Magyar Egyház, 1950 (29. évfolyam, 3-6. szám)

1950-06-01 / 6. szám

JUNIUS, 1950

Contributors! Dr. Charles Vincze Alexander Daróczy Zoltán Béky Stephen Kovács

mmmm

Vol. 29—No. 6.

Editor:

JOSEPH URBAN 895 Home Street New York 59, N. Y.

OFFICIAL ORGAN OF THE FREE MAGYAR REFORMED CHURCH IN AMERICA

Re-entered as 2nd class matter on May 3, 1949 at the Post Office at New York, N. Y., under the Act of March 3, 1879. Acceptance of mailing; at special rate, provided for by Section 538, P. L. and R. 1940, Paragraph 4

Published monthly, except July—August when bi-monthly, by Magyar Egyház Publishing Company at 895 Home Street, New York 59, N. Y.—Subscription $3.— yearly

SZABADSÁGRA HIVATÁS

(U.) Földi embernek legnagyobb kiváltsága a szabadság, de nincs érték, amivel könnyelműbben bántak volna az emberek, mint a szabadsággal. Nemcsak azok, akiknek mások szabadsága nem számit és attól az ököl jog alapján megfosztják embertársaikat, hanem azok is, akik saját maguk játszák el a szabadsághoz való jogukat. S itt ismét nemcsak azokra gondolunk, akik közömbösségük miatt kerülnek rabigába, hanem azokra is, akik magukat verik a szolgaság bilincseibe az által, hogy visszaélnek a szabadságukkal.

Aki értékelni tudja szabadságát, féltékenyen őrködik fölötte, hogy attól sem külső, sem belső hatalmasságok meg ne foszthassák. Vallásos ember azonban azt is tudja, hogy szabadsága csak akkor lehet tökéletes, ha tetteiben nem saját gyarló akarata, hanem az örökké megálló isteni törvény kormányozza. “Aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad amellett”, az előtt egy pillanatra sem kétséges, hogy “mindent szabad” néki, de “nem minden használ”, ennél fogva szabadságával Isten törvénye szerint él, “és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja”. (I. Pét. 2:16). Ezért figyelmeztette Pál apostol is olyan nyomatékosan a Galácia-beli keresztyéneket: “Ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügyül ne legyen a testnek.” (Gál. 5:13).

A szabadságra való elhivatásnak politikai értelemben legklasszikusabb dokumentuma a Függetlenségi Nyilatkozat. Az országalapitó ősök nyolc esztendei kemény harc után fektették le benne és később Alkotmányunkban azokat az alapelveket, amelyek mint a nemzeti és egyéni szabadságot szentesitő keresztyén világnézet elvei ezt az országot lassanként a világ leghatalmasabb országává tették. A Nyilatkozat már első soraiban tudtul adja a világnak, hogy ez uj ország népe mikor el akarja szakítani azokat a kötelékeket, melyek

egy másik országhoz fűzték, oly szabadságot és függetlenséget igényel magának, amelyhez úgy a természeti törvény, mint a természet felett uralkodó Isten jogosította. Magától értetődőnek tekinti azt az igazságot, hogy “minden ember egyenlőnek teremtetett és a Teremtő elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket, s ezek közé tartoznak: az élethez, a szabadsághoz és a boldoguláshoz való jog.” Az aláírók kihangsúlyozták azt is, hogy az Isteni Gondviselés védelmében bizakodva életüket, vagyonukat és becsületüket is készek feláldozni a lefektetett elvek érvényre juttatása érdekében.

Mi tehát szabadságra hivattunk úgyis, mint keresztyének és úgy is mint állampolgárok. Az a kérdés most már, hogyan éljünk ezzel a szabadsággal? Megengedhető-e, hogy a szabadság örve alatt akár egyházi, akár polgári, akár magánéletünkben akármilyen egyéni akarat érvényesülhessen? Erre a kérdésre felelnek tulajdonképpen az apostol szavai: “mindent szabad ... de nem minden használ”. Kálvin igy fejezte ki idevonatkozó nézetét: “A szabadság köpönyege alatt némelyek . . . zabolátlan szabadságra ragadtatják magukat ... és Istennek adományával saját gyönyörűségükre visszaélnek, holott . . . a szabadság nem felebarátaink ártalmára adatott, akiknek minket szolgáivá tett a szeretet” (A kér. vallás alapelvei). Csaknem ez az értelme Luther hires mondásának is, amely szerint “a keresztyén ember hit által mindenek felett szabados ur, de a szeretet által mindeneknek szolgája” (A kér. ember szabadságáról). Nem a szabadságjogok csorbítását, hanem inkább azt célozzák az egyházi és világi törvények is, hogy a kívánatos jórend fentartassék és szabadosságra hajlamos emberek által mások az ő szabadságukban meg ne rövidittessenek.

Szabad jónak lenni, szabad jót cselekedni, szabad kötelességeinket hűségesen tel-