Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ HEGYI SÁNDOR: KÉT KÉZZEL A ZÁSZLÓT. Ezeknek a soroknak az Írója független lelkész, a “Magyar Egyház” pedig a Független Amerikai Magyar Ref. Egyház tiz éves lapja és mégis mer előtte, ez a saját lelkésze, úgy megállani és tisztelegni, hogy nem fél a hazabeszélés vádjától és ódiumától. Tisztességet tenni ugyanis a saját házunk népének is szoktunk. Megköszönni azt, amit adott, elmondani azt, amit várunk tőle, annak is lehet, sőt nem egyszer kell is, akivel együtt küzdünk, vagy bukunk. Ez a meggondolás birt rá, hogy megirjam ezt a cikket, amelynek a megírását tőlem senki se kérte és talán senki sem várta. Mit jelent egy lap, amelyet valaki a kezébe vesz, hogy a betűin keresztül a lelkét szivja ki annak a lapnak? Ki tudna feleletet adni erre? Jelent pokolt, vagy menyországot, üdvösséget, vagy kárhozatot, szellemnek és léleknek magasba röppenését, vagy földön csúszását. Jelent pocsolyát, fertőt, lélekgyilkolást, jelent becstelenséget, bűn megkivánást, vérfelgyulladást, lefogott szenvedélyeknek lánczokból való szabadulását és jelent tiszta, nemes szívnek a magunkban való nevelgetését és őrizését. Minden lap ezt jelentheti és ezt is jelenti. Ezeken túl jelent aztán még sok el nem számlálható hatást, melyet belőlük öntudatlanul magunkba szivünk. — Mégis talán úgy foglalhatjuk össze legjobban ezeket a hatásokat, ha azt mondjuk, hogy egy lap olvasása jelenti az életünkben az eszményekre való nevelést, vagy az eszményeink lerombolását. Jótékony és áldott egy lap, amelyet olvasunk, ha az előbbi munkát végzi az életünkben és kártékony tehát átkozott, ha az anyánk szivéről hozott, vagy belénk nevelt eszményeinket sárba tapossa. Felkent újságíró — ha az újság technikáját soha nem tanulta is — tehát az, aki amig a sorokat rójja mindig olvasóinak a szivére is vigyáz, sarlatán vagy legjobb esetben is kontár pedig az, aki — ha sziporkázik is az elmésségtől — elfelejti, hogy a betűkön keresztül melyeket leir, lelket lehel abba, aki fejét az ő betűi fölé hajtja. Vagy tovább menve a “Magyar Egyház” felé, üzleti vállalkozást tart szeme előtt az, aki az olvasói szája ize szerint ir, de missziót vállal az, aki nagy gondolatok fényével akarja bevilágítani olvasói életét és ki akarja bontani belőlük azt a szivet, amelyik jótékonynyá válhat ebben a világban, ahol annyi más szív vár arra, hogy valaki mellé álljon és biztató szót szóljon hozzá. Talán lesz valaki, aki elmondja még ebben a lapszámban, hogy miért és hogyan indult. Az is kiderül talán, hogy aki indította mennyi áldozatot hozott érte. Én most csak azért köszöntőm a tiz éves határkőnél ezt a lapot, mert a magyar reformátussság számára egy nagy eszményt hozott. Egy olyan gondolatot irt az oldalaira, amely itt előbb valósult meg, mint otthon azon a magyar földön, amelyről az ő lelke is útnak indult. “Szabad Egyház a szabad államban.” A református keresztyénségnek minden időben ez a gondolat volt egyik legragyogóbb eszménye. Ezt a gondolatot emelte fel és tartotta tiz esztendőn át a “Magyar Egyház”. Voltak idők, amikor ezt a gyönyörű zászlót csak egy kézzel fogta, a másik kézzel védelmezte. Most már elmúltak ezek az idők. Mig meg állok ez alatt a zászló alatt és födetlen fővel felnézek rá, hogy úgy köszöntsem, hadd kérjem a “Magyar Egyházitól, hogy most már a másik kezével is tartsa a zászlót. Hátha igy magasabbra tudja emelni, hátha igv töhben meglátják, hátha igy még többen sorakoznak alá. Tiz esztendőnek minden volt munkását áldja meg a jó Isten magvetésük eredményeinek a látásával és hozzon a táborba uj katonákat, hü olvasókat, igaz szívvel az eszményre nézőket. 2
