Magyar Egyház, 1931 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1931-11-01 / 11. szám
MAGYAR EGYHÁZ gyobbak olyan arányban, mint azt eddig a kicsinyek tették?! Holott a nagyobbaktól nagyobb kvótát vár az evangélium tanítása szerint az Isten is. A Közalapnak hivatása lenne az is, hogy a kisebb gyülekezetek illetve az azokban működő lelkészek, kik rendkívül alacsonyan vannak dotálva, rendszeres anyagi segítséget nyerjenek, de éppen a fent említett körülmények miatt ez eddig megoldhatatlan volt. Már pedig a keresztyénség és testvériség határozottan megkívánja azt, hogy éppen azokon a helyeken, hol a munka, az amerikai lelkészi munka természeténél fogva, a legnehezebb és a legfárasztóbb és az egész embert sőt lelkészcsaládot is igénybevevő, a hűségesen dolgozó lelkész munkája megfelelőbben dotáltassék. Az idők gonoszak és fokozott testvériséget kívánnak, — én úgy érzem, talán azért is, mert ezeknek az időknek minden szenvedését átélem, hogy Egyházunknak alig van sürgősebb feladata, mint a testvéri közösséget 100%-ig kifejező közös pénztár valamilyen formában való megvalósítása, melyből minden anyaegyház rendes lelkésze egyformán részesülne az őt megillető fizetésben, egyformán, a differenciát csak a szolgálatban eltöltött idő s a helyi munkásság egyéb differenciái valamint a vezető-tisztséget betöltők külön díjazásai képeznék. Hatalmas lépés lenne ez a tökéletesebb, testvériség felé úgy az egyházak, mint a lelkészek között. Ezt a gondolatot nem tartom a megvalósíthatatlan utópiák közül valónak. Csak minden lelkésznek és minden jóravaló egyháztagnak össze kellene fogni érdekében. Részletekbe nem bocsáj tkozom, de az eszme megpenditését szükségesnek tartottam. Tegyük megfontolás tárgyává e gondolatot és üljünk össze és csináljuk meg. Olyan alapot, fundamentumot nyerne ennek a gondolatnak megvalósitásával Egyházunk, mely legyőzhetetlenné tenné és vonzóereje kifelé is megszázszorozódnék. Szereti a Magyar Egyházat? Akkor rendezze hátrálékát és fizessen is elő! Elfelejtett évforduló. Az amerikai magyar reformátusság életében aligha volt jelentősebb dátum az elmúlt negyven év alatt 1921. október 9-nél, amikor az úgynevezett Tiffini Egyezményt elfogadták (már akik...!) s ezzel a konventi gyülekezetek és papok nagyobb része bevonult a Reformed Church kebelébe. Nemcsak a dátum és a tény emlékezetes azonban, hanem azok az ígéretek is, melyek ezt a szerencsétlen műveletet köritették. Az elmúlt tiz év alighanem elegendő volt arra, hogy még a legjámborabb lelkek is belássák: az ígéretekből egyetlen egy sem váltatott be, a reménységek nem teljesültek, sem amerikai, sem magyarországi vonatkozásban, s az egész egyezmény, úgy a hogy van: nem ér egy fabatkát. Talán ezért is volt olyan nagy a csend a becsatlakozott berkekben, ahol különben erősen divatos a jubilálás. De ha ők elfelejtették is, mi nem feledkeztünk el róla s az amerikai magyar reformátusság Trianonjának 10. évfordulóján tisztelettel kérdezzük: mennyi idő szükséges még ahoz, hogy ezt a de facto halott Tiffini Egyezményt hivatalosan is halottnak nyilvánítsák? Vagy a hallgatás azon az alapon történik, hogy a halottakról vagy jót vagy semmit? Ebben az esetben mi is kérjük ezt az írást “semmi”nek tekinteni. Testvériség Bs. A clevelandi Szabadságban olvassuk a Testvériség Bs. Egylet jubileumáról a következőket: “Likover Lajos tartotta az üdvözlő beszédet s kérte fel tósztmesternek Ackerman N. József állami szenátort. Felhívására felállott az ünneplő sereg s a zenekar eljátszotta az amerikai himnuszt, ezt a zsidó himnusz, majd pedig a magyar himnusz követte. Frank Deutsch rabbi héber imát mondott, majd németül méltatta a 25 év ál» dásos munkálkodását. Vacsora után a tósztmester mondott nagy beszédet angol nyelven . ..” Ezen . a polyglott banketten egyébként a következő, s alighanem csak a következő magyar egyletek voltak képviselve: Verhovay Egylet 149. fiók, Clevelandi Magyar Önképzőkör, Luther Márton Bs. és Templom Egylet, Woodmen of 8
