Magyar Egyház, 1953 (32. évfolyam, 1-10. szám)
1953-03-01 / 3. szám
1 4 dett a vállára. Juda, közelebb furakodva, elszorult sziwel látta miként roskadozik a kereszt súlya alatt, hogyan kényszerítik lábra a katonák csattogó korbácsukkal. Majd egészen összeroskad és egy épen arramenő embert kényszerítenek a kereszt vivésére. Már fenn vannak a Golgothán és megkezdődik a borzalmas művelet. Jézust élve fektetik a keresztre, kezeit kiterjesztik és nagy szegeket ütnek át rajtuk. Juda csak néhány lépésről szemléli a kegyetlen műveletet. Majd a százados vállonkapja őt és két társát és kényszeríti őket, hogy állítsák fel a keresztet a megásott gödörben. Juda szinte öntudatát vesztve végezte a rettenetes munkát. Közben érezte, amint ruhájára csepeg a názáreti próféta meleg, áldott vére. Ekkor elkezdett forogni vele a világ, eszméletét szinte egészen elvesztette, a katonák félre lökték s vagy húsz lépésnyi távolságból nézte a szörnyű jelenetet, hallgatta a felbőszült tömeg ordítását. Még látta, hogyan vonaglik és erőtlenedik a test, miként csuklik félre a szenvedő fej. Még hallotta: "Én Istenem, én Istenem, miért hagyál el engemet..........Atyám bocsáss meg nékik, mert nem tudják mit MAGYAR EGYHÁZ cselekesznek”. Nem bírja tovább a látványt, elsötétült vele a világ. Hogyan került le a Golgotháról, senki nem tudja. A hagyomány szerint Juda évtizedekig ült ezen a helyen, kezében ' a véres ruhadarabbal, amelyen ott piroslott vádlóan a Megváltó drága piros vére. Eszelősen kiáltozott az arramenők felé: Ha bocsánatot nyernék az én részemért a keresztre feszítésben, tudom, ismét jól lennék! Figyelemmel hallgattuk a megdöbbentő történetet, ott a szenvedések utján, nem messze a Golgothától. Tudtuk, hogy csak a kegyes hagyomány őrzi a legendát, de mig hallgattuk megéreztük, hogy ez a történetet a mi életünknek is története. Nekünk is részünk van az Ur megfeszítésében, a kereszt felállításában. Mennyire más lenne a mi életünk és egész világunk sorsa, ha ebben az áldott ünnepi időszakban, nagypénteki és húsvéti ünnepnapokon, teljes hittel tudnánk kiáltani, imádkozni: "És bocsásd meg a mi vétkeinket”. Béky Zoltán AZ ÉLET LTJÁN UJ ÉLET A FELTÁMADOTT KRISZTUSBAN A feltámadásról rendszerint úgy esik szó, mint valami eljövendő dologról, amelyhez hogy hozzájuthassunk először meg kell halnunk. A testre vonatkozólag kétségtelenül ez a bibliai kijelentés. Ám a feltámadásról szóló bibliai tanításnak van egy másik oldala is. E másik oldal szerint a keresztyén élet már most a jelenben is a feltámadott Ur Krisztusnak, az uj, a második Ádámnak ez életében való állandó részesülés. Ennek megfelelően a Szentirás nem csak jövő időben, hanem múlt és jelen időben is szól a hívőnek feltámadott életet éléséről. Ennek alapja pedig a Krisztussal való egyé levés, sákramentomi kiábrázolója pedig a szent keresztség. A szent keresztségben jelképesen meghalunk s ugyanakkor uj életre támadunk. (Róm. 6.) Belső emberünkben, aminek hatása aztán kell kihasson külső emberünkre, látható életfolytatásunkra is. Mindnyájan, kik az Anyaszentegyház tagjai vagyunk, megkereszteltettünk. A nagy kérdés ezek után az, hogy ennek megfelelően a Krisztus bűnt, halált győzött feltámadott életét éljük-é, már most, már itt a jelenvaló világban. A húsvéti szent ünnepeknek csak félhasznát vesszük, ha üzenetével csak az "utolsó napra” erősitgetjük magunkat. Az ünnep teljes áldását azoknak nyújtja a Ur ajándékait osztogató Szent Lélek, akik belső emberükben Krisztussal egyesülve a feltámadott Krisztus életét is élik már e jelenvaló világban. Ennek volna világjelentősége! Szinte képzeletnek is sok, hogy milyen változáson menne át világunk, ha az a sok millió megkeresztelt keresztyén mind Krisztus diadalmas szent életét élné e világon. Egyházunk szinte porszem e sok-sok millióhoz képest. De a magunk helyén, mint kirendelt őrhelyen, tegyük meg a magunkét. Egyházunknak tagjain keresztül való megújulása is nyeresége lesz világunknak. Ilyen értelemben kívánunk híveinknek, Egyházunknak áldott húsvéti szent ünnepeket. "KÖLCSÖN-KENYÉR VISSZAJÁR!” A kenyér-kölcsönzés óhazai szokás jó szomszédok között. Ha a háziasszony elszámitotta magát vagy vendégjárás jött közbe, kölcsönkért, amig a heti kenyérsütésre került a sor. Az igy kölcsönzött kenyeret, friss lángossal megpótolva, visszaadni becsület dolga volt, amit a falu íratlan törvénye szerint senki meg nem törhetett. Aki ilyesmit tett volna, az akár azonnal költözhetett is volna máshova, mert vesztett becsületét soha többé vissza nem nyerte volna. "Kölcsönkenyér visszajár”, tanították tehát az anyák gyermekeiket. A kölcsön-kenyér dolgát holland testvéreink vihar- és árvizkárosodása juttatta eszünkbe. Az ég alatt a föld színén soha egyetlen más nép annyi jó indulatot nem tanúsított irántunk, mint a holland nép. Kezdve a gályarabok megszánásától és kiszabadításától el egészen az újabb időknek magyar nyomorúságait enyhítő törekvésekig: a holland nép mindig segített. Először annak európai ága, majd amerikai leszármazottjai is. Most magukra, holland testvéreinkre fér rá a segítség. Félezer esztendő alatt nem érte őket olyan természeti csapás, mint ennek az évnek az elején. Országuk egyharmadára rázúdultak a tenger hullámai, pusztulást tér-
