Magyar Egyház, 1933 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1933-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ 7 az ősi magyar református hitvallások alapján a független Egyház kipróbált és istenes egyházi rendre néző törvényei szerint. Az alakuló közgyűlés a legteljesebb rendben folyt le és a jelenlévők az uj alakulás bejelentésével együtt tisztelő üdvözletüket küldték a Független Egyház főesperesének: Ft. Sebestyén Endre duquesnei lelkipásztornak és békességes, kicsiny-nagyot, szegényt, öreget és ifjat, férfit és nőt megbecsülő egyházi életre hivó felhívással fordultak Staten Island magyar reformátusaihoz. (Krónikás.) MEGBONTÓDOTT MAGYAR REFORMÁTUS EGYSÉG. A “Protestáns Szemle” 1932 decemberi számának 641-ik oldalán arról értesülünk, hogy az elszakított jugoszláviai református Egyház uj énekeskönyvet készül kiadni, amely zenei tekintetben és minden bizonnyal más tekintetben is különbözni fog a magyarországi református egyház uj énekeskönyvétől. Jól nézünk ki! Uj énekeskönyve van a csonkaországi református egyháznak, ettől különböző énekeskönyve az erdélyi református egyháznak (igaz, hogy az erdélyi egyházkerületnek azelőtt is az volt), a csehek alá került felvidéki reformátusoknak és most az lesz a jugoszláviaiaknak is. Mit jelent ez? Először is jelenti azt, hogy a magyar reformátusság és magyarság elválaszthatatlan, összeelegyithetetlen kettőstermészetüségét valló magyar reformátusok annyira akceptálták a triánoni határokat, hogy a nem akceptálás egyedül lehetséges terén, a tisztán vallási téren is ahoz alkalmazkodtak. Másodszor jelenti azt, hogy a mi számunkra, amerikai magyar reformátusok számára, annyira ajánlott “lelki egységet” ők maguk veszedelmesebben és nehezebben orvosolhatóbban megbolygatták maguk között, mint azt mi itt valaha is tettük. Hiszen a magyar református istentiszteletek legjellegzetesebb része a gyülekezeti éneklés és a sok különböző énekeskönyv következtében úgy fogja magát érezni az egyik közösségből véletlenül a másik közösség istentiszteletére elvetődött árva magyar református lélek, mintha idegen helyre vetődött volna be, mert még ki sem énekelheti magát azokkal együtt, akik alig egy évtizede még teljesen egyek voltak vele. Különösen ha figyelembe vesszük még azt is, hogy az eltérés nem csak a beosztásban, az énekek számában, az uj énekek kiválasztásában nyilvánul meg, hanem, egyéni költői ambíciók kielégítéséért, még a régi zsoltárok és dicséretek szövegének az elváltoztatásában is. (L. pl. a felvidéki reformátusok uj énekeskönyvét, amelyről már egyszer megírtuk véleményünket a Magyar Egyházban.) Mindezért természetesen nem okoljuk csak az elszakított országrészek reformátusságának a vezetőségét, hanem a csonkaországbeliek irányitóit is. Sőt az utóbbit talán még nagyobb felelősség terheli, mert ez kezdte meg a más impériumok alá kerültekre való tekintet nélküli uj énekeskönyv-kiadást és igy nagy mértékben részes abban, hogy önálló utakra kényszerültek az elszakított részek református közösségei is. A csonkaországbeli uj énekeskönyv ugyanis annyira bővölködik a magyar királyság eszméiben, hogy egyes gyönyörű énekversei itt Amerikában is használhatatlanok. Mért nem hagyunk mi békét hivatalos, standard közegyházi kiadványainkban mindenféle államformára való hivatkozásnak? Miért tesszük mi énekeskönyveinket vagy liturgiális könyveinket (L. a hazai egyház uj liturgiális könyvének mintaimádságait) egy történelmi változás 1 alá eső, ebből a világból való államforma propaganda iratává? Miért nem domborodik ki még hazafias tárgyú templomi megnyilatkozásainkban is a keresztyén vallásnak és Egyháznak minden államforma fölé emelkedő abszolút, örökkévaló jellege? Hisszük, hogy ha a csonkaországbeli református egyház ezt szem előtt tartotta volna; az uj énekeskönyv kiadásával nem sietett volna; annak összeállításában az elszakított részek hivatalos köreinek a bevonásával járt volna el, akkor lehetett volna egy általánosan elfogadott és használható egyetemes magyar református uj énekeskönyvet kiadni. Azt aztán megtehette volna a maga területére szánt példányoknál, hogy “hazafias énekek” külön fejezete alatt a maga számára megtartotta volna azokat az énekeket, amelyek a más területekre szánt példányokban használhatatlanok. Mindezek nem történtek meg és ma úgy áll a helyzet, hogy az Istennek a föld sok részére szétszórt magyar református népe több, mint féltucat fajta énekeskönyvet használ, különösen, ha az amerikai magyar református énekeskönyvkiadványokat és a hozsánnákat és hallelujákat is számításba vesszük.
