Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-01-01 / 1. szám
MAGYAR EGYHÁZ Mind ezek ellenére is, úgy gondoljuk, itt sem megoldhatatlan az elbocsátás kérdése. Nem; első sorban azért nem, mert ez a felekezet is erősen sokallja már, hogy negyven esztendő alatt magyar gyülekezeti vezetői mindössze egy gyülekezetét tudtak önfenntartóvá tenni a harminc Közül s mind nagyobb és nagyobb szigorúsággal írja elő az önfenntartásra való törekvést. Nem tartjuk megoldhatatlannak azért sem, mert mig annak idején a presbiterian képesitésü lelkészek el voltak zárra pl. a konventi egyházmegyébe való belépéstől, addig ez az uj alakulat nem zárná ki őket, hanem számukra is megnyitná a kapukat a tényleges magyar református pappá levéshez. Nem tartjuk megoldhatatlannak azért sem, mert a Reformed Church és köztük bizonyos barátsági szerződés van állítólag érvényben a magyar munkát illetőleg s ha az előbbi feladná munkáját az egység érdekében, alighanem feladná ez utóbbi is, már csak a tehertől való szabadulás kilátása miatt is. Egy szempont van mindössze, melyre gondolva nehézséget látunk s ez pedig az, hogy a Presbyterian Churchnek van a külföldiek körében végzett munka terén leghatározotabb amerikanizáló programmja s esetleg ezt nem akarná feladni. Ha azonban ez nyilvánosságra kerül, akkor a gyülekezetek kilépését illetőleg már nem is igen lenne szükség az egyházi felsőbbség jóváhagyására, mert a magyarok alighanem otthagynák őket úgy is. A magyar ugyanis szívesen vesz fel amerikai szokásokat bizonyos fokig, de vele született önállósága alaposan tiltakozik mindig, ha azt észreveszi, hogy valamibe erőszakkal akarják kényszeríteni. AMI NEM KÉTSÉGES. c) A Független Amerikai Magyar Református Egyházról talán nem is kell itt külön megállapítanunk, hogy a legnagyobb örömmel fogadná a nagy közös Egyházat. Hiszen egész eddigi munkája az erre való szakadatlan törekvés bélyegét viseli magán. Itt az elfogadás és megnyugvás egyhangú lenne. d) A három kisebb csoport, Reformed Church in America, Protestant Episcopal Church, Southern Presbyterian Church részéről, mely összesen hét gyülekezetét és öt lelkészt foglal magában, szintén egészen simán menne a dolog, hiszen oly elenyésző kis tételt jelentenek közegyházaiknál ezek a magyar gyülekezetek, hogy kiválásuk vagy elengedésük zavart nem is okozhatna. TESTVÉREK TALÁLKOZÁSA. II. a) Ami már most a gyülekezetek népét illeti, az mindenütt magyar reformátusnak tartja magát. Ebből a hitéből kifolyólag csak természetes, hogy megértvén az egység áldásait, lelki és gyakorlati hasznát, szükségességét és lehetőségét, alig emelne egyetlen szót is az önállóság ellen. E hűséges nép életét évtizedekre visszamenőleg a hovátartozandósági vajúdásoknak felszínre dobott kérdései s az ezekből folyó marakodások keserítették meg. Ha most aztán az elé a kérdés elé állítanák, hogy válasszon: megmaradjon-e az amerikai magyar reformátusok életében a szétszakadozottság s az ezekből állandóan folyó torzsalkodások veszedelme vagy pedig egyszer s mindenkorra küszöböltessék az ki az önálló és önfentartó Egyház megalkotása által: akkor a gyülekezetek népe legfeljebb az iránt érdeklődnék, hogy ez anyagilag megoldható-e? És ha erre megnyugtató feleletet kapna, amerikai élete legnagyobb áldásának könyvelhetné és könyvelné is el azt az órát, mely végre minden hittestvérével minden vitát kizáróan egyesiti. b) A különböző csoportokban szolgáló papok egyénenkint, mint már emlitettük, alaposan különböző képesitésüek, abban azonban eddig is “lelki egység” volt közöttük, hogy szórványos és csak a szabályt erősitő kivételektől eltekintve, valamennyien magyar református papoknak tartották és nevezték is magukat. Ha most már ebben az eddig sok esetben kellő— 27 —