Magyar Egyház, 1930 (9. évfolyam, 1-5. szám)
1930-01-01 / 1. szám
4 EGYHÁZFEGYELEM. Irta: Bodnár István, egyhk. főgondnok. Első közlemény Az egyházfegyelem az a szükséges dolog, mely nélkül nem képzelhetünk el valamirevaló egyházi életet. Az Egyházban az Ur Krisztus a fő. ö az ut, az igazság és az élet. Krisztus Egyházában tehát csak maga a Krisztus lehet, aki parancsol. Ő jelöli meg az utat, melyen járva eljuthatunk az életre és megismerjük az igazságot. Az Ő Egyházában, az Ő követői között tehát rendnek, békének s főképen pedig szeretetnek kell lakozni. Ha az Egyházban rendetlenség, békétlenség, szeretetlenség üt tanyát, ez a körülmény azt jelenti, hogy onnan száműzték Krisztust s helyébe az emberek próbálják saját kényöket-kedvüket érvényesíteni a kormányzásban, nem Krisztusra és az ő örök evangéliumára nézve, hanem csak saját magukra és önző érdekeikre. Lelki vakság borul ilyenkor szét, melynek következtében a tagok az Egyházban nem akarják, vagy nem tudják meglátni Krisztust, hanem úgy gondolkodnak, hogy az Egyház is csak olyan intézmény, melyet kény és kedv szerint egyeztetgetni vagy alárendelni lehet világi gondolkodásnak és intézményeknek. Krisztus igaz követői nem gondolkodhatnak igy. Azoknak tudni kell, hogy az Egyház Krisztus teste, Krisztus menyasszonya. Tudniok kell és tudják is, hogy az Egyházban engedelmeskedni tartoznak Krisztusnak. Ez az engedelmesség ki kell hogy terjedjen pásztorokra és nyájra egy formán. A lelkipásztor, mint lelkivezér, vezet és tanít a Krisztus szellemében. Ennek a vezetésnek és tanításnak tehát az Egyház tagjai hűségesen engedelmeskedni tartoznak. Azt mondottam fentebb, hogy a lelkipásztor, mint vezér és tanító: előljár. Kell tehát, hogy vezérkedése és tanítása igazságban és hűségben történjék. Nemcsak szóban, hanem egyéni és családi életében is példát kell adnia másoknak, híveinek és környezetének. Az olyan lelkipásztor tehát, aki a hűségben megtántorodik, a tanításban megtéved: nem felel meg hivatásának, mint lelkivezér és igazság szerint rettenetes terhet és kimondhatatlan kárt jelent az Egyházra. A mi különleges amerikai magyar viszonyaink között még az átlagosnál is nagyobb súllyal kellene latba esnie ennek a szempontnak s mindent el kellene követni az egész vonalon az Egyháznak a hűtlen pásztoroktól való megtisztitásában. Nagyon jól látta meg ezt a helyzetet az elmúlt nyáron közöttük járt Ft. Dr. Kovács J. István és elég bátor volt megállapítani, hogy amerikai magyar reformátusságunk szétszakadozottságának legfőbb oka az egyházfegyelem hiányában keresendő. A Magyar Egyházban is leközölt kitűnő karcolataiban meg is mondja, hogy amire első sorban szükség, égető szükség van itt: az egyházfegyelem. Egyházfegyelem első sorban a lelkészek számára. Minden Egyházat szerető lelkész és rendes egyháztag tudja és érzi, hogy ez a megállapítás helyes. Fegyelem, tökéletes fegyelem szükséges elsősorban a lelkipásztorok számára, mert ha azok között nincs meg, akkor a hivek befegyelmezése megoldhatatlan. Fegyelmet gyakorolni azonban csak ott lehet, ahol meg van az annak gyakorlásához végrehajtó hatalommal biró egységes egyházi szervezet, helyesebben: szervezeti egység. Egyházi fegyelmet a mi amerikai helyzetünkben ugy-ahogy addig lehetett gyakorolni és érvényesíteni, amig a magyarországi református Egyház fennhatósága alá tartoztunk. Amióta az óhazai Egyház levette rólunk kezét, azóta erről — leszámítva a Független Amerikai Magyar Református Egyháznak saját körén belül következetesen érvényesített fegyelmét — általánosságban szó sem lehetett. Sőt azt kell látnunk, hogy bizonyos nimbuszt próbálnak egyes csoportok vonni azon lelkészek köré, akik egyik cső
