylik ugyan, buzgón keresik is benne a megváltás és örök élet mélységes ígéretét, de az már nem érdekli őket, hogy a kijelentésnek isteni igazságaira hogyan lehet emberi társadalmat építeni, jogot, kultúrát alkotni, társadalmi bűnök ellen harcolni, még a gazdasági és politikai életet is Isten színe elé állítani. Az életadó reformáció nemcsak egyházi, vagy vallásos történés, hanem emberi életünk minden területére kiható, felszabadító, gyümölcsöztető, mindent megszentelő lelki mozgalom is. Ilyen volt a 16-ik! századbeli reformáció, amely az egyházon belül végrehajtott reformáción túl egy átfogóbb, egyetemesebb célt is szolgált, ugyanis az emberi életforma és emberi társadalom Krisztus által adott formájának helyreállítását. Az embert felszabadítja a hamis tekintély rabságából, amikor visszahelyezi őt Isten korlátlan tekintélye alá. Az életnek uj értelmet ad, amikor Isten szolgálatra szólítja az egész embert. Hitének karjával bátran nyúl bele a nemzeti és nemzetközi politikai élet bűnös játszmáiba. A tudományt és iskolát lélekkel tölti meg, a művészetnek uj világosságot kölcsönöz, gazdag irodalmat teremt, demokratikus szabadságot szül, szociális felelősséget ébreszt. A világ rendjének Isten Igéje szerinti formálása újra folyamatban van. Imé, az életadó reformáció! Aki a reformáció lényegét puszta tagadásban, protestálásban, csak a Róma ellen folytatott harcban, vagy merő dacpolitikában látja, az soha nem jutott el az építő, életadó reformáció gondolatának megértéséig. Szükség van mindennek hangoztatására ma, amikor az általános protestáns mezőkön is többféle törekvéssel találkozunk, amelyek ellenkeznek az építő, életadó reformáció gondolatával. Egyes felekezeteknél érezhető egy olyan irányzat, amely a keresztyénségből “csak” a vallást akarja elfogadni, visszavonulván a lelki élet benső, a világ viharaitól mentes régióba. Mások úgy vonulnak vissza, hogy a hitvallások és dogmák világába, a konfesszionálizmus egyre jobban megerősített várába zárkóznak, mindkét esetben magára hagyván az úgyis rossz, tehát pusztulásra méltó és arra megérett világot. Ismét mások egy szervezett protestántizmus külső erejének megmutatásában keresik az üdvöt és az általánosító protestáns mozgalmak egyre szélesedő folyamán az árral úszva, ígéretes partok felé haladva, elvesztik szemük elől a református hit életet adó, tiszta, üde forrásait. A reformáció ma sem puszta emlékünnep. Nem is a református hősök tiszteletének napja, nem a protestáns erők felvonultatása, hanem annak hirdetése, hogy az Evangyélium szerint reformált hit ma is olyan erő, amely az élet minden területét át kívánja hatni. Ma is van döntő üzenete a nemzeti és nemzetközi élet alakítására, világosságot tud deríteni a szabadság, humanitás, emberi jogok hevesen vitatott nagy kérdéseire. Ebből a szemléletből fénysugár esik a mi református Sionunk mai életére és szolgálatára is. Ez a fénysugár egyben reménysugár is. Alig van evangyéliumi egyház, amely annyit küzdött volna létéért, fennmamaradásáért, mint a magyar református egyház. Többet szenvedett, mint akár a francia hugenották, akár az Amerikát építő zarándok atyák. Szenvedésekben talán csak az olaszországi valdens egyház közelíti meg. A Róma és az állami elnyomás ellen folytatott századokra terjedő küzdelemben sok protestáns egyház eltűnt körülötte. Az osztrák, lengyel, cseh protestántizmus lélekszámban megfogyatkozva, összezsugorodva került ki a harcból. A magyar református egyház fennmaradt és töretlenül állja a harcot. Miért? Azért, mert benne nemcsak a tiszta vallást kaptuk, hanem az evangyéliumi hitre épített legmélyebb világnézetet is, amelynek lényege ez: az Istent buzgón imádni, de ugyanakkor az élet minden vonatkozásában gyümölcsözően szolgálni, az egész magyar életet megszentelni, Isten színe elé állítani, az Ö akarata szerint rendezni. A magyar református Siont valaki a bibliai csipkebokorhoz hasonlította. Külső ékessége, dísze nincs, csak tüze és lángja van. Erőssége abban van, hogy lángjában az Ur jelenik meg és szól. Ég, de imé, az évszázadok tüzében soha el nem hanvadt. Erős várunk nékünk az Isten! Bertalan Imre.
