Magyar Egyház, 1929 (8. évfolyam, 9-12. szám)
1929-09-01 / 9. szám
22 az újságok szerkesztőit és senkit sem érdeklő fiktiv szenzációkat helyeztessenek el saját becses személyükről. Az ok ott van, hogy amikor a negyven s nehány jó tiszteletes asszonyok valamit dolgoznak vagy valahová útra indulnak: telefonon, táviratban, kacér lev. lapokon s öles levelekben nem rohannak jelentgetni fünek-fának, hogy mit ebédeltek, mit vacsoráztak, hogy ma trágyás szekéren, holnap lóháton, holnap után diszbatáron, esetleg szamárháton avagy Zeppelinen nyargalásztak ide-oda. Ellenben ... Az Illető Hölgy pontosan az ellenkezőjét cselekszi ennek. Ha megy valahová: világ, figyelj oda! Ha van valahol: ott— iskolázatlan fantáziája csapongásai szerint — történeti események játszódnak. Ha jön valahonnan: ide süss világ, jön, jön Ő! .. . És zengenek az ódák, olykor saját szerzeményben, olykor a hűséges férj verejtékével, olykor még a rendes hirdetési tariffa árán is! Legutóbb épen Magyarországon járt az Illető Hölgy. A “Nagyasszony”. A “papnő”! A vad magyarokat szeliditő “misszionárius”. A szerencsétlen magyar haza nehány jobb sorsra érdemes gyülekezetét szerencséltette. Lobogtatta a trikolort, sirt a viszontlátás gyönyörétől, nyögött a honleányi bútól, lángolt a fajszeretettől ... és itt álljunk meg egy szóra! Nehány évvel ezelőtt az Illető Hölgy Amerika egészen keleti részén “működött”. Az egyik ottani magyar újság a legnagyobb felháborodás hangján emlékezett meg róla, hogy egy angol meetingen, ahol az Illető Hölgy azt hitte, hogy ő az egyetlen magyar, olyan kijelentéseket tett, melyek a legnagyobb mértékben alkalmasok voltak arra, hogy becsületes és ez4r esztendős magyar keresztyén kultúrán nevelkedett fajtánkat lealázzák s az angol társadalom előtt szégyenbe hozzák. Sőt újabban is beszélnek nem egy helyen olyasfélét, hogy az Illető Hölgyet saját angol hallgatósága intette le, amikor hamis dolgokat állított fajtájáról. Hogy lehet az, hogy ez a nagy “honleány” igy elszólogatja magát ott, ahol azt hiszi, hogy egyedüli magyar? A magyarázat roppant egyszerű. Az alapjában naiv, jóindulatú és szentimentalizmusra igen hajlamos hajlottabb korú angol “church lady”-két semmivel olyan jól “megfőzni” nem lehet, mint azzal, ha egy népet vagy fajtát úgy állítanak be előttük, mint sajnálatra méltó Isten teremtéseit, akikhez nem jutott még el a “magasabb” keresztyén kultúra s — óh Istenem! — valósággal pogány erkölcsökben és egyházi berendezkedésben ténferegnek. Ilyeneket hallván, a jámbor ladyk elkezdenek sopánkodni, hogy miképpen is lehetne azt a sajnálatra méltó népet kihúzni a fertőből? Kézen van a gondolat: hát persze, “misszionáriusokkal”! Igen ám, de hol van az a drága jó lélek, aki hajlandó magát feláldozni akár a felnyársaltatásig s munkát kezdeni például a vad magyarok között? No, nem szabad őket sokáig gondolkodtatni szegényeket! — Hiszen véletlenül ott van az Illető Hölgy. Van-é ki e nevet nem ismeri? Bizonyára nincsen, senki sincsen. Véletlenül nála vannak a saját magáról szóló ujságkivágások. Három kötet vászonban, bőr nélkül.. .Hölgyeim, Hölgyeim, tessék, tessék : itt az Írás olvassátok! .. . A Jász-Karakó-Szörcsögi Hirkürt írja: . . .Tavaly 9467 előadást tartott, az idén a 26472-iket gyúrja ... beszédeinek hossza elölről hátrafelé 326 méter, hátulról előre 623 méter ... nem számit, hogy mint olvassuk ... nem, óh, nem ... hátulról is pont annyi értelmük van, mint elölről. . . kimerülve már a sok beszédtől, de sohsem elfáradva ... mit neki Hekuba, mit ő Hekubának ... tessék, tessék ... mikor a sarkvidéken járt, az eszkimók őrült lelkesedésben ki fogták szánkája elől a kutyákat. . . hiszik vagy nem hiszik: úgy röpültek vele a tüzföldi indiánokhoz . . . tessék tessék ... a vörösbőrüek viszont láttára fehérre sáppadtak s beiratkoztak a bloomfieldi theológiára .. . tessék, tessék, tessék, hölgyeim, uraim. . . ezt írja a Niam-Niam Herald: járván Afrika sivó
