Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-02-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ FAZEKAS LAJOSNÉ: A HÁZASSÁGRÓL így farsang idején, mikor régi magyar szokás szokás szerint, különösképen a házasság kötések ideje van, el-eltünődik az ember azon, hogy mi is lehet az oka annak, hogy olyan kevés a boldog, békességes, harmonikus családi élet. Mi az oka annak, hogy olyan könnyen felbontják a házasság szent kötelékét a házastársak, akik pedig “holtomiglant és holtáiglant” fogadtak? “Házasságok az égben köttetnek”, mondják mosolyogva az emberek, de nem tulajdonítanak ennek a mondatnak mélyebb jelentőséget. Pedig, ha megvizsgálnák az első házasságnak, Ádám és Éva házasságának történetét, más szemmel, más gondolatokkal néznék a dolgot. Végy magadnak kedves olvasó, egy kis fáradságot és olvasd el Mózes első könyve II. rész 16-ik verstől egészen a III-ik rész végéig. Mit találsz ott? Azt, hogy Isten atyai szeretete nem engedte, hogy Ádám egyedül maradjon, azért azt mondta: “szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt”. Mert hiába volt az ember egy gyönyörűséges paradicsomnak gondnélküli lakója, hiába vette körül az Isten által megalkotott gyönyörűséges természet, hiába ugrándoztak körülötte az Isten teremtette állatok, melyeket az ember nevezett nevén, nem volt tökéletes az ember boldogsága. Nem talált magához illő társat a teremtett dolgok között. Ekkor az Isten megalkotta az ember oldalbordájából az asszonyt “és vivé az emberhez”. Az “ember” kitörő boldogsággal fogadja. Felkiált: “Ez már csontomból való csont és testemből való test: ez 'asszonyembernek neveztessék”. — Ádám megkapta Isten kezéből, az Isten által alkotott “asszonyembert” a hasonló társat, a segítő társat, a hozzá illőt. És éltek Istentől szerzett szent szövetségben, Istennek engedelmeskedve, ártatlan, tiszta boldogságban, melyet most is paradicsomi állapotnak hívunk. Álljunk meg itt egy kicsit. így jönnek-e létre most is a házasságok? Megválasztják-e az emberek mindig úgy az élettársukat, hogy az valóban “hozzáillő” legyen? Nem úgy van-e, hogy a házasság sokszor csak gazdasági szerződés? Nem családi összeköttetés keresése-e csak, sokszor? Nem hirtelen fellobbant kivánság-e sokszor, melyhez a léleknek semmi köze sincs? Nem úgy van-e legtöbbször, hogy nem Isten kezéből fogadják el egymást? Nem úgy van-e legtöbbször, hogy nem is gondolnak a házasságot kötők arra, hogy majd vájjon tudják-e együtt imádni az Urat, tudnak-e együtt engedelmeskedni Istennek, tudják-e együtt dicsérni, együtt szolgálni Őt? Tudnak-e mindenben lelkitesti osztályos társai, hozzá illő társai lenni egymásnak? Mert hiszen Ádám és Éva élete is csak addig volt boldog, mig Istennel jártak, mig neki engedelmeskedtek. Mert amikor a nőkre általában jellemző tulajdonságok : a kíváncsiság, a nagyravágyás, a könnyenhivés a bűnre viszik Évát és vele együtt az ő férjét Ádámot, mindjárt vége van a boldog, a harmonikus családi életnek. A boldogság helyett aggodalom, félelem költözik szivükbe. S mikor felelni kell, mikor viselni kell tettüknek következményeit, már vége a nagy testi-lelki közösségnek. Már nem csontomból való csont, már csak “az asszony, akit mellém adtál”, hangzik Ádám ajkairól. Istentől való eltántorodásuk következményeként megszűnik a paradicsomi élet, kiüzetnek az Éden kertjéből. Istennel járva paradicsom az élet, nélküle a bujdosás földje. Ádám és 7
