Magyar Egyház, 1952 (31. évfolyam, 3. szám)
1952-03-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9 nincs más választás, mint bemenni a római akolba. Pedig hát maga Jézus Krisztus mondotta, hogy “más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók. (Ján. 10:16)”. Nincs szándékunkban itt hittani fejtegetésekbe bocsátkozni, de az említett római felfogással szemben mégis rá kell mutatnunk arra az igazságra, hogy Jézus Krisztus nem római-, görög-, vagy protestáns felekezeteket, hanem csak “egy közönséges keresztyén Anyaszentegyházat” formált. Azt az egy közönséges keresztyén Anyaszentegyházat éppen Róma de-formálta s hogy eredeti tisztaságát és Krisztus szerint való formáját visszanyerje, vagy legalább is megközelítse, re-formálására volt szükség. Ezt cselekedték a reformátorok. Az ő hatásukra azóta Róma is több reformot léptetett életbe, igy a középkori egyházéhoz viszonyítva sokkal közelebb jutott az Egyház eredeti állapotához, de még mindig fennáll annak szükségessége, hogy autokráciáját, egyeduralomra törekvését adja fel, vagy legalább is tetemesen csökkentse, ha komolyan együtt akar működni a többi keresztyén felekezetekkel. Ez lehet az egyedüli ára annak, hogy pl. a kommunizmussal szemben őszinte fegyvertársnak tekinthessék olyan túlnyomó többségben protestáns országok is, mint amilyen az Egyesült Államok és Anglia. Hogy magunkra nézve kissé gyakorlatiasabb térre tereljük a kérdést, meg kell említenünk legalább egy epizódot. Nem véve ugyanis figyelembe a fenti tényeket, egyesek roppant nehézményezték, hogy a memorandum kétségbe vonta a Római Egyház demokratikus voltát. Hát kérjük, tessék megmondani, hogy demokratikus talajban meggyökerezhetett volna-é a Római Egyháznak az a még most is fennálló felfogása, hogy “római katholikus lelkészek protestáns papokkal egy platformon nem szerepelhetnek”? Ezt a protestánsokra nézve megalázó és Róma részére semmi nyereséget nem jelentő felfogást a római katholikus felső papság még ma, a keresztyénség és kommunizmus közötti élet-halál harc idején is próbálja százszázalékig érvényesíteni. Ez történt a Mindszenty-ünnepéllyel kapcsolatban is, amelynek műsorán római katholikus magyar papok református magyar papokkal együtt szerepeltek volna, ha a newyorki érseki helynök szigorú paranccsal le nem tiltotta volna a római katholikus papokat. Demokrácia-é ez, vagy diktatúra? Lehet-é szó komoly együttműködésről — még a kommunizmussal szemben is—római katholikusok és protestánsok között, ha felülről még egy római katholikus főpapot is ünnepelni kész református lelkészeket sem méltatnak annyira, hogy egy templomon kívüli platformra felengedjék velük a saját papjaikat? Tudjuk és elhiszük, hogy az ilyen anomáliákért nem az érdekelt római katholikus papokat, sem pedig a római katholikus híveket terheli a felelősség. Éppen azért — bár feletteseikkel szemben kissé gerincesebb magatartást tanúsíthattak volna — nem ellenük, hanem Róma ellen irányul a kifogásunk. Éppen azért kritikai megjegyzéseinkben sohasem emlegetjük a római katholikusokat, hanem Rómát: a sérelmeknek és anomáliáknak a kutforrását. Tudjuk azt is, hogy római katholikus testvéreink loyalitással tartoznak a Római Egyháznak, de éppen saját egyházuknak a jól felfogott érdeke kívánná meg, hogy a más felekezetekhez tartozó keresztyén testvéreikkel békességben élhessenek és a közös ellenséggel szemben velük együtt harcolhassanak. Erre pedig minden fenntartás nélkül csak akkor kerülhet sor, ha Róma és főpapjai feladják a protestánsokra nézve sérelmes és megalázó álláspontjukat. Mert akár tetszik Rómának, akár nem, rajta kívül Isten kegyelméből vannak más keresztyén felekezetek is — és Isten kegyelméből ezután is lesznek. Hiába várja az ő aklába való visszatérést, mert a Biblia eredeti szövege szerint az Ur Jézus nem az ő elgondolásuk szerinti egy akolról (Rómáról) és egy pásztorról (a pápáról) beszélt, hanem a látható Egyház különböző aklaiból az idő teljességében öszszesereglő egy nyájról és annak egyedüli Főpásztoráról, magáról a Jézus Krisztusról. Ne hibáztassanak hát bennünket római katholikus testvérein, ha sérelmeinket olykor-olykor kiteregetjük és Róma autokráciára törekvő szándékait kritizáljuk. Inkább tegyenek meg a maguk részéről is minden megtehetőt, hogy egyházukban a protestánizmus hatására az évszázadok folyamán bevezetett üdvös reformok szaporodjanak, a középkorból maradt ferde felfogások kevesbbedj enek, hogy végezetre őszinte testvéri szeretet uralkodjék az összes keresztyén felekezetek között. URBÁN JÓZSEF
