Magyar Egyház, 1933 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1933-08-01 / 4. szám
8 MAGYAR EGYHÁZ A református magyarsággal az történt, hogy akkor, amikor a szerencsétlen óhaza megkapta Trianont, ez megkapta Tiffint. Az első: halálos ítélet az ezeréves magyar haza számára. A második: halálos ítélet az amerikai magyar reformátusságra, s ezzel az egész amerikai magyarságra. Mindkettő egyformán gonosz, s a jobb magyar sors kibiztositására, mindkettőnek pusztulni kell. Amint azt Nagy méltóságod jól tudja, az Ur 1921-ik évében a magyarországi református Egyház egyetemes konventjének elnöksége aláirt egy később “Tiffini Egyezmény” néven forgalomba került békepaktumot. E béke-paktum a magyarországi református Egyháznak Amerikában levő akkori két hatalmas egyházmegyéjét szőröstől bőröstől, testestől lelkestől, templomostól és telkestől beolvasztotta egy tőlünk mindenestől fogva idegen amerikai felekezetbe: a német eredetű Reformed Church-be. A lelkek mellett, amelyek a béke-paktum révén idegen portára verettek, mintegy egy millió dollár értéket kitevő, addig kizárólagosan magyar református egyházi vagyon került idegen kezekre. A tranzakcióban természetesen elvesztek a magyar református hitvallások, az ősi egyházalkotmány, s a magyar református egyházi rend nemes patináju ékességei is. Tudjuk, hogy a magyarországi református Egyház egyetemes konventjének az egyezmény aláírását elrendelő határozata az akkori idők legyőzhetetlennek látszó kényszer-körülményei közt hozatott meg. Tudjuk azt is, hogy a konventi atyák abban a jóhiszemű feltételezésben járultak hozzá az egyezmény elfogadásához, hogy ezzel a nemzet akkori érdekei szempontjából nagy hazafias szolgálatot teljesitenek. Tudjuk, hogy igy hirdette ki és igy irta alá, keserves könyhullatások közepette, a határozatot a konvent papi elnöke, főtiszteletü és nagyméltóságu dr. Baltazár Dezső püspök. Épen ezért a mi ajakunkról soha egy kárhoztató szó nem hangzott el azok irányában, akik odaát e határozat meghozatalát sürgették, vagy valósággá tették. Ezért ma sem kárhoztatjuk őket. Nem kárhoztathatjuk, mert eléjük volt adva, épen úgy mint az amerikai magyar reformátusok elé is, hogy az egy millió dolláros és sok lelkes nagy átadásért, a keresztre feszitett magyar haza számára jönni fog a honmentő segítség. Hallották a konventi atyák, épen úgy mintahogy az amerikai magyar reformátusok hallották azokban az időkben a prédikáló székekről hirdettetve, hogy csak épen át kell adni a telkeket és a lelkeket és akkor “a negyven milliónyi amerikai protestántizmus meg fogja menteni a magyar hazát.” Ugyan ki kárhoztathatna jóhiszemű és jóhiszeműségben kötelességszerüen eljáró férfiakat? A kárhoztatás teljes mértéke azokat kell sújtsa, akik e beígért honmentési akció örve alatt elragadozták a lelkeket és a telkeket, s akiknek akkori ragadozásai miatt, s azok egyenes eredményeként, ma Amerika földjén úgy meglankadtak a magyar karok és annyira elaléltak a magyar szivek. Annak tárgyalására, hogy az eltelt tizenkét esztendő alatt mi mindenben dolgozta ki magát a nagy magyar csapás: a Tiffini Egyezmény, hely szűke miatt nem térhetek itt ki. Nem is kell kitérnem, mert ennek a kidolgozási folyamatnak minden részlete Írásban, nyomtatásban és élet-tényekben teljes nyilvánosságra jutott már, s mindazok akiknek van szemök a látásra, a meglátandókat megláthatják. Egyetlen egy mondat leírását látom itt követelményszerüen szükségesnek. Először angolul irom le ezt a mondatot idéző jelek között: “With others we hol!!1 that the Peace Pact of Paris is the political charter of the world’s peace.” Magyarul a mondat igy hangzik: “Valljuk másokkal, hogy a Párisi Béke- Paktum a világbéke politikai szabadalom levele.” E mondat, akár angol eredetijében, akár magyar fordításban olvassuk azt, megmondja nekünk, hogy van valahol ezen a világon ma egy olyan népség, amely a párisi paktumot, a “Versailles”, “Trianon”, “Saint Germain” és “Neuilly” neveket viselő négyfejü vipera szörnyeteget tekinti annak a forrásnak, amelyből a világ békességének édes vizei felfakadandanak. Van itt valahol egy népség, amelyik súlyos elfajultságra emlékeztető vakságban úgy érez, hogy Krisztus az élő Isten Fia akkor, amikor “Békesség néktek” köszöntésre nyitotta meg száját a világ számára, Páris elvetemedett kalandorjaira gondolt, s azok gondjaiba tette le a világbéke sorsát. Ez a népség pedig, Nagyméltóságu Ur, nem más népség mint az, amelyikkel az Ur 1921-ik esztendejében a magyarországi református Egyház egyetemes konvent je, nagy lelki vajúdások közepette, megkötötte a Tiffini Egyezményt: a német eredetű egyesültállamokbeli református Egyház, a Reformed Church in the U. S. A., és ennek népe, amelyben meg
